A Ro­má­ni­á­ban elõ­for­du­ló bar­na bé­ka-fa­jok kö­zül a leg­ki­sebb ter­me­tû, test­hos­­sza csak rit­kán ha­lad­ja meg a 7 cen­ti­mé­tert. Sík­vi­dé­ki ned­ves élõ­he­lyek jel­leg­ze­tes la­kó­ja. A sza­po­ro­dá­si idõ­szak­ban tö­me­ge­sen ke­re­si fel a meg­szo­kott pe­te­ra­kó he­lye­ket. A hí­mek ilyen­kor pom­pás azúr­kék „nász­ru­hát” öl­te­nek. Er­dély­ben, a Partiumban, Máramarosban és Észak-Mold­vá­ban for­dul elõ. Szi­go­rú­an vé­dett, jég­ko­ri ma­rad­vány­faj.
  Az ál­lat tes­te vi­szony­lag zö­mök, a fej el­he­gye­se­dõ orr­ban vég­zõ­dik, a sze­mek mö­gött pe­dig mes­­szi­rõl is jól lát­ha­tó sö­tét folt he­lyez­ke­dik el. A test alap­szí­ne a szür­kés­bar­ná­tól a sö­tét bar­ná­ig vál­toz­hat, a hí­mek rend­sze­rint vi­lá­go­sabb szí­nû­ek. A ge­rinc­vo­nal men­tén gyak­ran sö­tét fol­tok­kal ha­tá­rolt vi­lá­gos sáv fut vé­gig. A há­ton ké­tol­dalt to­váb­bi sza­bály­ta­lan sö­tét, né­ha fe­ke­tés fol­tok, vagy folt­so­rok ala­kul­hat­nak ki, a két váll kö­zött né­ha egy for­dí­tott „V” ala­kú raj­zo­lat is meg­fi­gyel­he­tõ. A has tá­jé­ka egy­ön­te­tû­en sár­gás­fe­hér szí­nû. A fe­lü­le­tes szem­lé­lõ az ed­di­gi­ek alap­ján kön­­nyen ös­­sze­té­veszt­he­ti az er­dei bé­ká­val, an­nál is in­kább, mert el­ter­je­dé­si te­rü­le­tük né­hol át­fe­di egy­mást. Lás­sunk hát né­hány sa­já­tos jel­le­get, me­lyek alap­ján biz­to­san meg­kü­lön­böz­tet­he­tõ a két faj. Eh­hez azon­ban ha csak né­hány pil­la­nat­ra is, de meg kell fog­nunk az ál­lat­kát. A mell­sõ vég­ta­gon az el­sõ ujj hosz­­szabb mint a má­so­dik, a hát­só vég­tag sa­rok­gu­mó­ja pe­dig la­pát­sze­rû­en ki­ug­ró és kö­zel két­har­ma­da az el­sõ láb­ujj hos­­szá­nak — (az er­dei bé­ká­nál a sa­rok­gu­mó jó­val ki­sebb, nem éri el az el­sõ ujj fe­le hos­­szát). Ülõ hely­zet­ben az ál­lat bo­ka­ízü­le­tei há­tul nem ér­nek ös­­sze — az er­dei bé­ká­nál egy­más­ra te­võd­nek, az ál­lat tör­zse mel­lett elõ­re haj­lí­tott bo­ka­ízü­let pe­dig a szem-, eset­leg az orr­nyí­lá­sok ma­gas­sá­gá­ig ér – az er­dei bé­ká­nál jó­val túl ér az orr­csúcs ma­gas­sá­gán.
Ko­ra ta­vas­­szal, rend­sze­rint már már­ci­us el­sõ har­ma­dá­ban, a bé­kák tö­me­ge­sen ke­re­sik fel a pe­te­le­ra­kás­ra al­kal­mas he­lye­ket. A hí­mek nyi­rok­ter­me­lé­se ilyen­kor je­len­tõ­sen fo­ko­zó­dik, a bõr alat­ti nyi­rok­zacs­kók meg­duz­zad­nak, amely gyö­nyö­rû azúr­kék szint köl­csö­nöz az ál­la­tok­nak. Per­sze ez az ál­la­pot csak a sza­po­ro­dá­si idõ­szak­ra kor­lá­to­zó­dik. A hí­mek­nek bel­sõ hang­zacs­kói van­nak, így a le­adott hí­vó­han­gok sem túl erõ­sek, is­mét­lõ­dõ „ueg-ueg-ueg” so­ro­za­tok­ból ál­la­nak. A mint­egy két­ezer le­ra­kott, meg­ter­mé­ke­nyí­tett pe­te cso­mók­ban az alj­zat­ra süly­­lyed. Kez­det­ben sö­tét szí­nû­ek, majd fo­ko­za­to­san meg­duz­zad­va ki­vi­lá­go­sod­nak és a raj­tuk kép­zõ­dõ le­ve­gõ­bu­bo­ré­kok a fel­szín­re eme­lik õket. A pe­ték­bõl 7-10 nap­ra ki­ke­lõ lár­vák (ebi­ha­lak) mint­egy 2 hó­nap alatt fej­lõd­nek át­ala­ku­lás­ra kész pél­dá­nyok­ká. A fi­a­tal bé­kák nap­köz­ben is ak­tí­vak, míg a fel­nõtt egye­dek csak szür­kü­let­kor in­dul­nak táp­lá­lék­szer­zõ út­ra. A sza­po­ro­dá­si idõ­sza­kot le­szá­mít­va, nem tar­tóz­kod­nak víz­ben, bár a víz­kö­zeli mo­csa­ras ré­te­ket ré­sze­sí­tik elõny­ben. A ked­velt élõ­he­lye­ken gyak­ran tö­me­ge­sen van­nak je­len, pl. a szak­iro­da­lom­ból jól is­mert klas­­szi­kus élõ­he­lye­in, ami­lyen a Rétyi Nyír, vagy az Ér­mel­lék egyes he­lyei. Az utób­bi év­ti­ze­dek­ben a sík­vi­dé­ki mo­csa­rak le­csa­po­lá­sa — úgy­mond „me­zõ­gaz­da­sá­gi új­ra­hasz­no­sí­tá­sa” — kö­vet­kez­té­ben szá­muk sok he­lyen drasz­ti­ku­san le­csök­kent.
A faj ge­ne­ti­kai vizs­gá­la­ta­kor ki­de­rült, hogy a Kár­pát-me­den­ce po­pu­lá­ci­ó­i­nak gén­ál­lo­má­nya nagy­ban kü­lön­bö­zik az észa­kibb te­rü­le­te­ken élõ­ké­tõl, pl. a len­gyel­or­szá­gi­a­ké­tól. A jég­kor­szak­ ide­jén az észa­ki po­pu­lá­ci­ók fel­te­he­tõ­en tel­je­sen ki­pusz­tul­tak, a faj pe­dig úgy ma­rad­ha­tott fenn, hogy fo­ko­za­to­san dé­leb­bi te­rü­le­te­ket fog­lalt el, töb­bek kö­zött a Kár­pát-me­den­cé­ben is. A gla­ci­á­lis idõ­szak el­múl­tá­val az észa­kibb te­rü­le­tek új­ra be­né­pe­sül­tek ez­zel a hi­deg­tû­rõ faj­jal (nap­ja­ink­ban el­ter­je­dé­si te­rü­le­te el­éri az észa­ki szé­les­ség 68’ 40’-ét). A ge­ne­ti­kai vizs­gá­la­tok azt fel­té­te­le­zik, hogy az új­ra­te­le­pe­dés fel­te­he­tõ­en ke­let-eu­ró­pai, min­den bi­zon­­nyal a Kár­pát-hegy­lán­con kí­vü­li po­pu­lá­ci­ók­ból tör­tén­he­tett. A Kár­pát-me­den­cé­ben „re­kedt” ál­lo­mány pe­dig vi­szony­lag el­szi­ge­te­lõd­ve, iga­zi jég­ko­ri ma­rad­vány­ként hir­de­ti a geo­ló­gi­ai múlt „vi­ha­ros” ese­mé­nye­it. Már csak ezért is óv­nunk kell e kör­nye­ze­ti vál­to­zá­sok­ra és erõ­sza­kos em­be­ri be­avat­ko­zá­sok­ra egy­aránt ér­zé­keny ál­lat­fajt. Rit­ka­sá­gá­ra va­ló te­kin­tet­tel, a ber­ni egyez­mény­ben, amely­hez Ro­má­nia 1993-ban csat­la­ko­zott, a fo­ko­zot­tan vé­dett fa­jok lis­tá­ján sze­re­pel. Se­gít­sé­gé­re el­sõ­sor­ban élõ­he­lyei meg­õr­zé­sé­vel, de az ál­lo­mány ak­tív vé­del­mé­vel le­he­tünk, kü­lö­nö­sen ta­vasz­­szal, ami­kor fe­le­lõt­len ha­szon­le­sõ egyé­nek — a til­tó ren­de­le­tek el­le­né­re is — ”békacombnak” gyûj­ti.