A western-filmek egyik gyakori díszítőeleme a KERESTETIK ÉLVE VAGY HALVA föliratú falragasz, marcona banditák, revolverhősök képeivel, s a dollárban kifejezett fejpénz föltüntetésével. Most mi is megpróbálkozunk ugyanezzel az infomációszerző trükkel, csak azzal a különbséggel, hogy nem rablóvezért, hanem egy jámbor kisragadozót keresünk, s lehetőleg élve, nem halva. Az már más kérdés, hogy ez a jámborság milyen léptékű, hisz a menyétfélék, ahova az európai nyérc is tartozik, általában nem éppen szelídségükről nevezetesek, de azért engedtessék meg a használt jelző, csak az állatvilág egyik magatartás-formáját vetítettem embertársadalmi dimenzióba. Aztán meg, a nyérc csak azért öl, hogy egyen, s annyit, amennyire szüksége van, nem pedig mint az ember, anyagi haszonért, amit esetleg az ükunoka sem tudna elherdálni. És direktben, szemtől szemben, nem pl. ciántechnológiás bányásztatással.
A másik nagy különbség az, hogy nem maroknyi vagy tarisznyányi zöldhasú bankóval kecsegtetjük az olvasót. Itt egyszerűen arról van szó, hogy a nyércekkel kapcsolatos minden valós adat, amit csak sikerül megszerezni, földolgozni s bevinni a tudományos információhálózatba, hozzájárulhat ahhoz, hogy intézkedéseket lehessen foganatosítani ennek az európai viszonylatban egyik legritkább kisemlősének védelmére. Ugyanis több más intézménnyel és szervezettel együtt, a Tulcea-ban székelő Duna-delta Kutatóintézet is, ahol dolgozom, bekapcsolódott egy országos kutatási tervbe, amely a vidra, hód és európai nyérc elterjedésének, állománynagyságának és életkörülményeinek fölmérését tűzte ki céljául. Mivel célravezető védőintézkedéseket csak ilyen ismeretek birtokában lehet meghozni és működtetni, fölkérjük az Erdélyi Nimród olvasóit, hogy minden olyan ismeretét vagy konkrét adatot, amely az európai nyérc előfordulási helyére, gyakoriságára, életmódjára, az esetleges veszélyezetési tényezőkre stb. vonatkozik, szíveskedjék a tudományos munkatársak tudomására hozni, a hirdetésen föltüntetett kommunikációs lehetőségek segítségével.
Tekintve, hogy e, már csak elektronikus formában létező környezetvédelmi, természetvédelmi lap szerkesztőgárdájának, munkatársainak álma szerint tisztelt Olvasóink ugyanilyen beállítottságúak, reméljük, hogy e fölhívás nem marad viszhang nélkül. Továbbá az is kívánatos volna, ha ezeket az ismeretek szerkesztőségünk is megkapná, hisz erre külön hozzászólási rovatot működtetünk. És, hogy e figyelemreméltó kisragadozót könnyebben fölismerjék, és legalább lélekben közelebb kerülhessenek hozzá, mellékelem egy régebben már megjelent nyérces irásomat (Kiss J. B. – 2010 – A titokzatos vidramenyét. Requiem az európai nyércért. Vadon. 2 : 22-25). Nemcsak azért, mert már megvan irva, hanem azért, mert most sem hozhatnék lényegesebb információt. Nem is tekintem plágiumnak, hisz a forrás eleve föl van tüntetve s ha nem is lenne, ismert tény, hogy szerény személyemnél jóval fontosabbak, akár országunk nagyjai is fölösen megengedik maguknak ezt a luxust. Kérem, fogadják szivesen és emlékezzenek e fölhívásra, ha valamikor és valahol abban a kiváltságos szerencsében lehet része, hogy megpillantják ezt a csodálatos állatkát, az európai nyércet.

A titokzatos vidramenyét. Requiem az európai nyércért.
Vadon. 2010 : 2 : 22-25.

A nyérccel való elsõ találkozásaink egyoldalúak voltak, ilyenkor csak én láttam, õ már nem látott semmit. Fekete üvegszemei szomorúan csillogtak, miközben sorstársával, amely szintén átment már a szűcs kezén, párosával lógott valamelyik hölgy nyakában… Gyakori kép volt ez az utolsó évtizedekig, különösen Tulcea-n, a Duna-delta kapujában, ahol vasárnaponként a város szépei a korzón több pézsma- nyestkutya- és róka-, de vidra- meg nyércprémet is sétáltattak, mint talán bárhol az országban. Megjegyzendõ, hogy ugyanitt nem egyszer lehetett fókaprémet is látni, ezt már a tengerészférjek csempészték be az Óperencián túlról. De a fóka már más történet, csak maradjunk a nyércnél…
A Sulina Duna-ágon Crişan helység közelében, tehát mintegy a delta földrajzi közepén, néhány percig alkalmam volt közelről megfigyelni és fényképezni kontinensünk egyik igen ritka, a legveszélyeztetebb fajok közé sorolt emlősét, az európai nyércet (Mustela lutreola). A halászcsónak, amiből a megfigyelést végeztem, lassan sodródott az árral, párhuzamosan e ritka menyétfélével, amely szintén a vizfolyás mentét követte. A kis ragadozó a partot szegélyező kőkoloncok között mozgott, menyétféléhez méltó fürgeséggel. Ide-oda cikázva ugrándozott a kövek- és a mindenhol jelenlevő, eldobott műanyag palackok között, gyakran surranva be a hozzáférhető résekbe, hogy méterekkel odébb dugja ki ismét a fejét. Eközben alkalmam volt alaposan szemügyre venni, s néhány használható felvételt is készíteni róla. A fotókat utólag kiértékelve, néhány konkrét tényt lehet megállapítani, ugyanekkor fölmerül jó pár kérdés, amire a választ csak találgatjuk

   Meglepő módon, nem a szokásos életterében, az elöntött öreg füzesek között, vagy az úszó nádszigetek zsombékjai között találkoztunk, hanem a jelentős hajóforgalmú, csatornázott, s amint a képen is látható, eléggé szennyezett Sulina ág kőkoloncai között. Hogy ez mit jelent, rugalmas alkalmazkodást a változó életkörülményekhez, vagy kiszorulást a természetes élettérből – pillanatnyilag nem bírom fölmérni.

A másik kérdőjel a kis állat tekinélyesen domborodó altestével kapcsolatban jelentkezik. Az európai nyérc évente egyszer, rendszerint kora tavasszal ivarzik. A vemhességi idõ 6 – 10 hét között változik, az eltolódás magyarázata a petenyugvási jelenség következtében meghosszabbodott terhesség, de rendszerint mintegy 42 nappal számolhatunk. E szerint, a megfigyelt állat junius elejéig le kellett volna elljen. Megkésett párosodásról, ill. eltolódott terhességről van szó, vagy más jelenségről? A kis- és közepes termetű menyétfélékre nem jellemző, hogy mértéktelenül megtöltenék a gyomrukat. Esetleg kóros elváltozással, valami fertőzéssel találkoztunk? Soha sem fogjuk megtudni.
Aztán meg gyakorlatilag mit jelent az a megfogalmazás, hogy ritka, veszélyeztetett faj?

   Valóban, az európai nyércet az IUCN kontinensünk legritkább emlősei közé sorolja, a pireneusi párduchiúzzal (Lynx pardina) és barátfókával (Monachus monachus) együtt. E besorolás indokolt, hisz Európa térképére alig néhány pontszerű elterjedési területét jelezhetjük be. A nyugati populáció – talán már csak néhány tucatnyi állat – a spanyol-francia határ északi részén tengődik. A keleti csoport a Fehérorosz Köztársaság, Észtország, Litvánia, Oroszország, Románia és Ukrajna területén képez kicsiny szigeteket, amelyeket a behurcolt amerikai nyérc (Neovison vison) által meghódított életterek vesznek körül. Az állománynagyságok fölgyorsuló tendenciájának okai egyrészt az intenzív vadászat, másrészt életterének aggasztó méretű beszűkülése, s nem utolsó sorban a fent említett, idegenhonos menyétféle okozta. Ez utóbbi faj állományai a prémfarmok szökevényeinek ill. szabadon eresztett példányok utódaiból származnak. A múlt század ’30-as évei óta kontinens-szerte elszaporodott, s ahol csak megjelent, mindenhol európai rokona kíméletlen ellenségévé vált. Mint ismeretes, egyazon ökológiai fülkét nem foglalhat el két faj. Az amerikai nyérc nemcsak, hogy táplálék- és menedékhely konkurens, de alkalmazkodóképessége sokkal rugalmasabb, mint az európaié, elsõsorban az emberi zavarással szemben kevéssé érzékeny, s így igen hamar elfoglalta a kontinens-szerte kivadászott őshonos populációk ökológiai helyét. 1999 januárjából már a Duna deltájából is bizonyított az amerikai nyérc jelenléte, ami komolyan aggasztja a kutatókat. Ha pedig a két faj egyedei találkoznak s összetűznek valahol a szabad természetben, rendszerint az európai nyérc marad alul, hisz testtömege csak mintegy háromnegyede az amerikai rokonéhoz képest.

Az elterjedési területek határán más jellegű problémák is fölmerülnek.
Bár küllemben, magatartás- és életmódban közel állnak egymáshoz, annyira, hogy sokáig egy faj két alfajaként kezelték, génkészletük különbözik; az amerikai nyérc 2n=30 kromoszómával rendelkezik, míg az európai 2n=38-at mutat föl. Így, amennyiben a néhány napig tartó párzási időszakban (menyétfélék esetében e jelenséget a vadászok pacsmagolásnak nevezik) az amerikai nyérc megtermékenyíti az európai nőstényt, az embrió fejlődése néhány sejtosztódás után leáll, s az állat elvetél. Olyan megfigyelések is vannak, amelyek szerint az õshonos nõstényekkel erõszakkal lepárzanak, s mivel a két faj násza terméketlen, az ilyen nõstény azévben már nem ivarzik többször. Így kiesik egy évi szaporulat, ami különösen csekély állománynagyság esetében kap jelentőséget. Érdekes, hogy genetikailag az európai nyérc közelebb áll a görényhez (ez esetben a 2n=40), mint az amerikai nyérchez, ezért gyér nyércállomány esetében, mint amilyen pl. a spanyol-francia csoport, e két faj sikeresen kereszeződik, s a génerózió tovább morzsolja az amúgy is gyér állományt.
Az európai nyérc populációinak összeroppanási okai között nem utolsó sorban tehetjük hozzá azt a tényt is, hogy az amerikai nyérccel együtt behurcolódott kontinensünkre egy „parvovirus” (ADV) okozta, u.n. aleuti betegség is, amire a menyétfélék általában érzékenyek, s akár 80%-os elhullást is eredményez.

Mindezekből következik, hogy az amerikai nyérc megjelenése után az európai nyérc hamarosan (egyes szakemberek becslése utána akár már 5 év múlva), a számbajöhető védőintézkedések ellenére is kihal. Így jutottunk el a fentebb említett, pontszerű populációk időszerűleg fennmaradt jelenségéig. Bátran állítható, hogy Európa-szerte már csak a Duna deltájában maradt fenn nagyobb, összefüggõ elterjedésű állománya.
Megjegyzendõ, hogy az Erdélyi Medence különbözõ részein lappanghatnak még az európai nyérc kisebb maradvány-populációi. Főleg a Kárpátkanyar egyes vidékeirõl ismertek aránylag friss adatok, sőt bizonyító példányok is, elsősorban Kovászna- és Hargita megyéből. Alkonyatkor sporthorgászok látják, de leginkább vadászok találkoznak vele, esti lesek alkalmával. Sajnos, a nyérc következõ találkozása rendszerint már a cserzőmesterrel lesz…

Viszont a Duna-delta végtelen, még napjainkban is kevéssé zavart nádrengetegei, az öreg füzesek, régi töltések bebokrosodott oldalai életképes, sőt, némileg reményteljes nyércállományt rejtegetnek. Pozitív jelenség a Duna-delta Bioszféra Védterület 1992-es megalakulása, de elsősorban a prémüzlet bizonyos elsorvadása.
Megjegyzendő, hogy bár a Berni Egyezmény és vadvédelmi törvényeink tiltják, a pézsmapockot mostanság is fogják a hagyományos tányérvasban, esetlegesen a varsákban. Ilyenkor kerül terítékre a nyérc is, amely prémjének — a tiltó rendelkezések ellenére — még mindig van piaca. Ha nem is Romániában, de a helyi lakosságtól kicsikart értesülések szerint, a kufárok még mindig csempésznek ki nemes prémeket Moldvába meg Törökországba. Így nem egy nyérc esik áldozatul a téli jégen való — és szintén tilos — kutyás vidrafogatások alkalmával is, csak arra vigyáznak a vadászok, hogy kutyájuk ne túlságosan rángassa-harapja a drága prémű kisragadozót. Ennek bõre ugyanis sokkal vékonyabb a vidráénál, s hamar kiszakad, míg a vidrát egy egész falka kutya is tépheti-cibálhatja anélkül, hogy a gereznájában kárt tehetnének.

Hogy milyen erős hagyománya van a deltai nyércvadászatnak, amely a múlt század közepéig sokaknak adott kenyeret, a pézsmapocok számára készített szárítókeret formájából is láthatjuk. Ez rendszerint ugyanolyan nagyságú és alakú, mint amilyet a nyérchez használtak, bár a két állat testalkata lényegesen különbözik. S mindez akkor, amikor itt a pézsmát már több, mint félévszázada, szinte napjainkig ipari mennyiségben vadászták.

A Duna-Delta Kutatóintézet munkatársaként éveken keresztül vezettem egy szerényen támogatott nyércprogramot. Eközben 10-12 napos expedíciók során, cseh, osztrák és spanyol kollégákkal, 40-50 ládacsapda segítségével próbáltuk fölmérni a nyérc deltai elterjedését, állománynagyságát-összetételét, biológiai állapotát. Az expedíciókat a tél második felére, ill. koratavaszra időzítettük, amikor a nyércek fölhalmozott őszi tartalékai elfogynak, s kénytelen táplálék után járni, de fontos táplálékállatai, a békák-gőték még nem jelentek meg. (Kevéssé ismert tény, hogy a békák húgyhólyagjában egy mételyfaj, a Troglotrema acutum él, amelyet a parazita ezen köztesgazdája egy vízicsiga elfogyasztásakor vesz fel. Amennyiben e laposféreg lárvája áthatolva a testszöveteken a menyétfélék, konkrétan a nyérc gyomrába kerül, a koponya homlokcsontjáig vándorol, s valósággal átlyuggatja, ami a gazdaállat elhullásához vezet. Filozófálva mondhatnánk, íme, a béka postmortem, halál utáni bosszúja, de ez esetben tulajdonképpen a természetben megtalálható, néha igen bonyolult fajok közötti kapcsolatok egyikérõl van szó. Különben e jelenséget csak a Vásárhelyi István: A kétéltűek és hüllők hasznáról és káráról című, hasznos könyvecskéjéből ismerem, a gyakorlatban nem találkoztam vele, sőt, külföldi munkatársaink sem tudtak róla).

A kutatások során táplálékmaradványokat, valamint hullatékot gyűjtöttünk, a befogott állatokat pedig a genetikai próbavétel, testtömegük megmérése, stb. után a fogás helyén szabadon eresztettük.
Expedícióink során 2003–2008 között, 7 nyércfogó kiszállás alkalmával mintegy 2300 (pontosabban 2285) csapda/éjjel fogási erőfeszítés eredményeképp, 45 nyérc, 322 vándorpatkány (Rattus norvegicus), egyetlen görény (Mustela putorius), valamint 5 hermelin (Mustela erminea) és 2 menyét (Mustela nivalis) került csapdáinkba. Bár szóbeli értesüléseink vannak az amerikai nyérc napjainkban való jelenlétéről is, e fajról saját adatokkal nem rendelkezünk. Két expedíciónk zárult nyércfogás nélkül.

Munkánk során 45 állat ivarát sikerült megállapítani, testtömegét megmérni. Az ivararány 3,5/1 volt, a hímek javára, amit azzal magyarázhatunk, hogy a csapdázások időpontja főleg a párkeresés időszakára esett, amikor is a hímek jóval aktívabbak, mint máskor, nagyobb területeket járnak be, s könnyebben eshetnek csapdába. Másik érdekesség a nemek eltérő testtömegében mutatkozott, ami a szakirodalom szerint kb. 10 %-kal kisebb a nőstényeknél, mint a hímek esetében – nálunk az eltérés 50 % volt, amit a nőstények kis számának (10 példány) is tulajdonítható. Csapdában befogva két esetben pusztult el egy-egy állat. Egyikük, egy látszólag régebben tányérvasból szabadult, foga- és karmatörött példány volt, a másik láthatóan előzőleg fajtársával viaskodott, hastája, sőt herezacskója is több harapást szenvedett. Az elhullásokat a stresszhatás halmozódásának tulajdonítottuk.
Néhány esetben sikerült részletesebb vérvizsgálatokat végeztetni, eredményükként dr. Sisco Mañas, a spanyolországi Departamento de Medio Ambiente de la Generalitat de Catalunya szakembere szerint, a megvizsgált egyedeknél az aleuti parvovirus-szal való fertőzésre utaló ellentestecskék jelenléte nem voltak kimutatható.

Eddigi eredményeinket csak szűkkörű szakmai vonalon ismertettük, a táplálkozásbiológiai- és genetikai adatok földolgozása még folyamatban van.
De tulajdonképpen milyen kilátásokkal rendelkezik a nyércjövő a Duna-deltában?
Hangsúlyoznunk kell, hogy az európai nyérc jogilag a berni, washingtoni és bonni egyezmények védelme alatt áll, amelyekhez Románia a 13/1993-as, 69/1994-es ill. 13/1998-as törvény alapján csatlakozott. Így vadászata, befogása, elpusztítása, a határon át történő szállítása bűnténynek minősül. Viszont, a hiányos természetvédelmi nevelés, a gyenge őrtevékenység, a lakosság gyarló anyagi helyzete, valamint a területre gyakorolt, vészesen növekvő gazdasági nyomás, elsősorban a robbanászerűen fölburjánzó, felületesen rendszabályozott turisztika miatt, az európai nyérc jövője a deltában sem biztosított. Indokolt volna egy komoly kutatási projekt, amely felmérné a még meglévő állományt, megállapítaná az amerikai nyérc jelenlétét vagy hiányát, lokalizálná a populációk helyét, s megoldásokat dolgozna ki a nyérc gyakorlati védelmére. Elvileg, szükségesnek mutatkozik egy mentőállomás létesítése is, ahol meg lehetne őrizni egy olyan törzsállományt, amely lehetőséget adna a faj visszetelepítésére korábbi életterébe. Ez sajnos, gazdaságilag, sőt talán biológiailag is módfölött nehézkes és kérdéses folyamat. Ami kézenfekvőbb: a szigorúan védett területek fokozott védelme, megfelelő vadászati ellenőrzés, az állat ritka voltának ismertetése, preparáló- és szűcsműhelyek felülvizsgálása, a vándor prémkalmárok tevékenységének fölszámolása, vagyis nem több, mint amit törvényeink elő is írnak. Különben hamarosan újabb faj neve kerülhet föl egy fejfára…
A programm továbbvitelére – az általános gazdasági válság körülményei között – csak egy éves szünettel kerülhetett sor. Az újabb, 13 hónapos nyércprojektnek a DANUBEPARKS programmja ad lehetőséget, ezen év januárjában indult. Tekintve, hogy gyakorlatilag egyetlen nyércfogási szezonra korlátozódik, lenyegbevágó eredményekre nem számíthatunk. De él a remény, hogy talán később…ha akkor még lesz európai nyérc…