Elkészült a fenyőkúti tőzegláp tanösvénye

Elsőként nyitottak meg Romániában természetvédelmi területet a kerekesszékes látogatók előtt: a Korond-Parajd Természetvédelmi Gondnokság a napokban adta át a fenyőkúti tőzegláp tanösvényét, mely úgy lett kialakítva, hogy mozgáskorlátozottak is akadálytalanul végigmehessenek rajta. A Natura 2000-es természetvédelmi területen interaktív módon találkozhatnak a legkisebbek az égövünkön szokatlan tajga sajátságos növényzetével és állatvilágával, egyebek mellett húsevő növényeket is találhatnak itt a látogatók, ugyanakkor a közösségi összefogással kialakított deszkapalló óvja a taposástól a ritka növényzetet is.

Az utolsó simításokat végzik a fenyőkúti tőzegláp újonnan kialakított tanösvényén a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem földrajz szakos diákjai. Az ide látogatók megismerhetik a tajga jellegzetes növény- és állatvilágát, illetve azt is, hogy milyen veszélyek fenyegetik az ehhez hasonló tőzeglápokat.

Mint magyarázza a természetvédelmi gondnokság igazgatója, a fenyőkúti tőzegláp egy magas értékű védelmet igénylő terület, tehát óvatosan kell bánni vele, amikor megnyitják a látogatók előtt. Arra törekedtek, hogy ötvözzék a természetvédelmi szempontokat a turisztikai célokkal.

Ugyanakkor genetikai szempontból is kiemelten fontos a fenyőkúti tőzegláp 40 hektáros területe, mivel Közép-és Kelet-Európában alig vannak természetes erdeifenyvesek – mondja a BBTE tanáraként is dolgozó Pál Zoltán. Romániában inkább ültetett erdeifenyvesek találhatók, így ez, az ország legnagyobb természetes erdeifenyő populációja kiváló terep kutatók számára is.

A tanösvényt pályázati forrásokból és adományokból építették ki, a kerekesszékesek által is használható pallórendszer hatalmas mennyiségű deszkaszükségletének mintegy 85 százalékát környékbeli magánszemélyek ajánlották fel. A Korond községhez tartozó fenyőkúti tőzegláp kerékpárúton is megközelíthető, szabadon látogatható, ám a látogatás helyi önkéntes diákok idegenvezetésével teljes.

A fenyőkúti tőzegáfonya, a rovarevő harmatfüvek, a luc- és erdeifenyő most már bio-kukkerrel is megcsodálható, s a játékos kedvűek segíthetik a fenyves szaporodását is. Emellett tanulhatnak, kikapcsolódhatnak Székelyföld szívében az ide látogatók, közel 1000 méterrel a tengerszint felett, ahol még mindig egy foltnyi – égövünkön ritka – tajga található.

KÉSZÍTETTE: MAGYARI TEKLA, SIMÓ CSABA
A honlapon megjelenő videókat az MTVA megbízásából az Aves-média készítette
az M1 illetve a Duna TV számára.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>