Jó egy éve múlott, hogy az Erdélyi Nimród weboldalán utoljára fölmerült a hódkérdés, ugyanis ekkor szólott hozzá Miklós Éva olvasónk a hód monográfiájáról írt könyvismertetésemhez, közölve, hogy a Csíkbánkfalvát átszelő Fiság patakban is megjelentek ezek az állatok. Azóta bizonyára másfele is föltűntek, ha nem is maguk a hódok, de a csúcsosra rágott fatönkök, eltorlaszolt vízfolyások, köbméteres ágrakások ékesszólóan bizonyítják jelenlétüket. Ami ismét időszerűvé teszi a kérdést az, hogy a nyomtatott és elektronikus sajtóban az utóbbi hetekben több, de nyilvánvalóan ugyanazon hírforrásból származó írás jelent meg, amely lelkendezve újságolja el, hogy kipusztulása után 200 évvel a hód diadalmasan visszatért a Duna-deltába. Hogy az a bizonyos hódvár, ahol lencsevégre kerültek az állatokat, nem is a tulajdonképpeni deltában van, no meg, hogy a delta területéről mindeddig nem sikerült írásos, vagy tárgyi bizonyítékot fölmutatni a hód történelmi előfordulásáról, egy nagyvonalú riporter számára csupán mellékes tények, ami azomban nem változtat a lényegen: a hód valóban megjelent térségben.
Az európai hód (Castror fiber, mert van kanadai hódfaj is, a Castore canadensis) visszatelepítése már több évtizedben Európa-szerte folymatban van, így e faj, amely egy évszázaddal ezelőtt a túlzott vadászat következtében a kihalás szélére került, azaz mindössze kb. 1200 példányban maradt meg, két éve már egymilliós tömegben élt szerte a kontinensen. Nálunk meg az történt, hogy a brassói erdészeti kutatóintézet és a Bajor Környezetvédelmi Minisztérium közös projektjeinek eredményeként hozzánk is behoztak Németországból 182 hódot, és szabadon eresztették őket a Maros, Olt és Ialomiţa különböző pontjain. A deltavidék ez utóbbihoz van legközelebb, a vízfolyás mentén mintegy 250 km-re, a “diadalmasan visszatérő” hódok eredetére pillanatnyilag más magyarázat nem áll a rendelkezésünkre.
Tudnunk kell, hogy ez a módfölött szorgosnak nevezhető állat valósággal megváltoztatja a környezetét, elsősorban a kisebb vízfolyások mentén. Amíg állománya még szerény, életterében szinte észrevétlen, a kúposra rágott ágak és fatörzsek, meg a csúcsostetejű ágrakások legfeljebb szakember számára feltűnőek. De, ha ezen állat elszaporodott, építményei, a hódvárak és gátrendszerek, valamint a partba vájt tizen-méter hosszú járatok nemcsak a vízi és vízkörüli élőlények biológiai sokféleségét növelik. A kidöntött fasorok, víz alá került gazdasági területek komoly gondot okzhatnak az erdőgazdáknak, földműveseknek, az átfúrt gátak pedig már árvízvédelmi intézkedések foganatosítását igényelhetik. Így a fölszaporodó állományú termetes rágcsáló egyre inkább elveszítette az erdészek és gazdálkodók rokonszenvét, a ritka vendég özönfajjá vált. És mert sokáig kiemelt védelmi státust élvezett, továbbá természetes ellensége alig maradt, a hód tovább szaporodik-terjeszkedik, az állomány elfogadható szinten tartása, valamint a kármegelőzések mind gyakoribb és komolyabb befektetéseket igényelnek. És mert legtöbb országban szigorúan védett, egyelőre nem lehet levadászni sem a fölös példányokat.
Az európai hód minálunk is kiemelten védett faj. Erre talán egyetlen bizonyíték is elégséges: a romániai vadgadálkodást-vadászatot szabályozó, 407/2006-os törvény és utólagos módosításai szerint, egy elpusztított hód utáni kártérítés összege 6000 €, ami megfelel hat farkas, vagy három vidra, esetleg 30 vadmacska, vagy 222,2 gólya ellenértékének. Külföldön az elszaporodott hódok okozta ökológiai és gazdasági nyomást befogással-újratelepítéssel csökkentették (így kaptuk mi is a majd 200 bajor hódot), de lassan nincs már hova újratelepíteni őket, visszaparancsolni a helyére a palackból kiszabadult szellemet. Észak- és Nyugat-Európában már kialakulóban vannak a hódkezelési stratégiák, így pl. Németországban tartományonként működnek hódmenedzserek, akik a helyi erdőgazdákkal, farmerekkel együtt dolgoznak a probléma megoldásain. Legalább 13 európai uniós tagállam már kénytelen volt föloldani a tiltó intézkedések egy részét, ill. megengedni a hód vadászatát, néhol a lőfegyveren, csapdán kívül más klasszikus eszközzel is (íjjal-nyíllal, hódkosárral, hálóval, kutyák segítségével stb.), helyenként, pl. az oroszországi Kalinyingrád guberniumban akár az egész évben. E témáról mellékelünk egy kivonatolt táblázat.

A hód vadászatát szabályozó rendelkezések néhány európai országban (Nitsche 2012-ben megjelent cikke alapján)

 De a víz mentén történő további terjeszkedésre is indokoltan várhatunk, ami nemcsak az erdőgazdáknak okoz majd gondot, de a gátak-töltések megrongálásával egyelőre áttekintethetetlen károkat okozhat az elgátolt lakott, vagy mezőgazdasági fölhasználhású területeken.

Országos viszonylatban a világhálón Brassó környékéről találtam hódproblémákat, ahol is Nicolae  Ionaşcu,a megyei vízügyi igazgatóság főnöke a hódok által előidézett nagy árvizek lehetőségére hívja föl a figyelmet:

(http://newsbv.ro/2011/11/24/castorii-olt-pericol-inundatii/)

Ez év február 6-án pedig már maga Mihai Mohaci brassói prefektus, Stelian Rechiţeanezredessel, akatasztrófavédelem brassói főnökével, valamint a brassói erdészeti kutatóintézetés a Kárpátok Alapítványmunkatársaival együtt kiszálltak az Olt völgyébe, fölmérni a hódok által okozható árvizek lehetséges hatásait. A hódbarátoknak ezideig sikerült a hódkérdés körüli feszültséget enyhíteni, a hírforrás nem számol be konkrét intézkedésekről, vagy ezek perspektíváiról.

(http://newsbv.ro/2014/02/06/sunt-periculoase-barajele-castorilor/)

Mindezek után nem várható el, hogy a hódtelepítés sikereit mindannyian felhőtlen örömmel szemléljük. Már csak azért sem, mert az a bizonyos ökológiai bomba sokáig ketyeg, csak azután robban. Erre klasszikus példa egy oroszországi adatsor, amikor is Kurgan tartományban két évtized alatt csak 6,8-szorosára nőtt meg a hódok száma, de az elkövetkező negyedszázadban 123-szorosan haladta meg az eredetileg betelepített állományt.

A duna-deltai megoldás nem csak a hódárok elleni létesítmények létrehozása, ill. a roppant bonyolultan kiigényelhető kártérítések volnának, hanem a puskás-csapdás vadászat megnyitása, amely egy bioszfára rezervátum esetében bizony meggondolkoztató, megint csak a palackból kiszabadított szellemet juttatja az ember eszébe.

De gondolom, Olvasóink egy része már el is gondolozott a hódkérdésen, annál is inkább, hogy jelentős hányada a Kárpátkanyarban, a romániai hódtelepítések területén él és dolgozik. Szeretnénk remélni, hogy észrevételeit, javaslatait megosztja majd lapunk többi Olvasójával is.

Javasolt (nyomtatott) irodalom

Kiss, J.B., Marinov, M., Alexe, V. – 2012 eHódító nyuszt és lenyúzott hód – Négylábú jövevények a Duna-deltában. Vadon. 1 : 8-12.
Kiss J. B., Doroşencu Al., Marinov E. M., Alexe V., Bozagievici Raluca – 2012 – Considerations regarding the occurrence of the Eurasian Beaver (Castor fiber) in the Danube delta (Romania). Scientific Annals of the Danube Delta Institute. Tulcea. 18 : 49-56.
Kiss, J. B., Doroşencu Al., Marinov M. jr., Alexe V. – 2013 – Brebul (Castor fiber) în Delta Dunării: Prezent şi perspective de viitor. Silvicultură şi Cinegetică. 18 : 32 : 144-149.

Nitsche K. A. – 2012 – Die Jagd auf Biber (Castor fiber et Castor canadensis) in Europa –
Die gegenwärtige Situation und eine kulturhistorische Betrachtung. Beiträge zur
Jagd & Wild forschung. 37: 219-236.