A hévízi tündérrózsa 200 éve

 

A Má­jus 1 für­dõi (haj­da­ni ne­vén Püs­pök­für­dõ) vé­dett te­rü­let a Pece pa­tak for­rás­vi­dé­kén,  Nagy­vá­rad­tól mint­egy 9 ki­lo­mé­ter­re dél­ke­let­re fek­szik. Az egy­kor jobb idõ­ket meg­ért ter­mé­sze­ti re­zer­vá­tum ro­mos- és új épü­le­tek, gom­ba­mód sza­po­ro­dó vil­lák és tu­ris­ta­kem­pin­gek, strand és ho­te­lok, gyógyszanatórium és köz­mû­ve­sí­tés nél­kü­li nyo­mor­ta­nyák, ház­tá­ji ker­tek, üveg­há­zak és min­de­nek fe­lett ren­ge­teg sze­mét foj­to­ga­tó gyû­rû­jé­ben la­pul. Hír­ne­vét az eu­ró­pai kon­ti­nen­sen ki­zá­ró­lag csak itt elõ­for­du­ló hé­ví­zi tün­dér­ró­zsá­nak (Nymphaea lotus var. thermalis) kö­szön­he­ti. E kü­lö­nös nö­vény­rit­ka­ság né­hány év­ti­ze­de még a Pece pa­tak több ki­lo­mé­te­res sza­ka­szán te­nyé­szett. Má­ra már ez a te­rü­let egy mint­egy 600 négy­zet­mé­ter­nyi se­kély tó­fe­lü­let­re (a Pece fõ for­rá­sá­ra) kor­lá­to­zó­dik. A har­ma­dik év­ez­red kü­szö­bé­re e cso­dá­la­tos,  tró­pu­so­kat idé­zõ faj a tel­jes ki­pusz­tu­lás szé­lé­re sod­ró­dott.

A fel­fe­de­zés kö­rül­mé­nyei

Az 1700-as évek végén, Kitaibel Pál  ki­ne­ve­zett (de elõ­adá­so­kat so­ha nem tar­tó) egye­te­mi ta­nár a Pes­ti Egye­tem (és a csá­szá­ri ud­var) meg­bí­zá­sá­ból ket­tõs cél­ki­tû­zés­sel jár­ta az or­szá­got: ve­gyi elem­zé­se­ket vég­zett a Bi­ro­da­lom ás­vány­vi­zek­ben (is) gaz­dag vi­dé­ke­in és mint ko­rá­nak egyik leg­na­gyobb bo­ta­ni­ku­sa mind­eköz­ben szor­gal­ma­san ku­tat­ta  az ad­dig még nagy­részt fel­tá­rat­lan fló­ra­kin­cse­ket. Így ju­tott el 1798 nya­rán a Nagy­vá­rad mel­let­ti Püs­pök­für­dõ­re is, hogy ki­ele­mez­ze a mély­rõl fel­tö­rõ gyógy­vi­zek ös­­sze­té­tel­ét. Leg­na­gyobb meg­le­pe­té­sé­re a lan­gyos vi­zû Pece pa­ta­kot és az õt táp­lá­ló rend­kí­vül bõ­vi­zû hé­víz­for­rá­sok fe­lü­le­tét egy Eu­ró­pá­ban még ad­dig so­ha nem lá­tott  Nymphaea faj bo­rí­tot­ta, amely­rõl az­tán rész­le­te­sen be is szá­molt je­len­té­sé­ben. E sze­rint e faj (Nymphaea lotus) leg­kö­ze­leb­bi ro­ko­na­it a tró­pu­so­kon kell ke­res­nünk. A hé­ví­zi tün­dér­ró­zsa (N. lotus var. thermalis) ma is ér­vé­nyes le­írá­sa  Tuzson Já­nos­tól (1907) szár­ma­zik. A nö­vény fej­lõ­dé­se 20-35 °C-os hõ­mér­sék­le­tû-, eny­hén bá­zi­kus kém­ha­tá­sú víz­ben és 45-50 cen­ti­mé­te­res víz­mély­ség­ben a leg­op­ti­má­li­sabb. Gyö­kér­ben vég­zõ­dõ rizómái ol­dal­in­dá­kat fej­lesz­te­nek, ame­lyek­bõl idõ­vel új egye­dek haj­ta­nak ki. A nö­vény akár 50-60, fél mé­ter át­mé­rõ­jû, szé­lén fo­ga­zott le­ve­let is fej­leszt­het, ame­lyek együtt­vé­ve 8-10 m2 víz­fe­lü­le­tet is el­fog­lal­hat­nak. A nyá­ri idõ­szak­ban fo­lya­ma­to­san (akár na­pon­ta is) vi­rág­zik, így ha­von­ta akár 30 vi­rá­got is fej­leszt­het. A vi­rá­gok szí­ne sár­gás­fe­hér, át­mé­rõ­jük meg­kö­ze­lít­he­ti a 20 cen­ti­mé­tert is. A víz­tü­kör fö­lé emel­ke­dõ bim­bó es­te nyí­lik ki elõ­ször, majd nap­köz­ben új­ra be­csu­kó­dik (ki­vé­ve ha esõs idõ van, ami­kor egész nap nyit­va ma­rad). E rit­must kö­vet­ve a ne­gye­dik na­pon vég­leg alá­me­rül, hogy ter­mést fej­les­­szen. A tok­ter­més mé­re­te egy kö­ze­pes al­má­é­val egye­zik meg, a ki­fej­lõ­dés­hez pe­dig át­la­go­san két hét­re van szük­ség. A ter­més mint­egy 300 re­ke­szé­ben, re­ke­szen­ként  akár 1000-1300 ap­ró mag kép­zõd­het. A mag­va­kat a víz­áram el­so­dor­ja és ked­ve­zõ kö­rül­mé­nyek kö­zött azok idõ­vel ki­csi­ráz­hat­nak.

Õs­ho­nos-e a tün­dér­ró­zsa ?

  A mai hi­va­ta­los szak­fel­fo­gás sze­rint a hé­ví­zi tün­dér­ró­zsa har­mad­ko­ri re­lik­tum­nak szá­mít, va­gyis túl­él­te a ne­gyed­kor kö­zel két és fél mil­lió éves klí­ma­vál­to­zá­sa­it. Tud­ni kell, hogy a leg­zor­dabb gla­ci­á­lis idõ­szak­ok­ban jég­árak hú­zód­tak a Kár­pá­tok­ban is, Eu­ró­pa észa­kibb vi­dé­ke­it pe­dig ösz­­sze­füg­gõ vas­tag jég­pán­cél bo­rí­tot­ta. A nagy­fo­kú le­hû­lés pe­dig alap­ve­tõ kör­nye­zet­vál­to­zás­ok­kal járt együtt. Így a har­mad­kor­ban fel­te­he­tõ­en Eu­ró­pa szer­te el­ter­jedt tün­dér­ró­zsá­nak is csak e kis te­rü­let nyújt­ha­tott vég­sõ me­ne­dé­ket. Egyes becs­lé­sek sze­rint a Pece for­rás­vi­dé­kén egy vi­szony­lag na­gyobb ki­ter­je­dé­sû tó  lé­te­zett, ame­lyet a mély­bõl fel­tö­rõ hé­vi­zek iga­zi szubt­ró­pu­si oá­zis­sá va­rá­zsol­tak. A tó alj­za­tán és a ví­zi nö­vé­nye­ken egy má­sik rég­múlt­ból szár­ma­zó ma­rad­vány­faj is él: a bor­dás homorcsa, ill. bor­dás to­rony­csi­ga né­ven is­mert ví­zi csi­ga (Melanopsis parreyssi). Ha­son­ló rit­ka­ság a szin­tén csak  itt elõ­for­du­ló en­de­mi­kus hal-al­faj (Scardinius erytrophthalmus racovitzai).

 Mind­eze­ket fi­gye­lem­be vé­ve va­ló­ban el­kép­zel­he­tõ, hogy a hé­ví­zi tün­dér­ró­zsa ma­ga a túl­élés baj­no­ka. A szkep­ti­ku­sabb ku­ta­tók azon­ban azt ál­lít­ják, hogy mind­ez tá­vol­ról sem biz­tos. Szerintünk a tün­dér­ró­zsa mag­vai ván­dor­ma­da­rak ut­ján is el­jut­hat­tak hoz­zánk a Ní­lus Del­tá­já­ból, sõt egye­sek sze­rint (mint  pl. Rapaics Raymund bo­ta­ni­kus) ez a nö­vény  a tö­rök idõk­ben ke­rül­he­tett hoz­zánk. Az tény, hogy egyik el­kép­ze­lést sem si­ke­rült még egy­ér­tel­mû­en cá­fol­ni, vagy iga­zol­ni. A tó mé­lyebb üle­dé­ke­i­bõl szár­ma­zó min­ták pol­len-ana­lí­zi­se re­mél­he­tõ­leg már a kö­zel­jö­võ­ben egy­ér­tel­mû vá­laszt ad­hat er­re a kér­dés­re.

A tün­dér­ró­zsa és az em­be­ri “ci­vi­li­zá­ció”

A kü­lön­le­ges mik­ro­klí­má­jú tó kör­nyé­ke a kõ­kor­szak­tól kezd­ve fo­lya­ma­to­san la­kott volt. A tör­té­nel­mi idõk­ben leg­na­gyobb von­ze­re­jét a gyógy­ha­tá­sú vi­ze­i­nek kö­szön­het­te, me­lyek ha­tá­sát va­ló­szí­nû­leg már a ró­ma­i­ak is is­mer­ték. Er­rõl ta­nús­kod­nak az itt ta­lált ko­ra­be­li pénz­ér­mék is. Az Ár­pád-kor­ban is vi­rág­zó te­le­pü­lés 1374-ben ki­rá­lyi ren­de­let­tel a nagy­vá­ra­di ka­to­li­kus püs­pök­ség tu­laj­do­ná­ba ke­rült. A Pece for­rá­sa­i­nál ki­épült für­dõ­he­lyek pe­dig lé­nye­gé­ben mind a mai na­pig mû­köd­nek. De a bõ­vi­zû pa­tak al­kal­mas volt mal­mok mû­köd­te­té­sé­re is, így az év­szá­zad­ok fo­lya­mán az ki­sebb-na­gyobb me­der mó­do­sí­tá­so­kat is szen­ve­dett. A kör­nyék­be­li­ek ita­tás­ra, mo­sás­ra, ken­der­áz­ta­tás­ra hasz­nál­ták a Pece vi­zét. En­nek el­le­né­re úgy tû­nik az el­múlt év­szá­zad­ok nem hagy­tak kü­lö­nö­sebb nyo­mot a tün­dér­ró­zsa éle­té­ben.

A ko­mo­lyabb „meg­pró­bál­ta­tá­sok” va­la­mi­kor a szá­zad­for­du­lón kez­dõd­het­tek, amely­rõl an­nak ide­jén Ady End­re is be­szá­molt a „Pusz­tul a Ló­tusz” cí­mû ver­sé­ben:

„Ök­rök, lo­vak, disz­nók le­gel­tek

Sa­ját­sá­gos nagy kely­he­in

S e rit­ka nö­vény el is pusz­tul

Már vár­me­gyénk e he­lye­in.

Sõt a für­dõ­ben is el­pusz­tul,

Te­nyé­szé­se már­is so­vány

S ami még te­rem, föl­hasz­nál­ja

A mo­dern ipar­tu­do­mány.

Ami vi­rá­got ös­­sze­szed­nek,

Az mind fel­dol­go­zás­ra vár,

Ugyan­is li­kõrt gyárt be­lõ­le

A Moskovits Mór s fia gyár.”

Alexandru Bor­za aka­dé­mi­kus ja­vas­la­tá­ra a hé­ví­zi tün­dér­ró­zsát 1931-ben vé­det­té nyil­vá­nít­ják, majd a rá­kö­vet­ke­zõ év­ben az azt öve­zõ te­rü­let is ter­mé­sze­ti re­zer­vá­tum lesz.  A te­rü­let fel­ügye­le­te ez­zel az Aka­dé­mia fenn­ha­tó­sá­ga alá ke­rül, amely a ko­lozs­vá­ri Bo­ta­ni­kus ker­tet bíz­za meg az igaz­ga­tás­sal (ké­sõbb a Kõ­rös­vi­dé­ki Mú­ze­um, majd a szentmártoni ta­nács vet­te át ezt a sze­re­pet). A vé­dett te­rü­let kö­ré drót­ke­rí­tést húz­nak és az ál­la­tok szá­má­ra is épí­te­nek ita­tót.  A meg­fe­le­lõ víz­mély­ség sza­bá­lyo­zá­sá­ra pe­dig a fõ­for­rás­tól mint­egy két­száz mé­ter­re zsi­lip­pel zá­ró­dó gá­tat emel­nek.

A hi­á­nyos igaz­ga­tás kö­vet­kez­té­ben né­hány év­ti­zed le­for­gá­sa alatt a ke­rí­tés­nek má­ra már nyo­ma sem ma­radt, a ház­tá­ji ker­tek (ame­lye­ket an­nak ide­jén az ál­lam fel­vá­sá­rolt) új­ra a Pecéig nyúl­nak le, a gát fe­let­ti mes­ter­sé­ge­sen ki­ala­kí­tott tó pe­dig fo­ko­za­to­san fel­töl­tõ­dött és a tün­dér­ró­zsák he­lyét be­nõt­te a gyé­kény és a nád. A pa­tak men­tén év­rõl év­re ton­na­szám gyûl a sze­mét, amely szin­te vonz­za a kü­lön­bö­zõ gyom­nö­vény tár­su­lá­so­kat. Mind­eköz­ben kí­sér­le­te­zõ ked­vû „bo­ta­ni­ku­sok” (fõ­leg a negy­ve­nes évek vé­gén) kü­lön­bö­zõ tró­pu­si nö­vény­fa­jo­kat is te­le­pí­tet­tek a tó­ba, ame­lyek majd­nem tel­je­sen ki­szo­rí­tot­ták a tün­dér­ró­zsa ál­lo­má­nyo­kat. A Ceratopterys thalictroides tró­pu­si páf­rány­faj ki­ir­tá­sá­nál a het­ve­nes évek ele­jén még ön­kén­tes ka­to­nák se­gít­sé­gét is igény­be kel­lett ven­ni.

Mind­eköz­ben meg­csap­pant a hé­víz­for­rá­sok ho­za­ma is. Az el­sõ ilyen jel­le­gû ér­vá­gás még a múlt szá­zad vé­gén (1885-ben) tör­tén­he­tett, ami­kor Félixfürdõn a víz­ho­zam nö­ve­lé­sé­re meg­fúr­ják a Bá­lint-for­rást, amely má­sod­per­cen­ként 196 li­ter 49°C-os vi­zet szol­gál­ta­tott. A köz­le­ke­dõ edé­nyek el­vé­nek meg­fe­le­lõ­en Püs­pök­für­dõn va­ló­szí­nû­leg csök­ken­he­tett a ter­mé­sze­tes víz­nyo­más. A hat­va­nas évek ele­jén Ron­tó irá­nyá­ban vég­zett mély­fú­rás­ok­nak pe­dig az lett az egyik kö­vet­kez­mé­nye, hogy a leg­fel­sõ for­rás (a Ci­gány-for­rás) tel­je­sen ki­szá­radt. A cse­kély ter­mé­sze­tes víz­ho­zam mi­att a nyolc­va­nas évek kö­ze­pé­tõl (amely­re ad­dig még so­ha nem volt pél­da) a tó be­fagy te­len­te. Így az éven­te nö­vek­võ víz­igény mi­att (ame­lyet a mély­bõl szi­vat­­tyúz­nak fel) a hely­zet egye­ne­sen ag­gasz­tó­nak mond­ha­tó. A bajt csak te­té­zi, hogy nem rit­kák a kü­lön­bö­zõ szen­­nye­zé­sek sem. Az el­múlt két év­ben pél­dá­ul két­szer is öm­lött kõ­olaj­szár­ma­zék a tó­ba…

Uno­ká­ink sem fog­ják lát­ni?

  A fen­ti­ek alap­ján ne­héz len­ne meg­jó­sol­ni a hé­ví­zi tün­dér­ró­zsa jö­võ­jét. Az azon­ban bi­zo­nyos, hogy meg­men­té­se sok­ol­da­lú ösz­­sze­fo­gást igé­nyel­ne. Eb­ben ben­ne fog­lal­ta­tik a tó­nak és kör­nyé­ké­nek hat­ha­tós vé­del­me, a kel­lõ víz­ho­zam-, az op­ti­má­lis víz­mély­ség- és víz­áram biz­to­sí­tá­sa. Ilyen irány­ban szá­mos po­zi­tív­nak mond­ha­tó kez­de­mé­nye­zést lát­hat­tunk ci­vil szer­ve­ze­tek és ál­la­mi szer­vek  ré­szé­rõl egy­aránt. Ta­vas­­szal rend­sze­rint lel­kes nagy­vá­ra­di ter­mé­szet­vé­dõk szok­ták tisz­to­gat­ni a ta­vat és kör­nyé­két, míg az egyik ci­vil szer­ve­zet ös­vényt épí­tett a tó­hoz és több­nyel­vû tá­jé­koz­ta­tó táb­lát he­lye­zett ki. A leg­fon­to­sabb azon­ban az len­ne, hogy a he­lyi kö­zös­ség ma­gá­é­nak érez­ze a ter­mé­szet e cso­dá­la­tos al­ko­tá­sát, amely akár mint tu­risz­ti­kai lát­vá­nyos­ság  egy­ma­gá­ban „meg­há­lál­ná” a gon­dos­ko­dást és elõ­se­gít­het­né a kör­nyék tar­tós fej­lõ­dé­sét. Eh­hez azon­ban úgy lát­szik még nem kö­vet­ke­zett be az a bi­zo­nyos ap­ró mu­tá­ció a gon­dol­ko­dás­ban, amely ilyen irá­nyú ma­ga­tar­tás­ra és fõ­leg cse­lek­vé

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>