A májusi szabadnapok, a hirtelen jött meleg és a megszaporodott szabadidős programok egyre több embert kicsábítanak a természetbe. A kedveltebb Hargita megyei kirándulóhelyeken, mint például Szejkefürdőn, Hargitafürdőn, Parajdon, a Gyilkos-tónál gyakrabban ellenőriznek a hatóságok – a szabadban sütögetőket, tüzet gyújtókat, táborozókat figyelik. A csendőrség, a rendőrség és a környezetvédelmi őrség munkatársai ugyanakkor felvilágosítják őket a március végén megjelent, úgynevezett pikniktörvénnyel kapcsolatosan.

Sabau Grigore, főfelügyelő, Hargita megyei Környezetvédelmi Őrség, Csíkszereda
- Ellenőriztük, hogy mennyire tartják be a gyakorlatban a 94/2010-es törvényt, amely a szabadtéri piknikezésre vonatkozik. Megelégedettséggel tölt el, hogy pozitívak volt az eredmények, ugyanis eddig nem kellett pénzbírsággal sújtanunk senkit.

Vagyis az elmúlt napokban, hetekben nem voltak erdőtüzek, nem történtek kimagasló rombolások, nem találtak eldobott hulladékhegyeket a patakok, folyók mentén – vagyis nem történt olyasmi, ami súlyosan károsítaná a környezetet. A környezetvédelmi főfelügyelő szerint hatásos volt a megelőző kampány. Az sem mellékes ugyanakkor, hogy akár 5000 lejes, azaz 330 ezer forintnak megfelelő bírságot is kiróhatnak azokra, akik nem az önkormányzatok által kijelölt helyeken sütögetnek, zajt keltenek, mellékhelyiségnek használják az erdőt, vagyis megszegik a pikniktörvényben foglaltakat.

Rabocskai Zsófia, Szejkefürdő-Székelyudvarhely
- Részben jó, de máskülönben a pikniktörvényt akkor lehetne normálisan alkalmazni, hogyha megteremtenék… Például itt, valahol közvécé vagy ilyesmi létezik-e? Nem! Tehát hogyha itt tüzet gyújthatunk, ugye, mert itt most gyújthatunk tüzet, de hova menjünk ilyen-olyan dolog elvégzésére?

Sokan úgy vélik, nem azért menekülnek ki a város zajából a természetbe, hogy egy-egy kijelölt erdőrészben más kirándulók szemetét, zaját, füstjét szagolják és eltűrjék. Az új jogszabály betartatásához és eredményességéhez is kétségeket fűznek a kirándulók.

Rabocskai Zsófia, Szejkefürdő-Székelyudvarhely
- Ez nem fogja visszaszorítani egyáltalán, mert aki idáig szemetelt, az ezután is fog szemetelni!

A hétvégi szabadidős tevékenységek gyakran egészségkárosító eredménnyel zárulnak: a mértéktelen italozás nem csak a felnőtteket dönti ki – közölte a Hargita megyei Mentőszolgálat igazgatója.

Péter Szilárd, igazgató, Hargita megyei Mentőszolgálat, Csíkszereda
- Ittas állapotban szállítuttunk idáig is személyeket kórházba, de most megtörtént, hogy három éves gyereket is ittas állapotban szállítottak kórházba. És még.. szerintem nem elhanyagolható, hgoy megjelentek a kígyómarásos esetek is. (…) Az egyik beteget én szállítottam be – ott a lábujjkáját harapta meg a kígyó!

Az orvos-igazgató felhívja a figyelmet, hogy főként a keringési problémákkal küzdőket érintheti negatívan a hirtelen jött felmelegedés. Az átmeneti időszak, azaz a tavasz hiánya ugyanakkor kedvez a lázas megbetegedéseknek: az elmúlt napokban több gyereket magas lázas állapotban szállítottak kórházba. És bár napszúrás és kullancscsípés miatt nem riasztották a mentőket Hargita megyében – feltehetően otthon kezelték a problémát – a szakember felhívja a figyelmet, hogy Székelyföldön is egyre több ember szenved kullancscsípések és a következményük miatt.

A legtöbb székelyvarsági úgy leéli életét a vadon közelségében, hogy vadmacskát egyszer sem lát. Az óvatos, rejtőzködő ragadozó még a vadászok számára is ritka prédának számít. Néhány napja azonban egy vadmacska veszett ámokfutásba kezdett. Szécsi Ferenc éppen az egyik helybéli gazda teheneit hajtotta be a legelőről, amikor rárontott a csordára a veszett állat.

SZÉCSI FERENC, SZÉKELYVARSÁG:
- Jöttünk hazafelé, s az út mellől, a bokrok közül kiszökött valami állat, s én ott voltam közel, s a pálcával rá próbáltam vágni, de nem értem el, s aztán ő megfordult, s visszafutott.

A vadmacska a tehenekre is rátámadt, majd elmenekült. Nem messze egy turistacsoportra rontott, akik rövid közelharc után agyonverték az állatot. Két személy felületi sérüléseket szenvedett.

DR. BÍRÓ JUDIT, OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS, FERTŐZŐ OSZTÁLY, SZÉKELYUDVARHELY:
 - Két férfibeteg került beutalásra a fertőző osztályra, enyhe sérülésekkel, egy felkari és egy fartáji sérüléssel. Megtörténtek a megelőző tevékenységek, mind a seb kezelése, mind pedig az antibiotikumos megelőzés, és a veszettségre a szérum illetve a vakcina.

Az állategészségügyi igazgatóság 30 napos veszettségi karantént rendelt el, ami kutyák és macskák esetében a bukarestnyi területen fekvő teljes községre érvényes. A vadmacska által megtámadott tehenek egy hónapig nem hagyhatják el az istálót.

BALOGH ÁGOSTON, SZÉKELYVARSÁG:
- A legnagyobb bajom az, hogy kint kellene legyenek a legelő állatok a legelőn, számba kéne legyenek adva, és ott legeljék a májusi füvet, de itthon kell tartsam.

A Hargita megyei állageszségügyi laboratóriumban beigazolták a veszettség gyanúját, a karantén a hónap végéig tehát érvényes marad, ennek ellenére ma is látni szabadon kószáló kutyákat, macskákat Székelyvarságon.

Megállíthatatlanul terjedő lángnyelvek, fojtogató füst, széntől feketéllő hegy- és domboldalak : a tarlóégetés miatt egyetlen márciusi hétvégén 1041 tűzesetet regisztráltak  Románia – szerte. Hargita megyében mintegy hatvan hektáron égett a száraz növényzet az elmúlt hétvégén; Gyergyószentmiklóson 27 hektárnyi beültetett erdős terület vált a lángok martalékává. A tüzesetek nagy részét a mezőgazdasági földterületeken meggyűlt gaz elégetése okozta.

Az elszaporodó tűzesetek miatt a hatóságok idén tavasztól jelentős szigorításokat vezettek be. A Környezetvédelmi Minisztérium, a  Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége és a megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség pedig ezentúl minden észlelt tűzesetről értesítik egymást.

Haschi András, igazgató, Hargita megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség
„Nekünk viszont az a feladatunk, hogy megmondjuk, hogy kié az a terület, azonosítsuk be egy közös számítógépes rendszerből ki tudják nyomtatni a tűzoltók is azt a légifelvételt, illetve arról a részről a légifelvételt, ahol ez  a tűzeset történt, mi pedig be kell azonosítsuk a gazdát.”

Ha egy terület tulajdonosa meggyújtja a legelőjét, azt jelenti, hogy egy műveletet – adott esetben a földterület megtisztítását  - nem végezte el rendesen, emiatt pedig büntetés jár, teszi hozzá az igazgató.

Haschi András, igazgató, Hargita megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség
“Abban az esetben, ha a gazda bizonyítani tudja, hogy igenis, ő jelentette ezt a tűzesetet a rendőrségen, mert nem ő a hibás, van neki erről papírja, akkor ezt a büntetést meg fogja úszni.”

A vétkes gazda viszont a kár mértékétől függően elveszítheti a földterületre járó, akár egész évi támogatást, amely egy hektárnál 380 euró. A büntetés mértéke függ attól, hogy ismétlődött-e a gondatlanságból elkövetett kihágás, mekkora területen történt, és mennyire befolyásolta a gazdaságot.

A károsult földterületet műholdas térkép segítségével azonosítják be.

Itt mutatja a fizikai földterület méreteit, a fizikai blokk méreteit, és ha itt váltok, akkor itt már fog mutatni egy számot. Ro és kilenc számjegy. És ez a gazdának az azonosítója. S itt alatta mutatja, hogy ez a 6-os parcellája.

A támogatás elvesztése mellett a vétkesnek a környezetvédelmi bírságot is ki kell kifizetnie, amely akár az 1400 eurót is elérheti, vállalkozások esetében pedig 10 ezer euróig terjed. A törvény szerint jelenleg csak növényegészségügyi karantén esetén adható ki tűzgyújtási engedély.

 Sabau Grigore, igazgató, Hargita megyei Környezetvédelmi Őrség, Csíkszereda
„Nem vagyok elégedett a tavalyi teljesítményünkkel. Minimálisat bírságoltunk: három esetben. Most persze megkérdezhetik, hogy miért? Mert rendkívül nehéz elkapni a gyújtogatót a tett helyszínén gyufával a kezében, vagy azzal, amivel a tüzet okozta. Majdnem lehetetlen!”
A környezetvédelmi őrség igazgatója szerint a büntetések növelése nem oldja meg a problémát, az emberek szemléletváltására volna szükség. Ráadásul a rendelkezés kijátszható: ha a vétkes tulajdonos időben jelenti a tűzesetet a rendőrségen, már nem vonható felelősségre.

  Újzéland őshonos madarait nagy mértékben veszélyeztetik a behozott állatok, no meg az ember tevékenykedése. Már említettem a moát; emellett egy másik nevezetes, kipusztult madárfaj ahuja, amelynek érdekessége az volt, hogy a hím és a tojó más alakú csőrrel rendelkezett. Fekete, fehér végű farktollai státusszimbólumként szolgáltak a maoriknál. A huja az 1800-as évek közepén véglegesen kiveszett. Az angol telepesek behozták vadász-zsákmánynak az őzet, a szarvast, betelepítették a sündisznót és a hermelint; főleg az utóbbi nagy károkat tett az őshonos állatvilágban.

Ausztráliából prémvadászok hoztak be egy macskanagyságú erszényest, az oposszumot. Szabadon engedték, és hagyták szaporodni, egy ideig védett státusa is volt. Sajnos, nemsokára veszélyesen elszaporodott, és óriási pusztításokat végzett az őshonos élővilágban: a patkánnyal, az elvadult macskákkal és hermelinekkel együtt megtizedelte a madárállományt. Cook kapitány írta, mikor az 1700-as évek második felében meglátogatta Új-Zélandot, hogy néha nehéz volt a hajón aludni a partról hallatszó éjszakai madárfütty-kakofónia miatt. Mostanában csendesek az erdők, az ember csak ritkán lát endemikus madarakat, mint például az új-zélandi erdei vadgalambot szép fémeszöld tollazatával, vagy a valószerűtlen hangon füttyölő tuit.

 Visszaindultunk Christchurch-be a Lewis Pass-on keresztül; ez egy gyönyörű tájakat átszelő hágó. Christchurch-ből megint nyugat felé indultunk, ezúttal át az Arthur’s Pass hágón. Ez egyik kedvenc helyem Új-Zélandon. Arthur’s Pass és Christchurch közt a sok juhfarm közé keveredve (Új-Zélandon mintegy 40 millió juh él) van egy nevezetesség, a Castle Hill. Ez egy nagy terület, amit kerekített formájú, szabálytalan sziklák borítanak. Ezek olyanok, mintha óriási gyertyákból csöppent viaszból lennének. A környék sok helyi sziklamászó klub kedvenc gyakorlóterülete, mert a szabálytalan formájú sziklák érdekes kihívásokkal csábítanak. A családdal sokat böngésztük ezt a területet, de végül autóba ültünk, hogy  elérjük Arthur’s Pass-t. A hágó legmagassabb pontján van egy kedves kis falu meg  egy kis kápolna. Ez a kápolna építészeti remekmű: ahogy az ember belép az ajtón, azonnal csodálat fogja el.  A szemközti fal üvegből van, és az üveglapokat elválasztó kereszt mögött egy festői erdei vízesésre nyílik kilátás. Nem érzem magamat különösebben vallásosnak, de ez a megoldás egyedülálló módon, egyenesen a szívhez beszélve, megmutatja a teremtés szépségét.
  Arthur’s Pass környékén él legalább egy pár tucat kea; ez egy értelmes, endemikus hegyi papagály, amelynek erős, horgas csőre van, khakizöld tollazatából tűzpiros szárnyalja csak nehézkes röptében villan ki. Az Arthur’s Pass keái hozzá vannak szokva a turistákhoz, nagyon kíváncsiak és játékosak. Rászállnak az újonnan érkezett autókra és ha az ember nem vigyáz, éles csőrükkel leszedik a gumiból készült alkatrészeket.

A nyugati parton Hokitika-ba érkeztünk. Ez a kis város az új-zélandi jade-ipar központja. Ide mossa ki a tenger tömegesen a féldrágakő jadet, amit a gleccserek hoznak magukkal a Déli Alpokból. Hokitika-t fekete homokpartok kötik össze a tengerrel. A városban, a sok jadefaragó műhely mellett, kis állatkert is van egy pár sajátságos újzélandi élőlénnyel, amiket szinte lehetetlen a szabadban meglátni: ilyen a tuatara, ez a gyíkra emlékeztető őslény, amely nagyon primitív csontozatáról, no meg a feje tetején levő fényérzékeny „harmadik szeméről” nevezetes; ilyen még a már emlíett weka, élnek itt óriási, száz évnél is idősebb angolnák tucatjai, s természetesen a kivimadarak. A Déli Alpokba betelepítették a himalájai tahrt, egy sziklamászó kost, amelynek kitűnő húsa van és remek vadászati élményeket kínál. Ez a fürge állat a magas alpokban él, megkeresése és leterítése komoly kihívást jelent, ami csak a tapasztalt és sokpénzű vadászokat vonzza.

Hokitikából délre indulva útba esik a híres Ferenc József gleccser és a Fox gleccser, amelyek a Déli Alpok hó-lerakódásaiból keletkeztek. Elgyalogoltunk a Ferenc József gleccser lábához, közben úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna.
  Haast-on és Queenstown-on keresztül eljutottunk Te Anau-ba, ahol van egy elkerített madárpark. Itt látható a ritka takahe, jóval gyakoribb cingár rokonával, a pukekóval együtt. A pukeko közönséges, sokszor az út mellett is lehet látni, nem egyszer elütve. A takaheról úgy tartották, hogy 1898-ban kipusztult, míg 1948-ban egy rejtett, déli szigeti völgyben találtak vagy 800 példányt. Komoly szaporító programot vezettek be (aminek a Te Anau-i madárpark is része), és a takahét visszatelepítették több, a behozott ragadozóktól megszabadított területre. Mind a pukekónak, mind a takahének sötétkék a feje és kékeszöld a háta, csőre élénkpiros és erős, a homlokán jellegzetes pajzsot képez. A takahe masszívabb, és röpképtelen. Mindkét faj a guvatfélék családjába tartozik. A parkban él még kakukkbagoly is, aminek kísérteties „mo-pokk” kiáltását nyári éjszakákon hallani; az endemikus karimáscsőrű réce, a maorigalamb, valamint többféle endémikus papagáj. Te Anau-ból vezet az egyetlen út Milford Sound-ba, ami a világ egyik lélegzetelállító természeti csodája. Új-Zéland egyik legesősebb része, de mi szép napot fogtunk ki. Ezt a fjordot vízesések tucatjai szegélyzik, fókák, delfinek lakják. Innen két órás hajótúrára indultunk, és megtekinthettük a fjordot teljes hosszában. A túrához tartozott egy vízalatti obszervatóriumba való belépő. Itt 10 m mélységben páncélüvegen keresztül lehet élvezni a Milford Sound-i vízalatti életet.  Érdekes jelenség, hogy itt mélyvízi fajok is előfordulnak: a sok eső miatt a környező erdő leveleiből kimosott csersav a víz felső rétegét sötétebbé teszi. Ez a réteg nagyrészt édesvíz, és lassan keveredik az alul levő hideg sósvízzel. A sötét réteg kiszűri a napfényt, a mélyvízi fajok így jóval sekélyebb vízben is megtalálják a táplálékukat.
Milfordból Dunedin-ba mentünk; itt alapították Új-Zéland legelső egyetemét, a helyi pályaudvar pedig a viktoriánus építészet csúcspontját képviseli. A dunedini Otago-félszigeten van egy pingvintelep meg egy albatroszkolónia is. Dunedin-ból visszaindultunk Christchurch-be, de útközben még megnéztük a Moeraki Boulder-eket: ezek 1,5-2 m átmérőjű, teljesen szabályos gömb alakú kalcit-képződmények, amelyeket a tenger lassan kimos az erodálódó löszfalból. Christchurch-be visszaérve nagyon megnehezítették a tájékozódást az 2011-es februári földrengés okozta károk. Összedőlt például a gyönyörű katedrális; az egész városközpont le van zárva. Christchurch és Antarktisz kapcsolatát az antarktiszi kutatóközponthoz tartozó népszerű technikai megoldásokkal teli, interaktiv múzeum mutatja be, amit szintén megtekintettünk. A kirándulás utolsó mozzanata a repülőút volt vissza Auckland-ba.

Három hetes utazásunk a Auckland-ben kezdődött. Mintegy 1,5 millió lakosával ez Új-Zéland legnagyobb városa, a két nagy szigetből álló ország északi felének gyöngyszeme. Az őshonos maori nép nyelvén a város neve Tāmaki makau-rau: „Tāmaki, kinek száz szeretője van”. A főváros Wellington, az északi sziget déli csücskén van, utazásunk alatt nem érintettük.

Auckland kikötőváros az élőlényekben gazdag Hauraki öböl partján. Jules Verne Kétévi vakációjának kiindulópontja, de szinte elképzelhetetlen a regényt indító epizód – az, hogy Auckland védett kikötőjéből egy vihar egyszerűen elsodorná a fiúk vitorlását, ugyanis az öbölnek a város felé eső részét keletről Rangitoto szigete (és több más földnyelv, sziget) mondhatni lezárja. Rangitoto kis szigetén van – mint ökológiai különlegesség – Auckland legfiatalabb vulkánja (a város kb. 50 többé-kevésbé kihunyt vulkánra épült). A szigeten ritka őshonos növények kaptak menedéket, és egyedülálló hibridek keletkeztek. A szigetről kiirtották a patkányokat és a hermelineket, ezért fontos menedékhelye lett a veszélyeztetett őshonos új-zélandi madaraknak.

Ugyanis az ember térhódítása előtt Új-Zélandon (két denevérféle kivételével) nem voltak emlősök, és az emlősök ökológiai szerepeit mind madarak töltötték be. A maorik, amikor polinéziai bölcsőjükből, mintegy 800 évvel ezelőtt érkeztek ide, magukkal hozták a kutyát, a disznót és a patkányt. Ezeknek az állatoknak a garázdálkodása súlyosan befolyásolta az érintetlen új-zélandi madárvilágot. A maorik maguk is hozzájárultak a pusztításhoz: keményen vadászták a repülni nem tudó, tyúk vagy pulyka nagyságú kivit és a 3 méter magas moát; utóbbit sikerült is kiirtaniuk. A moával együtt kipusztult a Haast-féle sas is, a világ legnagyobb ragadozómadara; testéhez képest tömpe szárnyainak fesztávolsága 3 méter volt, testtömege meghaladta a 15 kilót is. Ugyanis ennek nagy testtömege alkalmatos volt tápláléka, az óriási moa leterítésére, de túl esetlennek bizonyult kisebb madarak vadászatára.

Aucklandból északra vezetett az utunk. Útközben megtekintettük az óriási kauri-örökzöldeket. Észak őserdőiben még gyakori az égig érő kaurifa; némelyek egyenes törzse a 4 m-es átmérőt is meghaladhatja. Legidősebb példányai 800-1000 évesek – fiatal csemetéik levelein még moák is legelhettek. A kaurifát napjainkban kemény törvények védik, hajdan a maorik harci kenuk készítésére használták. A kauri-fának megvan az az érdekes tulajdonsága is, hogy nem korhad. Manapság lápokból bányásszák az 5000-50.000 éves kaurifa törzseket.
Bútorokat készítenek belőlük, feldolgozva mély mézbarna színük és csodálatos erezetük van.

Fenn északon a Karikari félsziget mesés Matai Bay öblét láttuk – ezt a kis öblöt szinte lagúnaszerűen veszik körül az erdős sziklák – kis, holdkaréj alakú homokpartot zárva magukba. Amikor 2011 januárjában első ízben látogattam ide, a fehér homokon számos, partra sodort portugál gálya nevű medúzát találtam. A tengerparti sziklákon tömegével fellelhetőek az ehető osztrigák, a vízben pedig a tengeri sünök, amiket a maorik „kina”-nak neveznek. Fogtam is a családnak belőlük, és bár az osztriga mindenkinek ízlett, a kina élvezése elsajátítandó tulajdonság.
Matai Bay közvetlen közelében van egy tó, aminek vize teljesen vörösesbarna – színe olyan, mint a Coca Cola.

A tó köznépi neve, kevéssé meglepően, Coca Cola-tó, de van egy maori neve is, Rotopokaka. A víznek gyógyító tulajdonságai vannak, színét állítólag tőzegtől meg csersavaktól kapta.
Csak a helyiek ismerik, engem egy munkatársam igazított útba. Délebbre, Waipu helységénél, megnéztük a Waipu Caves nevű barlangrendszert – ez is olyan rejtett hely, amiről csak kevesen tudnak. Szerintem a jóval híresebb és turisztikailag sokkal inkább kiépített Waitomo Caves-el vetélkedik. Itt nem kell belépti díjat fizetni, nem őrzik, és az ember addig kutathatja a barlang mélységeit, ameddig épp kedve van hozzá (és eleme a zseblámpájában). A barlang mélyében milliónyi világító féreg (Arachnocampa luminosa) él. Az endemikus világító féreg egy szúnyogszerű rovar lárvája, amely egy függőágyra emlékeztető selyemhálóban csüng a mennyezetről, és a potrohában gerjesztett biolumineszcenciával csalogatja magához az apró repülő rovarzsákmányt: ezek beleragadnak a lárva: kb. 50 függönyszerűen lecsüngő, ragacsos lével bevont selyemszálaiba. Sokaságuk tejútszerűen lepi a mennyezetet, és annyi zöldes fényt ad, hogy eloltván zseblámpáját, az ember halványan ki tudja venni a mellette álló alakját.

A barlang többi lakosai közül láttunk kis angolnákat és egy folyami rákot. A barlangi wetá-t nem láttuk; ez egy endemikus, sáska-kinézetű, zömök rovar, amelynek nagyobb, erdei rokonai 10 cm-es hosszukkal és 50 grammos testtömegükkel a világ legnagyobb rovarai közé tartoznak. Maori nevük weta punga, „minden rút anyjának” fordítható, de méretük és groteszk külsejük ellenére ártalmatlanok.
Aucklandtól délre ellátogattunk Rotoruába és egy közeli, élő maori faluba, minek közismert neve Whakarewarewa, de hosszú maori neve (Te Whakarewarewatanga O Te Ope Taua A Wahiao) azt jelenti, hogy „a hely ahol Wahiao harcos csapatjai gyülekeznek”. Whakarewarewa teljes egészében vulkanikus/hidrotermális talajra épült. A falubeliek hakat rendeztek a fogadásunkra (ez egy hagyományos tánc, amit harc előtt vagy vendégek tiszteletére rendeznek) és körbevezettek a faluban, magyarázván, hogy a talajt hogyan használják a köznapi életükben fűtésre, főzésre. Több, kb. 5 m átmérőjű türkizkék medencében főznek, amelyek vize forrásponton van. Talajba épített gőzpárolókat is használnak főzésre, és kissé lehűtött termálvízben fürdenek.

A Rotorua és Taupo közti úton több ilyen különlegességet láttunk, pl. a Wairakei egyik csodás völgyét, ahol a gőz a földből szivárog, meg Waiotaput, ahol a forró vízben oldott ásványok sziporkázó színűre festik a medencéket, amelyekből felbugyborognak. Még délebbre meglátogattuk Napiert; ez egy egyedülálló város, 1931-ben majdnem teljesen elpusztult egy földrengésben és a rá következő tűzben. A harmincas évek elején újraépítették az akkor uralkodó, modern art deco stílusban. Most a világ „art deco-fővárosa”, rengeteg érdekes házzal, melyeknek részleteiben felismerhetőek a stílus jellegzetes, stilizált ismertetőjelei, a zikkurát, a szökőkút, a felkelő nap, a pasztellszínek stb.

Délről visszatértünk Aucklandba és repülőre szálltunk, amely levitt a déli sziget legnagyobb városába, Christchurch-be. Ez szép angol kisváros volt, gyönyörű neogótikus katedrálissal és egy olyan egyetemmel, amit mintha Harry Potter világából hoztak volna ide. Botanikus kertje remekmű, ízlésesen keveri az őshonos páfrányfákat a világ minden részéről hozott növény-csodákkal. Christchurch-nek erős Antarktiszhoz fűződő kapcsolatai vannak. Történelmileg és a modern időkben is kiindulópont az Antarktisz-kutatók számára. Innen indult Scott és Shackleton híres expedíciójára, és két ízben például jómagam is, bár számomra a Ross-tenger átkelése jóval kényelmesebb és eseménytelenebb volt az USA F C-17-esében, mint annak idején a Discovery, a Nimrod vagy a Terra Nova drámai vitorlázása.

Különleges megállapodás révén az amerikaiak használhatják az új-zélandiak antarktiszi, a déli sarkig nyúló tortaszelet alakú területét, a Ross Dependencyt. Ide építették Antarktisz legnagyobb bázisát is, a McMurdot. Annak a fejében használhatják a területet, hogy repülőgépen leszállítják az új-zélandi kutatókat Christchurchből a Ross Islandon levő Scott bázishoz. Így utazhattam oda kétszer is. Sajnos, Christchurch-öt 2010 és 2011 között két hatalmas földrengés döntötte romba . Rá sem ismerve a városra, gyorsan autót béreltünk és északra, Kaikoura felé kanyarodtunk.

folytatjuk…

VASS ORSOLYA, SZERVEZŐ, UDVARHELYI FIATAL FÓRUM:
- Egyszerre van itt vetélkedő, játék, egyszerre van sport, és egyszerre van buli, szórakozás. Ugyanakkor ez egy olyan rendezvény, ahol olyan emberek találkoznak, akik esetleg évente egyszer, csak itt, fent a Hargitán, csak a Hóhányó Olimpián találnak újra egymásra.

BIRSAN PÁL, SZERVEZŐ, TEMESVÁRI MAGYAR DIÁKSZÖVETSÉG:
- Nagyon különleges ez az esemény a többihez képest. Tehát itt az a lényeg, hogy ez egy olyan fesztivál, ahol hó van, s ha hó van, akkor sokkal több mindent lehet csinálni, mint amúgy.

A tavalyi ragyogó napsütés helyett idén a Hargita zordabb arcát ismerhették meg a hóhányók. Így az ügyességi próbák közül csupán hószumóban és a hószobrászatban bizonyíthattak a csapatok, az embertpróbáló szélfúvás miatt a hófoci illetva a hócélbalövés elmaradt. Míg a többség a menedékházban melegedett, a bátrabbak síeléssel próbálkoztak. Mozgalmas kikapcsolódás, meghitt találkozások, életre szóló emlékek, no meg rengeteg hó – talán így lehetne a legrövidebben összefoglalni a Hóhányó Olimpia lényegét.

BÁNCS ERNŐ, SZERVEZŐ, SZÉKELYUDVARHELY:
- Általában ez úgy szokott kezdődni, hogy gyerekkorban kap ajándékba egy galambot vagy egy párat, és akkor aztán az kezd szaporodni, és akkor már több lesz, s akkor az egy olyan betegséggé válik.

A Székelyudvarhelyi Kisállattenyésztők Egyesületét 4 éve alapították, a szervezet azonban a 103 éve létrehozott Székelyudvarhelyi Galambászok Egyesülete jogutódjának tartja magát. Kezdetben 6 alapítóvall indult, jelenleg 54 tagja van. És most már egy saját galambfajtája is: a székelyudvarhelyi pergő.

BÁNCS ERNŐ, SZERVEZŐ, SZÉKELYUDVARHELY:
- Sikerült ezt az udvarhelyi fajtát most már annyira kitenyészteni, hogy nagyon jól repül, nem csak mint kiállítási példány, hogy ketrecben tartsuk és szép, hanem repül, és forog a levegőben. Még körülbelül 2 év munka, és akkor el lesz fogadtatva az országos testülettel, bírói testülettel, s akkor bekerül mint fajta a világ galamb-katalógusaiba.
Imre Attila szaporán tojó fajtyúkokkal érkezett Homoródalmásról. Mint mondja, tenyésztésük semmivel sem költségesebb mint a közönséges tyúkoké, ám jóval több tojás kerül a család asztalára. Igaz, sovány húsleves fő belőle, hisz mindössze 2 kilogrammot nyom.

IMRE ATTILA, TENYÉSZTŐ, HOMORÓDALMÁS:
- Azért fontos, hogy ismerjék meg az udvarhelyiek, s a környékbeliek, hogy lehet fajtyúkkal is dolgozni, ugyanazzal a költséggel, mint paraszttyúkkal. 200-220 az átlag tojáshozama egy szezonban egy tyúknak.

A székelyudvarhelyi kisállatkiállítás amellett, hogy számos érdeklődőt vonz, a kisállattenyésztők, galambászok számára alkalmat biztosít a találkozásra, eszmecserére. A helyi egyesület létszáma évről-évre nő, ami tagjai szerint azzal magyarázható, hogy, akire rábízza a sors a legelső galambot, nyomban a rabjává válik.

  Az ország déli és keleti megyéiben sok helyen a házak teteje sem látszik ki a hó alól. Még a hókotrókat is maga alá temette a tomboló tél, százával ragadtak autók a hóban, több száz embert kellett kimenekíteni a hófedte házakból. Az egészségügyi minisztérium kedden kiadott közleménye szerint eddig 32 halálos áldozata van az ítéletidőnek Romániában, többségük hipotermia azaz kihülés következtében vesztette életét. A Nemzeti Meteorológiai Intézet a hétvégére újabb sárga színű, havazásra, viharos időjárásra vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki, ami péntek 10 órától vasárnap este 8 óráig az egész országra érvényes. A lehullott hó mennyisége helyenként meghaladhatja a 20 centimétert.