Illegális nárciszárusok

Habár a csillagos nárcisz a Berni Egyezmény értelmében nemzetközi védelmet élvez, ugyanakkor uniós csatlakozásával Románia is aláírta az egyezményt, a forgalmasabb székelyföldi utak mentén lépten nyomon nárciszárusokkal találkozni. A hatóságok egymás térfelére dobálják a labdát, hiszen azóta sem teremtették meg az országban a virág védelméhez szükséges egységes jogi hátteret. Székelyföldön például az elmúlt évtizedben egyetlen nárciszárust sem bírságoltak meg.

A csillagos nárcisz hegyi kaszálók, kiszáradó láprétek, üde erdei tisztások virága. Jégkori maradványnövény, a jégkorszak utáni melegebb időszakot a Kárpátokban, Alpokban és a Balkán-hegységben vészelte át, és maradt fenn mind a mai napig. A Berni egyezmény értelmében a csillagos nárcisz szigorúan védett fajnak számít, gyűjtése, árusítása tilos tehát. Uniós csatlakozásakor Románia is aláírta a Berni Egyezményt, és ezzel vállalta, hogy megteremti a csillagnárcisz védelméhez szükséges jogi és hatósági hátteret. Ennek ellenére az elmúlt évtized egymást váltó hazai törvényei és kormányrendeletei, melyek a természeti értékek megvédésére vonatkoznak, meg sem említik a fajt.
Erdélyhez hasonlóan Máramaros, Bánság, Olténia, Munténia területén is számos nárciszrét található, ám kiterjedésük folyamatosan csökken a mértéktelen begyűjtés illetve a mezőgazdaság terjeszkedése miatt.

A honlapon megjelenő videókat az MTVA megbízásából az Aves-média készítette
az M1 illetve a Duna TV számára.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>