Szakmai fórum a fenntartható erdőgazdálkodásról

Hálózatépítés a székelyföldi erdőgazdálkodók között, a falopások meggátolása, az erdőhöz kapcsolódó turizmus fejlesztése – egyebek mellett ezek voltak a fő témái annak a konferenciának, melyet a napokban tartottak Parajdon, A fenntartható erdőgazdálkodás lehetőségei Székelyföldön címmel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a helyi magánerdészet szervezésében. A jelenlévők egyetértettek abban, ma már nem lehet pusztán gazdasági szempontok alapján tekinteni a székelyföldi erdőkre.

A Nagyküküllő Közbirtokossági Szövetség 13 közbirtokosságához, erdőtulajdonosaihoz, egyház- és községi eredeihez mintegy 23 ezer hektár erdőbirtok tartozik, Zetelaka, Varság, Oroszhegy és Farkaslaka községek, valamint Fenyéd, Máréfalva, és Kápolnásfalu erdeinek egy része is. A Nagyküküllő-menti közbirtokosságokat tömörítő szervezet elnöke szerint, a legnagyobb problémáik még mindig a román állami erdészettel vannak, az ugyanis teljesen más erdőgazdálkodási elveket folytat, mint a többségében felelős, helyi magánerdőgondnokságok. Általában a magán- és az állami erdőterületek közti határokon jelent problémát a mértéktelen falopás is – mondja Tamás László – utalva a Kápolnásfalusi és Szentegyházi falopásokra. A két település neve az utóbbi években gyakran került a hírek középpontjába a nagyméretű fatolvajlás miatt.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint összefogásra, együttműködésre kell bírni a székelyföldi közbirtokosságokat és erdőtulajdonosokat. Az intézet küldetésének tartja, hogy a nemzeti integráció jegyében összefüggő Kárpát-medencei rendszereket, hálózatokat építsen minden területen, így az erdőgazdálkodás terén is. A magyar kormány szakmai képzésekkel segítene a székelyföldi erdőgazdálkodóknak. A földművelésügyi minisztérium helyettes államtitkára arra hívta fel az érintettek figyelmét, hogy napjainkban az erdők nem csak gazdasági, hanem védelmi és közjóléti funkciót is képviselnek.

A fenntartható erdőgazdálkodás lehetőségei tehát sokrétűek – összegezték a fórum résztvevői. A székelyföldi erdőtulajdonosoknak nem csak a fakitermelésből eredő gazdasági hasznot kell szem előtt tartaniuk, hiszen az erdők olyan turisztikai vonzerőt is jelentenek a térségnek, amelyre a jövőben építeni lehet és építeni kell.

SZERKESZTŐ-RIPORTER: MAGYARI TEKLA
OPERATŐR-VÁGÓ: SIMÓ CSABA
A honlapon megjelenő videókat az MTVAmegbízásából az Aves-médiakészítette
az M1illetve a Duna TVszámára.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

CAPTCHA Kép
Kép frissítése

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: