Előnevelt pisztrángokkal gazdagodott a Nagyküküllő

  Először telepítettek előnevelt pisztrángivadékokat a Nagyküküllőbe. A helyi horgásztársulat ugyan évente kétszer is telepít, a néhány miliméteres halaknak mindössze 5-10 százalékuk marad életben. A most szabadon engedett, mintegy 20 ezer előnevelt pisztrángnak azonban akár 90 százaléka is elérheti majd az ivarérett kort.
A székelyudvarhelyi horgásztársulat 4 évvel ezelőtt alakított ki egy „catch and release”, vagyis „fogd meg és engedd szabadon” zónát. Itt horgászni csak műcsalival és szakál nélküli horoggal lehet. A meseszép környezet, no meg a bőséges halállomány egyre több sporthorgászt csábít a Nagyküküllőre.
Mindeddig néhány miliméteres ivadékokat engedtek szabadon, melyeknek túlélési esélye nem haladja meg a tíz százalékot, vagyis 50 ezer ivadékból 5000 sem éri el az ivarérett kort. A napokban azonban közel 20 ezer előnevelt, 5-10 centis sebes pisztráng érkezett Ivóba. A telepítés költségeinek jelentős részét egy karitatív országos sporthorgászverseny bevételeiből finanszírozták. A horgászok reményei szerint, no meg a nyugati példákból kiindulva, az előnevelt halak 80-90 százaléka is elérheti majd az ivarérett kort, amennyiben adottak a megfelelő környezeti feltételek is.
Bár a székelyudvarhelyi Nagyküküllő Vadász és Horgász Egyesület példás munkát végez a vizek őrzése, gondozása terén, a 21. században ez sem elegendő a bőséges halállomány fenntartásához. A „catch and release” szabályzat és a folyamatos telepítés nélkül ugyanis mára már Udvarhelyszék legnagyobb folyójában is ritkaságnak számítana a sebes pisztráng, s talán már nem is létezne pénzes pér.

A honlapon megjelenő videókat az MTVAmegbízásából az Aves-médiakészítette
az M1illetve a Duna TVszámára.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

CAPTCHA Kép
Kép frissítése

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: