Székelykeresztúri kopó a legszebb európai szuka

Egy székelykeresztúri tenyésztő erdélyi kopóját, Tiszát választották Genfben, az idei Európai Kutyakiállításon a legszebb erdélyi kopó szukának. A fajtagyőztes eb korábban a világ legszebb erdélyi kopó szukája címet is megszerezte, noha két héttel a svájci megmérettetés előtt még az is kérdéses volt, hogy életben marad-e. Egy félrenyelt csont miatt ugyanis életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. S bár a beavatkozás nyomai ma is látszanak, még így is Tisza bizonyult a legszebbnek. Az erdélyi kopó a legveszélyeztetettebb magyar kutyafajtának számít, számuk még mindig nagyon kevés ahhoz képest, hogy egykor hatalmas népszerűségnek örvendtek.

Fekete-cser szín, megengedett fehér jegyekkel a mellen, az orr- és farokhegyen, valamint lábfejeken – mutatja az erdélyi kopó alapvető sajátosságait Tiszán, Európa és a világ legszebbnek nyilvánított erdélyi kopó szukáján Kolumbán Dávid, a kutya gazdája. Míg társai önfeledten szaladgálnak a székelykeresztúri udvaron, Tisza teljes nyugalommal, méltósággal ül gazdája mellett, mintha tudná, hogy most őmiatta érkeztek a vendégek.

Dávid két éve tenyészti az ebeket, de már gyerekkorától tervezte, hogy erdélyi kopót tart majd. Az elhatározásból tett lett, s mára már nem csak a többször díjnyertes Tisza, de az utódai is szép sikereket érnek el a kutyakiállításokon. Mint meséli Dávid, a 3 éves Tisza ezúttal úgy szerezte meg a rangos elismerést, hogy előtte egy életmentő műtéten kellett átesnie egy mohón lenyelt csont miatt. Az operációt szerencsésen túlélte, igaz, mellkasán még jól látható a beavatkozás nyoma.

Az erdélyi kopó egyébként a legveszélyeztetettebb Magyarországról származó kutyafajtának számít, a múlt század közepén a magyar nemesi udvarok felszámolásával tömegével maradtak gazdátlanok a korábban hajtóvadászatokon használt, kiváló állatok. Mivel a kopók szervesen kapcsolódtak az erdélyi nemesi élethez, ezért sokan a magyar múlt szimbólumát látták bennük. A szóbeszéd szerint az 1940-es évek végétől államilag irtották őket, és megkezdődött az erdélyi kopók csempészése, és a kutyák titokban történő tenyésztése.

Mint mondja a tenyésztő, az erdélyi környezeti viszonyok a kopót szívós, bátor kutyává tették, igénytelen és alkalmazkodó, gyerekbarát természete miatt azonban ideális családi kedvenc lehet. Idegenekkel szemben először bizalmatlan, de gazdájához és annak családjához nagyon ragaszkodik. Nyugodt természete miatt kertes házban és lakásban egyaránt tartható, ha biztosítani tudjuk számukra a megfelelő mozgási lehetőséget. Mint meséli Dávid, még a többször díjnyertes Tiszával is előfordul olykor, hogy konok, öntörvényű vagy engedetlen, de nincs mit tenni, a mélyen gyökerező vadűző ösztön győzedelmeskedik az engedelmesség felett.

Tisza már minden díjat megkapott, amit fajtájában megszerezhet, a székelykeresztúri tenyésztő a továbbiakban az utódokkal szeretne hasonló sikereket elérni. A nagyobb célja azonban az, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse ezt a méltánytalanul háttérbe szorult, elegáns, nemességet sugárzó kutyafajtát.

KÉSZÍTETTÉK: MAGYARI TEKLA, SIMÓ CSABA
A honlapon megjelenő videókat az MTVA megbízásából az Aves-média készítette
az M1 illetve a Duna TV számára.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>