A harapégésgomba

Vi­lág­ra­szó­ló he­lyi ér­de­kes­ség:

Egy há­rom­szé­ki gom­ba­faj – A HARAPÉGÉSGOMBA

 

Bevezetés

Aligha van még egy olyan gomba, amelyet ennyire csak egy bizonyos vidéken ismerjenek, de ott ráadásul nagyon. És aligha van még egy gomba, amelyet nevébõl kiindulva annyi gombafélének tartottak volna, mint ezt a harapra utaló elnevezéssel jelölt gombafajtát. Aligha tudnék jobb példát mondani a harapégés eseténél arra, hogy mennyire alapos, körültekintõ kutatást kíván meg egy gomba azonosítása. Aligha van még egy olyan föld feletti gomba, amelyért oly nagy áldozatot hoztak volna kedvelõi, mint ezért a háromszéki ínyencségért (talán a szarvasgombáért sem tettek ennyit, noha fizetni bizonyára többet fizettek érte.). Aligha mondhatnánk jobb példát arra, hogy nem szabad lebecsülni a népi természetismeretet, mint ennek a gombának az esetét a mikológiával. Szóval ezek után jöhetnek tehát a részletek.

 

Elnevezés. Az azonosítás nehézségei

A következõ gombanevekre gondoltak eddig említõi a harapégésgomba s névváltozatai kapcsán: fakó zsemlegomba, ízletes kucsmagomba, meghatározatlan likacsosgomba.

Elõször Istvánffy Gyula (1899: 157–159.) közölte a harapégésgomba nevet, másoktól szerzett tudomást róla, feltételezése szerint ezt Háromszéken (Sepsiszentgyörgyön) a fakó zsemlegombára vonatkoztatták.

Veress Magda (1982: 156.) valószínûleg rá hivatkozva említi késõbb hasonlóképp ezt a gombát, megjegyezve, hogy nem számít sokak által ismertnek a vidéken. Hozzáteszi: „Érdemes lenne felderíteni, hogy ennek mi az oka: az-e, hogy a vele kapcsolatos étkezési hagyományok feledésbe merültek, vagy pedig az, hogy maga a faj ritkult meg tájainkon.” Nos a faj elég gyakran elõfordul tájainkon (hegyvidéken), viszont szinte bizonyosra vehetõ, hogy étkezési hagyományai ki sem alakultak például Háromszéken, ellentétben a valódi harapégésgombával, amely azonban nem azonos a fakó zsemlegombával.

László Kálmán (1976: 216.) is megjegyezte, hogy nem értékesítik a brassói, sepsiszentgyörgyi piacokon. Valóban nem ismerik, nem ismerték a fakó zsemlegomba (Polyporus v. Albatrellus v. Scutiger ovinus) elnevezéseként a harapégésgombát, s majdnem biztos, hogy sosem volt ez így. Az sem csoda viszont, hogy Istvánffy segítsége nem határozta meg pontosan, mert minden valószínûség szerint egy, a mikológia számára mindeddig ismeretlen faj népi nevérõl van szó. Illetve arról is, amenynyiben hitelt érdemlõ közlések tudósítanak napjainkban is háromszéki hasonló elnevezésérõl az ízletes kucsmagombának, mely ugyancsak kedveli az égetett cserjés erdõk talaját (lásd Zsigmond 1997, A10, A11, illetve Montarnal 1980: 148.)

A harapégés-, harapégte- vagy harapégõgombára csak Háromszékrõl volt, van adatunk (lásd még Sántha 1983: 84–85., Sántha 2002).

Ritka, hogy egy gombáról, mely ráadásul Háromszék több falujában közismertnek és közkedveltnek mondható, máshol semmilyen néven ne legyen ismert. Természetesen ez a Polyporus sp. még meg nem határozott fajra érvényes, ami pedig az elnevezést illeti, az mindenképp sajátosan és kimondottan e vidékre jellemzõ csupán.

 

A harapégésgomba ismertsége, megbecsülése és elterjedése Háromszéken 

Háromszéken kívül sehonnan nincs adatunk a harapégésgomba elõfordulásáról. A még pontosan nem azonosított, a fakó zsemlegombához hasonló méretû és formájú likacsosgomba valószínû régóta ismert a vidéken és az itteniek körében (azokban a falvakban, hol ismerik) közkedvelt, az egyik legízletesebb gombafajtaként tartják számon.

Maga a név is háromszéki székely tájszó. A harap nem más, mint leégett cserjés, bokros terület, fõleg erdõrész, tehetnénk hozzá (ÚMT II. 851.). Termõhelyérõl kapta tehát nevét a gomba, amelyrõl csak az utóbbi években derült ki, hogy bizony mikológusaink eddig nem ismerték, azonosítása folyamatban van (Sántha 2002: 11.). Mármint a gelencei harapégte gombáé, mert a harapégés, harapégõ lehet, hogy nem csak erre  vonatkozhatott hanem az ízletes kucsmagombára is Háromszék más falvaiban.

Nagyra tartották és tartják a harapégésgombát, annyira, hogy bizony még falvak is áldozatai lettek a gomba elõcsalogatásáért gyújtott erdõtüzeknek, ezért is intézkedtek (és épp) Háromszéken már a XVII. században arról, hogy „…erdõkön harapot égetni szabad ne legyen…” (TESZ  II.: 56. és Tagányi 1896: I. 617.) A Székely Nép a következõket írta 1909. június 15-i számában:

„Gelencén nagyon szerethetik az úgynevezett „harap-égte gombát”. Ugyanis folyó hó 7-én Jancsó József cserés erdejét gyújtotta meg ismeretlen tettes, hol mintegy 8–10 hold terjedelemben az alom és fiatal tölgycsemete elégett. A tûz terjedését sikerült az esõ segítségével megakadályozni.”

Ma is tiltják az erdõben, erdõ közelében való égetést, s e tiltásoknak tudható be jórészt, hogy ma már kevésbé ismert maga a harapégésgomba is, mint volt régebb, például a XX. század elsõ felében, amikor a vidéken szép számmal voltak magánerdõk és közbirtokosságiak, amelyekben a kisebb, biztonságos felégetés gyakrabban is elõfordult.

A nagy változást a negyvenes évek, az államosítás jelentette. Attól kezdve csak kevés helyen és ritkán merték elõsegíteni az emberek a harapégésgomba termését. A szájhagyomány szerint közvetlenül az államosítást követõen volt a legtöbb harapégésgomba-termés Dálnokon, mert sok volt akkor a gyújtogatás: ha már erdeink elvették, legalább harapégésgombánk legyen, mondták az emberek.

Nagyon megszigorították az erdõk felügyeletét, a tûzokozók büntetését. Jelenleg csak Gelencén és Zágonban tudunk arról, hogy szedik a különleges, titokzatos finomságot. Tudomásunk szerint Háromszéken, elsõsorban Ge-lencén terem (fõképp május elején és június végén), és az itteniek nagyra becsült eledele. Piacokon nem lehet találkozni vele. Nagy a kereslet iránta, ezt persze általában nem tudják kielégíteni a szedõk, akik közt mindig nagy a versengés.


Az ínyencség

Ezt a fakó zsemlegombához hasonló méretû és formájú, de kifejezetten égetett cserjés, fás (fõleg tölgyes) helyeken termõ gombafinomságot a csirkehúsnál is ízletesebbnek tartják.             A harapégésgombát ínyencségnek tartják mindenhol, ahol fogyasztják. Lényegében négyféle elkészítési módját ismerik Háromszéken. Tokánynak, paprikásnak, vadasnak és savanyúságnak megkészítve eszik. Szárát is felhasználják. Mindeddig minden otthoni termesztésére irányuló próbálkozás csõdöt mondott. A recepteket nem részletezem, megteszik ezt az adatközlõk, akiknek (és ifjú valamint idõs. Sántha Tibornak) köszönetet mondok ezúton is.

 

Adattár

 

Orbaiszék

1. „Régi idõk óta szedik és eszik itt Gelencén a harapégte gombát. Még nagyanyám is úgy tudta az õ nagyszüleitõl. Mindig került valaki, aki felgyújtson egy kis erdõrészt, cserebulit, hogy legyen ebbõl a finom gombából, ha nincs tûz, ilyen harapégés, gomba sincs. Persze esõ is kell neki. Van úgy, hogy vederrel viszünk fel vizet, s locsoljuk a tuskókat. Próbáltam otthon is. hátha megterem, de sose sikerült.

Három-négyféleképp szokták megkészíteni a harapégtét. Savanyóságnak le kell forrázni vízzel, mikor lehûl, ahogy az ugorkát, olyan ecetes vizet öntnek rá. Belé csombort, kaprot és szemes borsot. Ez a legfinomabb gomba. Tokánynak egy hagymát, kettõt oda teszünk, mikor kicsit megdunsztolódott, bele a tisztított, felaprított gombát. Kicsi tejfölös, tojásos eresztéket is lehet tenni belé. Eresztékkel, vadasan, babérlevéllel is finom. Paprikát is teszünk bele. Pujiszkát fõzök hozzá. Savanykásan, kicsi ecettel szeretem a legjobban.” (Elmondta 2004-ben a 70 éves gelencei Fehér Zsigmond László.)

2. „Nem lesz, csak ha gyújtnak. Úgy hasad, mint a rókagomba. A szárát is eszik. Legfinomabb a harapégte vadasnak feleresztve, babérlevéllel. Elõtte sós vízbe lobbantják. Zsírba hagymát sütnek tokánynak, tesznek bele paprikát, borsot, sót. Puliszkával vagy friss kenyérrel kitûnõ eledel. Mi a vadasba murkot, tejfölet nem teszünk.” (Elmondta 2004-ben az 55 éves gelencei Kocsis József.)

3. Az alábbi adatokat kérésemre ifj. Sántha Tibor jegyezte le 2004 januárjában, a harapégte- gomba elkészítési módjairól szólnak, adatközlõi Sántháné Fejér Anna és Fehér László voltak.

„Harapégtegomba hagymáson, rántva, paprikásnak is jó.

A szalonnát apróra megvágjuk, beleteszünk ízlés szerint egy-két hagymát (tojás nagyságút), teszünk hozzá egy kis paprikát, egy kis vízzel felöntjük, az elõkészített gombát kicsavarjuk a víztõl és hozzátesszük a többihez. Addig fõzzük, amíg megfõ a gomba, amíg elfõ a leve.

4. Vadas mártással, eresztékkel

Ugyanúgy járnak el, mint az elõbbi-nél… aztán egy tojással egy feleresztést (mártás) csinálunk, két babérlevelet beleteszünk, ízlés szerint feleresztjük, s egy nagyon kicsi ecetet hozzáteszünk. Ez a vadas ereszték.

5. Harapégtegomba-savanyúság

Megtisztítjuk a gombát, felszeleteljük, fövõ vízzel leforrázzuk, leöntjük, leszûrjük, s akkor csinálunk neki egy savanyú anyagot, mint az ugorka-eltevésnél. Savanyú anyag: víz, ecet, kapor, csombor, szemes bors, só, egy-két szál torma. A savanyú anyaggal felöntjük a gombát, hogy lepje el. Öt literhez egy konzerváló port teszünk.”

6. Fehér László megjegyezte, hogy a harapégtegombát szárítani nem lehet, sütni nem szokás.

7. „A legjobb gomba a harapégte. Fõleg csere tuskóján nõ, ha kicsit megégett, de fûzfán, nyárfán, bikfán is van, de ritkábban. Ezt is lehet megkészíteni, mint a prézlis húst. Málnaszedéskor is szedtünk belõle régebb.” (Elmondta 2004-ben a 76 éves gelencei Fehér Sándor.)

8.  Csak régebb, gyermekkoromban szedtük a harapégést. Nem volt recéje, olyan szürkés, sárgás. Áprilistól júniusig lehetett szedni.” (Elmondta 2002-ben a 65 éves csomakõrösi Antal Imre.)

 

Kézdiszék

9. „Az erdõk államosítása után mindjárt majd az egész dálnoki erdõt felégették. Legalább a harapégésbõl legyen részük nekik is. Hát akkor volt utoljára sok harapégésgomba a faluban. Nemcsak nálunk, de máshol is voltak akkor-jában ilyen „véletlen” erdõtüzek.

A harapégõ gomba csak akkor van, ha az erdõ elég. Kisebb a csiperkénel, héját lehántották, nem volt éppen olyan fehér. Tavasz végén, nyár elején termett. Volt, aki csak a gombáért égette fel az erdõt.” ( Elmondta 2001-ben a 82 éves dálnoki Kicsi Sándor.)

10. „Alakja, színe is, mint a suska. Kisebb. Barna, szürkés. Sima a teteje. Olyasmi, mint a gebe. ’46-ba vót utójára. Kalapja, mint a gebének. Szára kemény. Abból is esznek meg. Tokánynak, hagymával ettük. Recéje lenne, nem emlékszem.” (Elmondta 1993-ban a 81 éves dálnoki Szász Imre, aki képrõl a Morchella esculenta s Verpa bohemicá-ban ismerte fel a harapégésgombát.

11. „Harapégés rég nincs. Csak helyenként, csokrosan növõ gomba. Szürkés a kalapja, repedezett, ráncos. Úgy rókagomba nagyságú, szára is szürkés, ritkák a recéi, nyáron esõ után van, ha beázik a hamvas talaj.” (Elmondta 1993-ban a 93 éves dálnoki Szász Miklós nyugalmazott erdész.)

12. „A harapégésgomba, harapégésû gomba más neve kucsmagomba, suskagomba. Májusba’ s június elején nõ. Szándékosan égetnek helyeket az erdõben, hogy több legyen. Csapott a teteje, világosbarna a színe, lyukacsos a kalapja.” (Elmondta 1994-ben a 68 éves berecki Fóris Ferenc.)

13. „A harapégésgomba az a péterke, ahogy Ojtozba’ s Gorzafalván hívják.” (Elmondta 2003-ban a 73 éves berecki Rózsa József.)


Sepsiszék

14. „Ahol az erdõ levágva, felnõ a fû, lapi, ág, s az meggyúl, az a harapégés. Ilyen helyen van harapégésgomba. Inkább régebb volt. Fõleg tokánynak, levesnek ettük. Finom.” (Elmondta 1993-ban a 81 éves sepsiszentkirályi Bartha István, kinél jobb gombaismerõt akkor nem tudtak mondani a falubeliek.)


Irodalom

Istvánffy Gyula (1899): A magyar ehetõ és mérges gombák könyve. Bp.

Kicsi Sándor András (1995): Harapégés gomba. Kézirat.

László Kálmán (1966–77): A brassói és sepsiszentgyörgyi piacon árusított gombák. Aluta, Sepsiszentgyörgy

Moesz Gusztáv (1929): Gombák a Székelyföldrõl. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50  éves jubileumára  II. Kolozsvár, 545–554.

Sántha Tibor (id.) (1983): A földrajzi nevek és népi növénynevek felhasználása az anyanyelvi nevelésben. I. Fokozati módszertani-tudományos dolgozat. Babes-Bolyai TE, Filológia Kar, Kolozsvár

Sántha Tibor (ifj.) (2002): A gelencei harapégtegomba (Polyporus sp.). In: Erdélyi Nimród 3.: 10–11.

Szinnyei: Tájszótár. Budapest

Tagányi Károly (1896–1908): Magyar Erdészeti Oklevéltár. I–III. Budapest

TESZ (1970 TESZ) = Történeti Etimológiai Szótár. II. k., Budapest

Veress Magda (1982): Gombáskönyv. Kriterion, Bukarest, 156.: „Fakó zsemlegomba (Albatrellus ovinus). A „harapégés gomba”, ahogyan nevezi Istvánffi Gyula, ezek szerint kedvelt éti gomba volt …”

ÚMT = Új Magyar Tájszótár (1988) ÚMT II. kötet, fõszerk. B. Lõrinczy Éva, Akadémiai Kiadó, Budapest

Zsigmond Gyõzõ (1997): Néprajzi tanulmányok. Egyetemi Könyvkiadó, Bukarest.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>