Az erdélyi hegyvidéket járó emberek talán nem is sejtik, hogy a nyár közepétől (július – augusztus) a hegyvidéki folyó- és patakpartok mentén sárgálló hatalmas termetű fészkes virágú növény egy Kárpát medencén kívül élő ember számára ismeretlen, valóságos botanikai kuriózumnak számít. Ez a magas termetű, impozáns növény a Teleki virág. A Kárpátokon kívül csak a Balkán hegyvidékén gyakori, Európa nyugati felén nem található, és tőlünk keletebbre csak a Kaukázusban, illetve szórványosan Kis Ázsiában fordul elő.
A növényt eredetileg a Buphtalmum nemzetség fajaként azonosította Schreber, a XVIII-ik század ismert német természettudósa. Később Erdély nagy floristája, a Németországból ide származott Baumgarten János Keresztély felismerte, hogy ez a faj morfológiailag különálló, ezért új nemzetség névvel látta el, és mint az erdélyi tájak specifikus növényét a korabeli természettudósok egyik nagy mecénásáról, a könyvtáralapító erdélyi kancellárról, Teleki Sámuel grófról nevezte el. Baumgarten 1816-ban megjelent korszakalkotó alapművében, az Erdély flóráját számbavevő Enumeratio-ban a növény már Telekia speciosa néven szerepel.
A Teleki virág a hegyvidék vízpartjait kísérő úgynevezett magas kórós növényzetben él. A magas kórós növényzet a folyóvizek és patakok által felhalmozott tápanyagban gazdag öntéstalajokon alakul ki, ezért aztán az itt élő lágyszárú fajok általában nagy termetűek és nagy levelűek. A Teleki virág tövei gyakran elegyednek az acsalapú fajokkal, de az ugyancsak fészkes virágzatúakhoz tartozó vörös és fehér acsalapú, Petasites hybridus és Petasites albus, már kora tavasszal, a hótakaró elolvadása után virágzik. Magjaik érése során jelennek meg a levelek, amelyek a nyár közepére a vörös acsalapúnál akár méteres nagyságúra nőhetnek. Közöttük hiába várjuk a virágzó hajtás megjelenését, így gyakran látjuk a Teleki virágot nagy zöld levélszőnyeg között. A szíves vállú, húsosabb acsalapú levelek csak közelről különíthetők el a Teleki virág leveleitől.
Akárcsak a magas kórós növényzet többi tagja, a Teleki virág is évelő lágyszárú növény. 2 m magasságig is felnövő, gazdagon elágazó virágzati hajtást fejleszt, amelynek erősen rostosodó tövét hatalmas tólevelek övezik. A levelek dúsan beborítják a talajt, megőrizve annak magas nedvesség tartalmát. Az élénksárga, feltűnő fészkes virágzat 5-7 cm széles, a szélén lévő „szirmai” valójában úgynevezett nyelves virágok, keskeny szálasak, rendszerint meddők. A fészektányér belső részén találhatók a fertilis, azaz magot érlelő virágok. Ezeket a csőszerűen összenőtt sziromleveleik miatt csöves virágoknak hívják. Érés után a cső alakú párta lehullik és akárcsak a napraforgónál, megmaradnak az apró barna, tányérban sorakozó „magok”, azaz a fel nem nyíló kaszat termések.
A magas kórósok virágpompájukat más, nyáron virágzó fajoknak is köszönhetik. A Teleki virág közé vízpartokon gyakran elegyednek lila vagy halványsárga virágú aszat félék, a csermely aszat, Cirsium rivulare, a pompás aszat, Cirsium pauciflorum, az enyves aszat, Cirsium erisithales, vagy a halovány aszat, Cirsium oleraceum. Gyakoriak a fehér és halvány rózsaszín ernyős virágúak mint a fűszeres és az érdes baraboly is, a Chaerophyllum aromaticum és a Chaerophyllum cicutaria. Ezeknek is nagy tóleveleik és hosszú rostos virágzati száraik vannak. Némelyikük szúrós, kellemetlen tapintású.
A telekia – ahogy az erdélyiek hívják -, gyakran no az égeresek alján is. Ilyenkor legtöbbször az ugyancsak magasra növő struccharaszttal -Matteucia strutiopteris -, alkot áthatolhatatlan bozótot. A struccharaszt spórái nem a zöld levelek fonákján fejlődnek, ahogyan azt a páfrány fajoknál megszoktuk, hanem különálló, úgynevezett spóratermő levelei vannak, formájuk a strucctollra emlékeztet. Ezek a levelek csak a fejlődés kezdetén zöldek, a spórák beérése során sötétbarna színűvé változnak, és jól elkülönülnek az időközben felnövő zöld lomblevelektől.
Ha ember bolygatta területen járunk patak, vagy folyó közeli hegyoldalban – ez pedig egyre gyakrabban fordul elő. – a Teleki virágot a lila, fürtös virágzatú derécével együtt is láthatjuk. A deréce, Chamaenerion angustifolium, valójában az erdőirtások gyakori faja, de nagy turőképessége miatt a zavart, útszéli magas kórósokban is gyorsan elterjed. Fürtjeinek hosszan tartó virágzása miatt még a lepusztított táj képét is kellemessé varázsolhatja. Bár az eurázsiai hegyvidéken mindenütt gyakori, a Teleki virággal alkotott együttese ma már az erdélyi táj jellegzetes képéhez tartozik.
A Teleki virág minden erdélyi kiránduló ember számára ismerős, szinte közönséges. Florisztikai jelentőségét azonban nem becsülhetjük alá: egyrészt a Kárpátok és Balkán- hegyvidék őshonos növényeként tájképi jellegzetesség, másrészt pedig, mint társulás alkotó faj, az erdélyi és így az európai növénytársulások diverzításának is meghatározó eleme.    Nemzetségének egyetlen szélesebb elterjedésű faja, hiszen mindössze még egy nemzetségbeli rokonát ismerjük, a csak az Észak Itáliai tóvidéken élő Telekia speciosissima-t. Ezért, bár állományai törvényileg nem védettek még, feltétlenül nagyobb figyelmet érdemelnek. A folyók menti falvak körül szétdobált szemét, és különösen az utóbbi tíz évben a műanyag csomagolóanyagok egyre csak növekvő mennyisége a vízparti társulások elszegényedéséhez, gyomosodásához vezet, és az egykoron dúsan termő természetes fajok állományainak fokozatos pusztulását eredményezi.