A kabasólyom (Falco subbuteo)

- Csak lassan nyúlj a lábához és markold meg jól !  

- Ééén-e ?…Fogd meg te, ha olyan bátor vagy ! Nem látod milyen karmai vannak ?

- Na álj fére tee…te. ., me így nem érünk le soha !…

A legyávázott legény arrébb húzódik a gerendán, de olyan formán, hogy minél távolabb kerüljön az ijesztő külsejű madaraktól, s most ő biztatja a társát :

- Kapd el őket két kézzel !

- Kapja a nyavaja, nem látad mijen hargas csőre van ? Ha megvág, letépi az ujjamot . 

- De ha levisszük, a tanárné tőt nekünk, teeee…!

- A jó vóna, de néé milyen görbén néz!…

Így folyt a társalgás már több mint egy órája ott fenn a tömbház tetején, hol a kupáscserépről két fiatal kabasólyom bámult a világba, ahová kiszöktek a nyitott teraszablakon át. 

A tanárné, aki félt a tanár úr szájától a szökevények miatt, megkérte a két legényt, hogy szedjék le a madarakat a háztetőről. Azok jócskán megbontották a cseréptetőt, kimásztak a fedélre, és két pohárka reményével biztatták egymást a kétes kimenetellel kecsegtető támadásra. Közben szépen barnultak a napon, amíg a tanár úr hazaérkezett. Ekkor visszacserepezték a fedelet, és hogy a tanárné tőtött-e, vagy nem tőtött, arra már nem tudtam meg a választ, csak azt tudom, hogy a szökevények egy füttyre lejöttek gazdájukhoz. 

  Valahogy így mesélte el nekem ezt a kalandot Ambrus Laci gyerekkori barátom, akit sorsa Uzonba vezérelt már jó harminc éve. A fiatal sólymok a marosvásárhelyi állatkertbe kerültek, több ragadozómadár társaságába.

  Az eltelt évek sok emléket elmostak, csak a „végtelenül kedves, ragaszkodó, szelíd” jelzők maradtak meg eredeti ragyogásukban az elbeszélő szótárában.

  Talán ez a kis múltbanéző beszélgetés késztetett arra, hogy én is előszedjem tapasztalataimat, s a szakirodalom ismeretanyagával kibővítve papírra tegyem azt, az érdeklődők okulására.

 

 

Leírása 

  Gerle nagyságú, de annál hosszabb szárnyú madár. Röptében nagyobb fecskének tűnik. (A tordai hasadéknál a távoli mező fölött vadászó sarlósfecskét kabának véltem egyszer. Csak a távcső győzött meg tévedésemről.) Ültében szárnya túlér a farkán. A tojó valamivel nagyobb a hímnél.

  A fiatalok hátrésze sötétbarna, mellük piszkosfehér, a hát színével egyező hosszanti mintázattal festett. Barkójuk vékonyabb mint a vándorsólyomé. Hasaljuk, gatyáik és az alsó farkfedők szürkés színűek.

  Az öregek háta szürkés palakék, mellük fehér, hosszanti mustrázattal rajzolt. Fejteteje, tarkója és barkója fekete, torka és a fej oldala fehér. A combtollak vöröses téglaszínűek, ami – kedvező légköri viszonyok esetén – röptében is jól látható. A csüd csupasz, élénksárga és körülbelül azonos méretű a középső ujj hosszával (karom nélkül.) Egy hímnél én 34 mm-t mértem.

 Testének hossza 33 – 36 cm. Szárnyaival körülbelül 70 – 75 centiméternyi légteret ölel át. Röpkép-indexe 2, 1 körül van, ami azt jelenti, hogy szárnyainak nyitása több mint kétszerese testhosszának. Ez az arány arra is magyarázatot ad, hogy miért a leggyorsabb röptű ragadozónk a kabasólyom. A hímek testsúlya átlag 200-, míg a tojóké 260 gramm, de ez az érték esetenként akár 25 százalékkal is eltérhet mindkét irányba. Csőre fogas mint a solymoké, szeme nagy (9 mm), sötétbarna, szinte fekete színű. A szemkörüli csupasz bőr és a viaszhártya élénksárga. Hangja visító ki-ki-ki-ki-ki, amit a fészek körül hallat.

Elterjedése 

  Eurázsiai költőterülete Portugáliától Kamcsatkáig terjed, kivéve a két földrész legészakibb tájait és Dél-Ázsiát. Ezen kedvezőtlen területek helyett a populáció egy része Észak-Afrikában költ. Nagyvonalakban az északi szélesség 35-ik és 67-ik fokai közé eső zónát tekinthetjük a faj igazi hazájának. Az európai populáció a telet Dél-Afrikában tölti. A szakkönyvek szerint a kabasólyom az alacsony területek madara, vagyis nem kedveli a magas hegyvidéket. Ennek ellenére mi többször is találkoztunk vele 1500 méter magasságban, költési időben mind a Kelemen-, mind pedig a Görgényi-havasokban, sőt még a Nagyhagymáson is, de előfordulhat akár havasi legelők táján is. Kerüli a zárt erdőket, fátlan sztyeppet, síkságot, sivatagot. A változatos biotopot szereti, a mozaikos sík- és dombvidéki területeket, erdőfoltokat, fasorokat, ritkás fenyveseket, galéria-erdőket, ahol a közelben nyílt területek, vizes rétek, legelők vannak, s ahol üres varjú- meg szarkafészkeket talál.

Az állomány nagysága
  A már említett költőatlasz a kabasólyom európai állományát körülbelül 21.000 párra teszi. Ehhez még hozzájárul a kevésbé ismert 20-40 ezres orosz- és az 1 – 5 ezer közzétehető török állomány is. Franciaországban 2500-, a spanyoloknál 2400-, míg Romániában kb. 800 – 900 pár fészkel, a legújabb költőatlasz szerint. Hazánkban sem egyenletes a megoszlása, akárcsak Magyarországon, ahol egy-egy költőpár revírje 10-től 100-ezer hektárig terjedhet. De talán helyesebb lenne azt mondani, hogy helyenként százezer hektáron, vagyis ezer négyzetkilométeren találnak egy-egy költőpárt.

  Ezzel szemben a Duna-delta 4340 négyzetkilométernyi területén kb. 300 pár fészkel. Ez Európának a kabasólymok által legsűrűbben lakott területe. Erről bárki meggyőződhet, ha nyáron egyszer végighajózik valamelyik Duna-ágon, vagy csatornán.


 Fészkelése 

  Április végén érkeznek haza a hímek, revírt foglalnak és hangos kiáltásokkal röpködik körül területüket, jelzik a birtok határát. Majd párba állva a később érkező tojókkal, fészket választanak maguknak, többnyire elhagyott szarka- vagy varjúfészket, de ha ilyent nem találnak, akkor minden teketória nélkül kilakoltatják a legjobb helyről a varjúnemzetség valamely tagját. Én hollófészekben, de elhagyott kányafészekben is találtam kabasólymot.

  Marosvásárhely területén is költ a kaba, néha 2 – 3 pár is. Általában a három városi temető valamelyikében, a vasútmenti nyárfákon, a ligetben, vagy magányos fenyőkön ütnek tanyát. Két évvel ezelőtt a múzeumudvar fölött láttam mozogni egy pár madarat. Az egyik fenyőfa csúcsához közel épített, de elhagyott dolmányos varjú fészket észleltem, amibe az egyik kabasólyom beszállt. Körbe forgolódott benne, majd lehasalt, mint egy kotló madár. Én mozdulatlanul álltam, úgy 20 méterre a fától, groteszk pózba meredten, ahogy megpillantottam őt és türelmesen vártam, hogy letojjon, esetleg ki is költse a fiókáit, de a sors sajnos nem hagyta próbára tenni türelmemet: …telefonhoz hívtak parancsoló hangok. Lakóm még kétszer visszatért, de végül is –nagy bánatomra- száz méterrel arrébb választott tanyát.

  Május végén, júniusban rakja le 2 – 4 tojásból álló fészekalját, melyek sárgásfehér alapon rozsdavörös és barnás foltokkal tarkázottak. Ezek hossza 39 és 46-, míg szélessége 30 és 35 mm között változik. A friss tojás átlagsúlya kb 24 gramm, míg a tojáshéj 2 g körül van.

A kotlás főleg a tojó feladata, de amikor ez rövid időre kirepül, akkor a hím is ráül a fészekre. Egyébként az ő feladata a kotló madár etetése és a fészek őrzése is.

A fiókák 28 napi kotlás után törik fel a tojáshéjat és öt hét után hagyják el otthonukat. A pihés fiókák etetését és védelmét az anyamadár végzi, később megosztja párjával ezt a feladatot. Az új nemzedék az ötödik héten hagyja el otthonát és a környéken tanulnak vadászni, repülni, itt készülnek fel a hosszú utazásra, amelyre agusztus végén, szeptemberben indulnak. Enyhe ősszel egyes példányok novemberig is kitartanak. Fészkelőterületéhez ragaszkodik, ide minden évben visszatér, ha a sors is így akarja.

Táplálkozása 

 Étlapján apróbb madarak és repülő rovarok szerepelnek. A sebes röptű kabasólyom főleg verebekre, pacsirtákra, pintyfélékre, gébicsekre vadászik, de a seregélyt és a sármányt is szereti. A korán kirepülő denevért is levágja néha, sőt, a szájtáti fecskefiakat sem kíméli.

  Emlékszem, …hajdanán…úgy a múlt évezred utolsó évszázadának hatvan-valahányadik évében, …a város melletti sportrepülőtér bársonyos gyepszőnyege fölött leszállni készült a…. . Nap. Álmos hersentéssel, fáradtan nyirta a pálya füvét a szolgálatos …juhnyáj. Fölöttük füsti fecskék fogdosták a láthatatlan legyeket. Egyszer csak éles csiviteléssel, összetömörülve vágtak a magasba. Előttük egy sarlósszárnyú ragadozó nyilalt az ég felé, menekült a fecskék szidalmai elől.

  Lassan elhalt a kolomp szava. A fecskék is hazatértek. Csak a napkorong nem akar nyugovóra térni. Fennakadt valahol a nyugati dombokon, s most csudálkozva tekint vissza az elhagyott röptérre. De én is eltátom a szám a bámulattól, mert olyant még addig sem, és azóta se láttam….

 A fű közül lágy zümmögéssel kis helikopterek emelkednek a magasba, törnek az ég felé, ahonnan karcsú vadászgépek csapnak le rájuk. A légicsata csak negyed óráig tart, és a kabasólymok taktikai visszavonulásával ért véget. Ők ugyanis teletömték begyüket májusi cserebogárral, amit repülés közben fogyasztottak el. Nálunkfelé pallagbogárnak nevezik ezt a kistestű páncélost, mely szürkületkor indul titokzatos útjára. Azon az emlékezetes napon 10 kabasólyom vadászott rájuk és nyolc-tíz bőregér. Az a Nap már rég lenyugodott az Idő láthatára mögé, de megmaradt az élmény az emlékezés retináján, mint a borostyánkőbe zárt ifjúság…

 Ezt a régi napot csak azért idéztem fel, hogy alátámasszam azt az állítást, miszerint ez a jeles vadász inkább hajlik a rovartáplálékra, ha erre alkalma adódik. Ezt igazolja Bástyai Lóránt is a „Vadmadárból vadászmadár”című könyvében. Párban idomított kabasólymai akárhányszor abbahagyták a tollas zsákmány üldözését, ha útjukban megjelent egy szitakötő, lepke, vagy repülő bogár: elkapták azt és röptükben csipegették ki markukból az ízletes csemegét, vagy a solymász fejére szállva fogyasztották el a zsákmányt.

  Többnyire esős időben madarászik, vagy olyankor, ha a rovarzsákmány erősen megcsappant. Telelőhelyén is főleg sáskákat fogyaszt a kabasólyom.

  A solymász szelíd madarai cikk-cikk-cikk-hangon jelezték barátkozási szándékukat, siránkozó peej-peej –hangon kérték az ennivalót, és szaggatott pij-pij-pij-kiáltással adták tudtára haragjukat, nemtetszésüket.

Az idők szava

  „Vad állapotában a leggyorsabb sólyomféle és kitűnően megfog minden kis zsákmányt, akár a kis sólyom. De nem jó természete van és gyáva a solymászatban”-írta róla közel másfél évszázada a legendás hírű perzsa solymász, Taymur Mirza. De engem főleg az a mondata bosszantott fel, hogy: ” A kaba gyáva arra, hogy a fürjjel csalizott hálóban megfogózzék…. ”. Szerintem inkább óvatos volt az a hajdani madár, a kabák ősatyja, mely a hálót oly ügyesen elkerülte. Sokkal vakmerőbben viselkedett az a késői leszármazott, mely 120 év múlva Homoródszentpálon kétszer vágott bele a mi madárhálónkba, amit a tocsogó felett húztunk ki, és alája kartonból kivágott cankó-utánzatot tűztünk hasított nádszálba, csalogatónak. Az első támadáskor a távolról érkező madarat szinte tíz méterre dobta vissza a háló. Az iszappal festett, lapos papircankó szenvtelenül tűrte a második támadást is, mikor a szélfújta hálóról újra visszapattant a kis vakmerő. Ez volt életem legnagyobb alkalma a kárörvendésre, de nem tudtam élni vele, mert a meglepett kabasólyom jelzőgyűrűm nélkül állt tova. Ez a kis keserűség azonban salak nélkül feloldódott az élményben, melynek részese lehettem. Ily merész pedzést azóta sem láttam.

  Most újra visszatérünk az időben addig, amíg a következő hangokat nem halljuk:

„Jelen értekezésem tárgya a Falco subbuteo Linné. Tojó. Ezt a madarat f. év július hava 11-kén alkonyattájban az úgynevezett monostori tölgyesben, egy tölgyfa száraz tetejéről, hol látszólag lesben ült, lőttem le. ”-Ezek a szavak l864 július 22-én hangzottak el Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum Egylet tudományos ülésén, egy kezdő ornitológus szájából, akit Herman Ottó néven tisztel ma is a világ. A múzeumi „conservator”első értekezése egy elítélt madár, a kabasólyom rehabilitációját szorgalmazza. És nem üres szavakkal védi kedvencét, de tényekkel, ilyen bizonyítékokkal:”Begye és gyomra repedésig tele volt bogár darabokkal, főképpen a Cerambyx és Rhyzotragus nemekből, de Crepusculariákból is…”

  Ezeknek a szavaknak a súlyát csak úgy érezhetjük igazán, ha azt is tudjuk, hogy ezt a sólyomfajt már 140 évvel ezelőtt halálra ítélte az emberi kapzsiság és levágott lábaiért lőpénzt fizettek bizonyos „erdőszeti hivatalok”, ahogy a szerző írja.

„Tagadthatatlan csak az, hogy védenczem, mert védelmére nyúltam tollhoz, villám röptű. ”...- folytatja, és mérlegre téve jó és rossz tetteit megállapítja, hogy a haszon, melyet rovarpusztításával szerez, sokkal fölülmúlja az okozott kárt, ezért kiméletet érdemel.

Úgy gondolom, akkor is merész dolog volt szembeszállni a kortársak előítéleteivel, de akadt egy ember, aki ezt megtette, s akinek a neve túlélte a hamis bírák hadát. De a csata még nem dőlt el, mert a sunyi őlnivágyók a törvény védőhálóján át is lelövik a ragadozókat. Igaz, hogy „hőstettükkel” csak gyáva bűntársaik előtt dicsekedhetnek, de úgy látszik ez is kielégíti torz lelküket.

Őrhely a magasban 

  Jegyzeteim szerint 16 méter magasban épült az a hollófészek, mely egy feketefenyő törzséhez simult, s amely 1967 június 10-én úgy nézett ki mint egy kitaposott, elhagyott félcipő az út szélén. Egy hét múlva újra megmásztam a fát, s a fészekben három foltos tojást találtam. A fejem fölött riadozó madarak éles kjii-kjii-kjii-kjii kiáltása először a vörös vércsét juttatta eszembe, de a támadókban csakhamar felismertem a ritka kabasólymot.   Mindkét madár zuhanórepüléssel vágott rám, és a fejem fölött egy méterre tértek ki az ütközés elöl. Gyorsan elhagytam a sólyomtanyát, s a kotlási idő alatt többé nem zavartam őket. Azaz mégis csak zavartam, de csak piánóban, mert közben egy tíz méterre levő fenyőre három részletben lessátrat építettem, ahonnan jó rálátásom volt a fészekre.

  A leshelyet Laci barátom avatta fel, aki július 8-án és 9-én fotózta a madarakat. Akkor még nem tudtam a szakmai irigység létezéséről, és nagyon is természetesnek tartottam azt a gesztust, hogy az általam „beetetett” fészeknél az első fotózás örömét így átengedjem neki. Biztos vagyok benne, hogy ez a fajta készség fordított irányba is létezett.

  Július 12-én két tojás fokasztott, a harmadikban meg pjű-pjű-hangon csipogott a fióka. Másnap egyikük kibújt, a másik két tojásból még világra készülődnek a lakók. Csak két nap múlva látogattam meg újra a családot. Ekkor három pihés fióka mocorgott a fészekben. Csőrükön mint apró mészrög meredezett a tojásfog, amivel feltörték börtönük falát. Öt nap múlva teljesen kinyílt a szemük. Július 23-án 13-tól 15 óráig ültem a lessátorban. A tojó ekkor egy megkopasztott, verébnagyságú madarat osztott szét a fiataloknak.

  Másnap 12 órát töltöttem el a magasban (reggel 7-től este 7-ig), és ez volt leskelődéseim legboldogabb napja. Ekkor a fiókák 10-11 naposak voltak, és négy etetést volt szerencsém végignézni. Reggel 7-kor begyük már tele volt, és csak 12 órakor érkezett az ebéd. Egy teljesen megkopasztott, fejetlen madár került felosztásra. A hím érkezett a zsákmánnyal, de nem a fészekre szállt, hanem úgy 10-20 méterre egy fára. A tojó visítva szállt elébe és átvette tőle a madarat, amit a fészekre hozott és felosztott a csemeték között. A következő két etetés 13 és 16 órakor zajlott le, ugyancsak fejetlen, kopasztott madarakkal. Este hatkor vacsorázott a család, és én nem tudtam kideríteni azt, hogy a zsákmányt a tojó, vagy a hím kopasztja meg, mert az élelem átvétele a látókörömön kívül történt, és a fészekre érkezésig eltelt vagy öt-tíz néma perc.

  De azt sem tudtam kideríteni pontosan, hogy amíg én a fiakat gyűrűztem, addig melyik szülő találta el fenyőtobozzal a kobakomat. Csak azt láttam, hogy a rámvágó madarak néha, zuhanás közben az ágak végét szaggatják, és ezután csuszagránátok hullanak rám. Jogos felháborodásukért nem tudtam megharagudni, csak bámultam merészségüket, és tiszteltem szülői aggodalmukat.

Védelem

  Mivel fészket nem épít magának, csak ott telepszik meg, ahol üres lakást talál, tehát a varjúfélék, gémek vagy ragadozók elhagyott tanyáján. Ezek hiányában műfészket is készíthetünk neki, akár vasvázast is, csak az öblét jól alakítsuk ki ágakból, hogy a tojások ki ne guruljanak belőle.   Fátlan síkságon valamikor jól fogtak a mezővédő erdősávok, melyek számos madárnak adtak otthont. Ezek a fasorok csak 20-30 éves koruk után jöhetnek számításba.

  Az állomány csökkenéséhez a villamos hálózat is hozzájárul, de igazi ellenség a rovarölő-szerek alkalmazója, aki megmérgezi fő táplálékukat, a rovarokat. Leegyszerűsítve a dolgokat, a helyzet valahogy így néz ki: a cserebogár lerágja a gyümölcsfák levelét, ezért lepermetezzük:a kabasólyom megeszi a mérgezett bogarat és elpusztul.   Tehát, segítőtársunkat megőljük hálából, amiért megvédi kertünket a kártevőktől. Ez a séma fokozottan érvényes az összes rovarevő madárra, de az egész állatvilágot is érinti közvetve.

  A növényvédő- szerek használata szabályos cselekedet, de ha ilyen hátulütője van a dolognak, akkor meg mit ér a törvény mely kimodja, hogy a kabasólyom elpusztítóját 250.000 lejjel büntetik ?

  Több permetes gyümölcs – kevesebb madár…Vajon hogy lehet a kettőt egyensúlyba hozni ?…

 

0 Responses to A kabasólyom (Falco subbuteo)

  1. Babos Rezső szerint:

    Szervusz Zoli!

    Egy Szegedről szóló 1902-ben megjelent könyvben olvastam az “ölyüded sólyom” kifejezést és kibogarásztam, hogy ez alighanem a kabasólyom. Nézem a fotódat, a melle a mintájával tényleg emlékeztet az egerész ölyvre.
    Na ennyit a régi nyelvről.
    Örülök, hogy rád bukkantam. Üdv
    Rezső (Babos)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>