Bartha Tibor
Kedvencünk, a mókus

Talán egyetlen rágcsáló sem áll lelkivilágunkhoz annyira közel mint éppen a mókus. Úgy hiszem e vidám állatkát legalább felületesen mindenki ismeri. Ha nem is találkozott még vele a természetben, de gyerekkora mesekönyveinek gazdag illusztrációi közt bizonyára igen. Innen maradt emlékeit aztán, állatkerti látogatásai alkalmával vagy éppen a kert vagy park fáin szaladó mókus képeivel egészíti ki. Az erdoben tett sétáink alkalmával, vagy gombászás közben sem ritka, hogy találkozunk vele, különösen a reggeli órákban. Ha ilyenkor csöndben maradunk, hosszú percekig gyönyörködhetünk e kisemlos akrobata mutatványaiban, vagy merész, sokszor 4-5 méteres ugrásaiban, amelyeknél hosszú, lompos farkát mintegy kormányként használja. Félénk, de kíváncsi természeténél fogva az elso percekben felszalad a fatörzs ellenkezo oldalára, biztonságot nyújtó lombkorona rejtekébe, de ha nem fenyegeti veszély, ugyanolyan ügyesen kúszik fejjel lefele a fán, s nem egyszer a földre is lejön, hogy egy-egy ízletes gombát, vagy rovart elfogyasszon. A talajon nagyokat szökellve halad, de a legkisebb gyanús zörejre máris a magasba inal, mert igazi élettere az erdok fáinak koronái. A nálunk eloforduló közönséges mókussal (Sciurus vulgaris) délnyugat Dobrudzsa erdeitol — az alföldi akácosok kivételével — a dombvidéken át a Kárpátok fenyveseinek felso határáig bárhol találkozhatunk. E tág határok közt élo állatoknak több színváltozata is elofordul, mégpedig az alföld és dombvidék lomblevelu erdeiben a világos sárgásbarna, vörösbarna, szürkésbarna bundájú, míg a hegyvidék fenyveseiben a sötétbarna, feketebarna, vagy ritkán a teljesen fekete bundájú az uralkodó típus. Mindkét változat hasi oldala fehér. Eltéro színezetuk a környezetükhöz való alkalmazkodást segíti elo, de a biztos választ e kérdésben még nem mondta ki a tudomány. A kifejlett mókus testhossza 20-30 cm, bozontos farkának hossza 15-25 cm, ennek térfogata télen akár a dupláját is elérheti, aminek a fagyos éjszakákon mint takaró veszi hasznát. Fülei szorpamacsban végzodnek, amelyeknek hossza télen ugyancsak megduplázódik. Lábainak öt ujja közül a középso a 2 cm-t is elérheti. Talpán az ujjak tövében és hátulján rugalmas párnácskák, „gumók” találhatók, amelyek ugrása közben játszanak fontos szerepet. Hallása és szaglása kituno. Hangja pattogó „tyukk”, vagy „csukk”, néha makogásszeru, vagy mérgében morgó figyelmeztetése rövid fütty. Igen aktív, mozgékony állat, sokszor igen nagy területet bejár tápláléka, vagy esetleges partnere után, de ha az állomány nagyon felszaporodott, mozgástere eléggé leszukül s ilyenkor alig 5-10 holdas erdofolttal kell megelégednie. A párzási idoszakon kívül többnyire egyedül él. Étlapja igen változatos, foleg bükk- és fenyomag, tölgymakk, mogyoró különbözo bogyók, friss hajtások, gombák, gyümölcsök és dió szerepel rajta. A vegetáriánus koszton túl bogarakat és énekesmadarak tojását, sot azok fiókáit is felfalja, habár ez utóbbi kártétele csak túlszaporodása idején jöhet számításba. Táplálékát mindig az elso lábával fogja meg s metszofogainak segítségével dolgozza fel. Naponta akár 4500 fenyomagot is elfogyaszt, ami kb. 150 toboznak felel meg. Télire, mivel nem alszik téli álmot sokszor igen nagy élelmiszertartalékot halmoz fel, fák természetes, vagy harkályok vájta odúiba, amelyeket gyakran fenyotobozok, tölgymakkok, vagy mogyorószemek százaival tölt fel. A télire gyujtött gombáit még osszel ágakra tuzve vagy, gallyak közé szorítva szárítja ki, s így helyezi éléskamrájába. Ha megfeledkezik éléskamráinak hollétérol, vagy azokat más állatok fosztják ki, ami gyakran elofordul, a hosszú és bo havú teleken sok mókus elpusztulhat. Mókuséknál a nagy párzási játék kora tavasszal, február-március elején farkukat lobogtatva önfeledt keringetozések közben megy végbe. Négy heti terhesség után a nostény nálunk évente általában kétszer, de ritkán háromszor is kölykezik. Egy ilyen késoi családot a tófalvi erdoben találtam egy öreg cserefára rakott fészekben, négy, még csupasz kölyökkel 1996 szeptember 8-án. A téves megfigyelésen alapuló tévhittel szemben a mókus csak ritka esetben költözik be faodvakba vagy madarak elhagyott fészkeibe. Az elobbieket leginkább élelmiszerraktárként használja, ezért látjuk gyakran ki-be járni öreg fák odvainál, különösen osszel. Az utóbbiakat pedig csak alapnak használja fel, amelyet aztán a saját igényeinek megfeleloen átalakít. Szabadon álló fészkeit maga készíti el, többet is a kelleténél, hogy vész estén legyen hova átmenekítse kölykeit. Gömb alakú, minden oldalról zárt fészke 30-40 cm átméroju, alján szuk bejárónyílásokkal, amelyeket gondosan betöm, ha egy idore magukra kell hagynia kölykeit. A fészek öreg fák ágaiba, mindig a törzs közelében épül, többnyire magasan a fa csúcsaihoz közel. A fészek ágakból, arasznyi hosszúságú gallyakból készül, amelyet késobb gazdagon kibélel hánccsal, levelekkel és száraz növényi részekkel. A halom közepén forgolódva alakítja ki a fészket, amelyet aztán beboltoz. Az anyaállat e meleg és puha otthonban hozza világra 3-8 csupasz és vak, alig 6 cm hosszú kölykeit. Három hétnek kell eltelnie, hogy bundájuk kinojön s egy újabb hétnek, hogy elkezdjenek látni, majd még egy teljes hónapot töltenek a fészkükben és annak környékén, amíg teljesen önállóvá nem válnak. A mókus akár 8-10 évig is elélhet, de ezt a „matuzsálemi” életkort a természetben nagyon ritkán éri meg. Nem csak a fagyos hosszú telek, de természetes ellenségeik is tizedelik sorait, különösen a fiatal állományt. Legveszedelmesebb ellensége a nyuszt, ez az igen gyors és kitartó vadász, amely elol a mókus csak igen ritka esetben tud elmenekülni. Meg kell említenünk még a héját, ezt az éles szemu ragadózót, amely nemcsak a figyelmetlen mókust ragadja el az ágvégrol, de kerekedo végu szárnyaival a fák ágai közt is képes követni a zsákmányállatot. Sajnos az ember sok esetben a mókus természetes ellenségein is túltesz. Emellett szólnak a „druzsba” zenekara kísérte zsugorodó erdok, a mókusra követ vagy parittyát emelo kirándulók, s nem utolsó sorban az olcsó hostetteikkel hencego „ugrás közben találtam el” vadászok. Gyakorta megfeledkezünk arról, hogy vannak és lesznek gyerekeink, akik éppen olyan kíváncsiak lesznek majd a meseillusztrációk élo alakjára mint annak idején apjuk volt, a „nagy” vadász.

© AVES MEDIA