A legeslegújabb deltai négylábú

Valamely terület élővilága állandóan változik, alakul: fajok ritkulnak meg, és tűnnek el, más fajok alakulnak ki, vagy vándorolnak ide – a változások néha hosszú földtörténeti időszakot ölelnek föl. De vannak olyan esetek, amikor látványosan jelenik meg valami új faj egy számára teljesen idegen területen, s az ilyen esemény mindig zoológiai szenzáció. Duna-delta viszonylatban az utóbbi két év két hasonló eseményt hozott. Az első négylábú deltai jövevény a nyuszt volt… A másik érdekes faj, amely felbukkant a deltában, a hód…”

  Kényelmességből saját szöveget idézek, a Négylábú jövevények a Duna-deltában c. írásból, amely 2011. októberében került föl az Erdélyi Nimród elektronikus oldalára. Nem plagizálás, hisz saját szöveg, bár idegené is lehetne, ha már ezt a másolás-ragasztás luxust egy kormányfő is megengedheti magának, annál inkább egy szerény vidéki kutatóbiológus…

  Miközben a fenti állatföldrajzi eseménynek szentelt szakcikkek még átfutás alatt vannak, újabb, hasonló jelenség történt: bizonyításra került a nyest előfordulása a Duna-delta (majdnem) földrajzi középpontján.

A nyest általában közönséges kisragadozó, sokszor akár nagyobb lakott központokban is megjelenik, de akár a nagyvárosok parkjaiban, kertházas negyedeiben is fölbukkan. Ennek dacára paradoxális, hogy az előfordulások pontos meghatározásával kapcsolatban országos viszonylatban is, és különösen Dobrudzsából milyen kevés konkrét adattal rendelkezünk, ez utóbbi országrészből a meglehetősen gyér szakirodalom mindössze hét helyéről említi a nyestet, egyes esetekben pusztán szóbeli közlésekre hivatkozva.
   A okmagyarázat gazdag csokra lehangoló: nem ismerjük eléggé környezetünk élővilágát, sekély az általános érdeklődés a Természet iránt, hiányzik a kommunikáció a lakosság és a tudományos intézmények között.  E gondolatkörben ugyanez tapasztalható szűkebb táborokban is,  bizonyos foglalkozási- és érdeklődési körök, így az erdészeti személyzet, környezetvédelmi intézmények, tanáremberek, vadászok, természetjárók stb., valamint az említett tudományos  intézmények viszonyában. Régi gond, hogy felületesek, formálisak a kötelező vadászvizsgák – egyes esetekben csupán fiktív eseményt tárgyal az illető vizsgadokumentum, egyik ok a sok közül arra, hogy mifelénk olyan hiányosak a vadászattudományi ismeretek. Továbbá, nincs elegendő visszajelzés a szakemberek és a lakosság között, hisz az idevágó szakirodalmat esetleg néhány tucat szakember s diák keresi és használja föl, a gyér vadászati magazinok pedig rendszerint saját benyomások felelevenítésével, nagyvilági sportesemények ismertetésével, idevágó reklámokkal foglalkoznak. Az írott és elektronikus sajtó elsősorban politikai, gazdasági és sporteseményekre, balesetekre, mondén és alvilági hírekre, botrányokra szakosodott, a Természet nemegyszer csak mint ártalom jön szóba: Vigyázat, kullancsveszély! Gyilkolt a medve, rabolt a farkas, mart a kígyó! Jön a veszett róka! Halálos gombamérgezés! Stb., stb. Rém-és gyászhírek, amelyek mind azt sugallják, hogy csak az ellenőrzött, steril emberi környezet a kívánatos, a velejáró anyagi problémák vállalásával.

 És még tovább lehetne keresgélni az oksorozatban, de az alapmegállapítás csak az marad, hogy nem tudjuk s nem törődünk vele eléggé, mi történik környezetünkkel általában s ez esetben az élő Természettel.

Lehangoló megállapítás, lehetséges, sőt bizonyos, hogy nem mindenki ért vele egyet. De íme az állatföldrajz és elterjedéstan gondolatkörében két példa a fentiek igazolására.

Romániából a nyestkutyát (Nyctereutes procyonoides) 1951-ből írták le először, az első példányt Ghimpaţi mellett, egy fácánosban fogták. Ezt a Kutyafélék családjába tartozó, távol-keleti származású emlőst még a szovjethatalom idején honosították meg a tanácsköztársaságokban, hozzánk bizonyára Ukrajna, Moldávia felől szivároghatott be. Ghimpaţi-ig is bizonyára nem egyvégében szaladva érkezett, a többszáz km-es területfoglalás csupán fokozatosan, az állomány elszaporodásával s ennek következtében az elterjedési terület fokozatos kiszélesítésével magyarázható. Mégis, az első hír az állat megjelenéséről mélyen az ország belsejéből származik, a közbeeső részekről egy új faj fölbukkanásáról nem ismert semmi információ.

Hasonlóképpen, a cikk elején említett hóddal kapcsolatosan. A deltai példányok legvalószínűbb eredete a Ialomiţa alsó folyásán, 2003-ban telepített hódkolóniákban kereshető. Deltai fölbukkanásukra pillanatnyilag más magyarázat nincs, mint a Ialomiţa-i állomány egyes példányainak elvándorlása a Duna mentén, mintegy 250 km-re. Dacára, hogy jókora, átlagban 20 kg-os testtömegű állatról van szó, a két terület közötti tekintélyes távolságról az időközben eltelt évtized alatt a hóddal kapcsolatos, közbeeső adatok nem ismertek. Vajon egy ekkora Duna-szakaszon tíz év alatt senki sem látott hódot?  Később, 2011 decemberében ismerteti egy sajtóközlöny, hogy Tulcea mellett találtak egy hódtanyát. Ezt is csak azután, hogy a deltai példányokról szóló hírek már szenzációt keltettek a sajtóban. Ignoranciánkat igazolja az is, hogy a román nyelvű szövegek ezen állatra következetesen a castor nevet használják, ami eredetileg a kanadai hódra vonatkozik, nem pedig az eredetileg itt élő eurázsiai hód őshonos breb elnevezését, következetesen az előbbit találjuk a hód monográfiájában is, amelyet az Erdélyi Nimród ez évi februári számában ismertettünk.

De e hosszúra nyúlott kitérő után térjünk vissza a szövegünk elején ismertetett állatelterjedéstani hírre.

Igen, megvan a nyest első Duna-deltai bizonyítéka, egy fénykép, amely egy, 2012. január 23-án csapdázott példányról készült Maliuc helységben, a Szulina-ág 24-es mérföldje környékén. Az esemény hatására munkatársaimmal utánakerestünk a nyestadatoknak az utóbbi évtized alatt fölhalmozódott följegyzésekben, s őszinte örömünkre jelentősen kitágultak e kisragadozó elterjedési határai. Az ismert hét lelőhely mellé még legalább 40 másik került, bizonyítékok vannak tucatnyi elgázolt példányról is, ami mind azt igazolja, hogy volt és van nyest országszerte másfele is, csak nem tudunk róla, mert…

Megjegyzendő, hogy a nyest mellett szintén Maliuc-ról származik az első deltai, már lenyúzott hódról szóló értesülés is, bár bioszféra védterületen lennénk, s a csapdavadászat különben is tilos…De örüljünk, hogy legalább igazolt az új fajok megjelenése a területen. Ez év május 4-én egy másik, biztos megfigyelésről is  van tudomás, ez alkalommal Letea szigetéről, tehát a nyest, mint új, bizonyított faj, bátran fölkerülhet a Bioszféra Rezervátum fajlistájára.

Érdemes eltűnődni azon az ok-komplexumon, ami lehetővé tette, hogy két év távlatában három új emlősfaj került első ízbeni leírásra a Duna-delta területéről.

  A “sokazért, mert” kezdetű választ talán így rangsorolnám:

  • – a prémpiac huzamosabb idő óta való pangása, minek következtében csökkent a prémes állatok, ez esetben a nyuszt, hód és nyest üldöztetése
  • – néhány, a biológiai többféleséggel foglalkozó kutatótéma átfutása, ami lehetővé tette kettő azonosítását a három új faj közül,
  • – a Duna-delta Bioszféra Rezervátum létrehozása, amelyekkel valamelyesvédőintézkedések is kell járjanak.

Hogy ez utóbbi mennyire valós eredmény, talán illusztrálja a hód és nyest esete, valamint a friss hír, hogy derék honatyáink a Képviselőházban, tegnap, június 19-én, megszavazták a Duna-deltai vadászat újraindítását, amelyet mintegy évvel ezelőtt végre sikerült letiltatni. Az indok: a fölszaporodó vadkárok, amelyeket a sakálok és vaddisznók okoznak. Természetesen, erre a megoldás csakis a puska kell legyen, a járulékos áldozatokról pedig, amelyek a többi faj, elsősorban a víziszárnyasok lesznek, azok, amelyek a világhírt hozták a Deltának, egyelőre nincs szó. Mert ne feledjük, a vadászat nemcsak hobbi hanem elsősorban ÜZLET is…


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>