A vad­ál­lo­mány becs­lé­sé­nek mód­sze­rei

A vadgazdálkodás, a természetvédelem, a kutatás stb. terén a szakszerû tervezés nem képzelhetõ el az adott populáció paramétereinek ismerete nélkül. Ilyen paraméterek: a populáció sûrûsége, születések, halálozások száma, be-, elvándorlás mértéke, ivari és korviszonyok, valamint a jellemzõ kondíció-állapot is.
A fenti paraméterek térben és idõben számottevõen változnak, ezért ezeknek nem csak egy alkalombeli megállapításuk, vizsgálatuk lehet szükséges egy-egy területen, de folyamatos nyomon követésük, monitorozásuk is.
Az egyedszámnak csak jól behatárolt izolátumok esetében van értelme (pl. vadaskertek). Minden más esetben az egyedsûrûséget kell, érdemes megadni. (Faragó és Náhlik, 1999)
A populációk sûrûségének meghatározására szerencsére a legkülönfélébb módszerek egész tárháza áll rendelkezésünkre. Ezek több tulajdonságuk szerint is csoportokba rendezhetõk, így áttekintésük, megismerésük, és esetleg a számunkra megfelelõ kiválasztása is lényegesen egyszerûbb.
Végezhetünk elkülönítést aszerint, hogy mi a célunk a felméréssel. A populáció abszolút sûrûségét akarjuk-e meghatározni (abszolút módszerek), tehát egy becsült számot adni a kérdéses sûrûségre, vagy megelégszünk valamely relatív módszer használatával, mely során inkább a sûrûség változásában bekövetkezett térbeli vagy idõbeli tendenciákat, eltéréseket tárhatjuk fel. Ez utóbbi esetben úgynevezett „relatív indexeket” használunk. Ilyen indexeket kaphatunk a különféle jelekbõl: ürülék, csoportok, csapák, vagy az éneklõ, bõgõ stb. hímek száma, sûrûsége. A relatív index használatával történõ sûrûségbecslés alapfeltevése, hogy az index és a vizsgált sûrûség között ismert, lineáris kapcsolat van. (Ez azonban sokszor csak megközelítõleg van így, ezt nem szabad elfelejteni!)
A nyomszámlálás szokásos módszerét Möller (1980) mezei nyúl esetében alkalmazta, téli friss hóban. Ugyanezzel a módszerrel, mindig a hóesést követõ 24 órán belül vették fel a csapák számát Forsey et al. (2001). Azt vizsgálták, hogy egy adott területen tarvágás elõtt három évig, majd utána három évig hogyan változik több emlõs faj elõfordulása, mozgása.
Az abszolút módszerek is további eljárásokra bonthatók (Demeter és Kovács 1991):

  1.  a teljes állományfelmérés;
  2.  mintaterületen történõ állományfelmérés;
  3.  indirekt módszerek.

1. A teljes állományfelmérés (a számlálás a terület egészén történik) hátránya, hogy nagyon nagy energiaráfordítást igényel, és hogy gyakran meglehetõsen pontatlan is. Mindezek figyelembevételével alkalmazzák zárt területeken (pl. vadaskertek nagyvadállományára), vagy nagyrészt fedetlen, jól belátható területeken számolhatnak, így pl. mezei õzeket, dámokat, vagy mindezeknek pont az ellenkezõjeként teljesen fedett, nehezen belátható terepen: például gímszarvasokat becsültek Németországban, egy fenyõerdõben, vadászattal egybekötött számlálás során. (Wölfel, 1995)
a) Az apró- és vízivad gazdálkodásban már gyakrabban alkalmaznak teljes állomány felmérést. Ilyen a fészek- és kotorékfelmérés. A varjúfélék és ragadozó madarak fészkei, valamint a róka- és borzkotorékok könnyen megtalálhatók, megszámlálhatók, így az adott terület apróvad- esetleg védelem alá esõ fajaira veszélyt jelentõ dúvad és ragadozó fajok állományának alakulása jól figyelemmel kísérhetõ. A róka esetében például a lakott kotorékok felmérését használták, használják kora tavasszal a veszettség elleni védekezéssel kapcsolatban.
Rókára jó módszer még a reflektoros sávos becslés valamint a csapaszámolás is. (Heltay, 1989)
b) A térképezõ módszert leginkább madártani kutatások során alkalmazzák. Több alkalommal feljegyzik az éneklõ hímek helyét egy térképen, majd az így keletkezõ ponthalmazt tekintik territóriumnak. Rendkívül pontos módszer. Ez a módszer alkalmazható némi módosítással szárnyasvadfajok esetében is.
c) Vízivad szinkronszámlálások: A vízimadarak gyors helyváltoztatási képessége miatt vált szükségessé, hogy ezek állomány felmérése során az adott területhez tartozó összes tavon egy idõben végezzenek számlálást, így elkerülve az elmaradást, vagy a kétszeri számbavételt. (Faragó és Náhlik, 1999)
  2. A mintaterületeken történõ becslés során sûrûség értékeket kapunk. Ebbõl, a vizsgált terület nagyságának ismeretében számíthatjuk az éppen ak-tuális egyedszámot.
Az ilyen felmérések elõnyei Csányi  (1987) szerint:

  •  kevesebb munkát igényelnek,
  •  csökken a kettõs számlálás, vagy az elmaradás veszélye,
  •  nem kell feltétlenül nagyon rövid idõ alatt elvégezni,
  •  kevésbé zavarjuk így a populációt.

A mintaterületeket úgy kell elhelyezni, hogy a felmérni kívánt terület egészét öleljék át, de átfedések ne legyenek közöttük. Mindezek mellett elvárás, hogy a felmérni kívánt összterület 10%-át haladják meg. Elrendezésük lehet valamely szisztéma szerint (rendszeres, szisztematikus), vagy teljesen véletlenszerûen (véletlenszerû vagy random), esetleg irányított ran-dom módon, például a területet felosztjuk kisebb szektorokra, és csak egy-egy ilyen szektoron belül végezzük a véletlenszerû kijelölést (Demeter és Kovács, 1991). Fontos még figyelembe venni, hogy a vizsgált állatfaj milyen gyors mozgásra képes, és ehhez igazítani a mintaterületek egymástól való távolságát is, nehogy egyik-másik állatot több mintaterületen is beszámítsuk. Az alul- illetve túlbecslés elkerülése érdekében nagy gondot kell fordítani arra, hogy a mintaterületként kijelölt részek az eltérõ minõségû élõhelyek arányait reprezentálják.
A mintaterületek alakja, valamint aszerint, hogy teljes vagy részleges számlálást végzünk-e a mintaterületen belül, a következõ felosztást tehetjük:

  •  teljes számlálás kvadrátokban
  •  teljes számlálás sávban
  •  részleges számlálás – vonal transzekt

a) Az elsõ két esetben tehát a mintaterületünkön belül minden egyedet megszámolunk (legalábbis igyekszünk, és aztán a számításnál is úgy vesszük, hogy sikerült). Különbség van itt a mintaterületek alakjában. Hogy mikor milyet célszerû használni, azt a vizsgált faj, valamint a körülmények döntik el. A lassabb, nem annyira mozgékony fajok esetében (pl. bükkfa) a kvadrát jól alkalmazható, és elfogadható még az apróvadfajokhoz is, de itt már célszerûbb a sávtranszektek alkalmazása.
b) A sávos becslés gyakorlatilag a legelterjedtebb módszer a vadbiológiában, vadgazdálkodásban. Ennek során a felmérést végzõk egy ismert hosszúságú vonal mentén haladnak, miközben számlálják a felmérendõ fajokat egy ugyancsak standardizált szélességû sávban.
c) A vonal transzekt során szintén egy meghatározott vonal mentén halad a felmérõ, de itt figyelembe vesszük azt, hogy nem minden egyedet vesz észre, sõt, a haladási útvonaltól egyre távolabb esõ állatokat egyre kisebb valószínûséggel. Ennek a módszernek alkalmazása során úgy vesszük, hogy a vonalon az észlelés valószínûsége 100%, vagyis a becslést végzõ itt minden egyedet észrevesz. Minden észlelt állat esetén felírja az észlelés távolságát a vonaltól, valamint az észlelési szöget, amely a haladási vonal és az észlelési irány között képzõdik. E két adatból már egyszerûen számítható a vonaltól való távolság. A távolság alapján az állatok csoportosíthatók, és így csökkenõ gyakorisági sort kapunk. Ezt az adatsort egy valószínûségi sûrûség függvénnyel kell összevetni, mely az egyes csoportokhoz tartozó észlelés valószínûségét adja meg (Demeter és Kovács 1991)

Irodalom

Csányi, S. (1987): Vadállományok dinamikája és hasznosítása. Gödöllõi ATE, Vadgazdálkodási szakmérnöki jegyzet
Demeter, A. és Kovács, Gy. (1991): Állatpopulációk nagyságának és sûrûségének becslése. Akadémiai Kiadó, Budapest. Korunk tudománya (szerk.: Bernát, Gy.)
Faragó, S. és Náhlik, A. (1999): A vadállomány szabályozása. Mezõgazda Kiadó, Budapest
Mayle, B. A., Peace, A. J., Gill, M. A. (1995): How many deer? Forestry Comission
Möller, D. (1980): Besatzdichteermittlungen bei Feldhasen und Kaninchen. Unsere Jagd 2.: 44–45.
Wölfel, H. (1995): Bejagungsmethodische Rotwildhege. Wild und Hund (6): 6–8.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>