A gyilkos galóca
– A tudatlanság, a felelőtlenség öl –

Sok jó származhat a gombából, illetve vele kapcsolatosan. De sok rossz is… Tőlünk is függ az, hogy melyikből jut több nekünk. Mert valóban minket terhel a „gorombaság”, mert valóban jó minden gomba – valamire. Azonban tudnunk kell viszonyulni a gombák csodálatos világához, ismernünk kell azt, és olykor óvnunk is a Nagy Takarító kisebb-nagyobb egyedeit, akár a mérgeseket, bolondosakat is. Mind a gomba, mind az ember láncszem a Természet körforgásában, és nem mindegy, hogy a láncreakció hogyan megy végbe.

 

Igen, könnyű a gombát letaposni (magyar közmondás), könnyű támadni, legyűrni azt, aki nem tudja kellőképp védeni magát. Könnyű elintézni a gombaárusítás, a gombamérgezés ügyét azzal, hogy nem számolunk vele.   Megtiltjuk az árusítást, pedig az munkalehetőséget, megélhetést is jelenthetne; nem hozzuk meg a gombatörvényt, nem szervezzük meg a gombamérgezések elkerülését, pedig többe kerül a megmérgezettek kezelése, többet ér az elveszített élet, mint a megfelelő óvintézkedés.   Áltudományos nézeteket népszerűsítünk, téves elképzeléseket karolunk fel, ahelyett, hogy gombaismereti tanfolyamokat, szakképzést indítsunk be, s kötelezővé tegyük a piaci gombaátvizsgálást, csakúgy, mint Európa majd minden más országában.
Évente június és november között szomorú híreket olvashatunk a napilapokban a gyilkos galóca okozta mérgezésekről, nem is ritkán családi tragédiákról. Az orvostudomány a mai napig sem rendelkezik egyértelmű és hatékony gyógymóddal a gomba mérge ellen, pedig a halálozási arány nem kicsi. Az egyetlen biztonságos módszer a megelőzés, azaz a mérgezés elkerülése. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a gombát megismerjük.

Manapság ekképp is emlegetik az Amanita phalloidest: a gombák mumusa, a goromba gomba.

A felhasznált szakirodalom és főleg kutatásaim alapján a magyarság (nem számítva a feltételesen sem azonosítottakat!) 9 galócafélét nevez meg 65 néven. Legtöbb népi neve – nem számoljuk az ejtésváltozatokat –  az Amanita muscariának van (21-22 kimondottan rá vonatkozó név és 9-10  általában mérgező gombát jelentő név = 30), csökkenő sorrendben követik az  Amanita rubescens (21), az Amanita caesarea (6), az Amanita pantherina (4), az Amanita phalloides olykor együtt az Amanita vernával (5), az Amanita regalis (3), az Amanita excelsa (1) és az Amanita vaginata (1).

A gyilkos galóca (nagyon ritkán esetleg a fehér gyilkos galócáé is) magyar népi nevei: farkasgomba (Szigetköz), fehér csiperke (? Háromszék), bolondgomba (általánosan elterjedt), hóhérgomba (Moldva), mérges galóca (Palócföld), sátángomba (Sóvidék). A többség az egész magyar nyelvterületen egyszerűen csak bolondgombának nevezi a mérgező gombákat (bolondgomba, bolondosgomba, bukfencgomba ,cigángomba,étőgomba,  mérges galóca, méreggomba, vackorgomba, vadgomba, anyósgomba, sátángomba).
Egyetlen hivatalos (tudományos) név népi előfordulását rögzítettem a galócák esetében, a legnépszerűbbét (légyölő galóca). Bizonyára azért gyakoribb e galóca magyar tudományos nevének a használata, mint a többié, mert ismertebb, “mediatizáltabb”, s nem utolsósorban, mert találónak, a népi névtől alig eltérőnek érezték, érzik. Sajnos gyakran ezt a gombát tekintik a legmérgezőbbnek, összetévesztik a gyilkos galócával, és nem azért mert hasonlítanak egymásra, de mert rosszul jegyezték meg, hogy melyik a gyilkos galóca, s lehet ok a félretájékoztatás is.
A mérgező galócák között vannak olyanok, amelyek jól megsütve, megfőzve ehetőek, sőt kifejezetten ízletesek. A piruló galóca ilyen, csak frissen elkészítve fogyasztják.
Többnyire sütve eszik, de tokánynak, paprikásnak és tojással is megkészítik. Ez az egyetlen feltételesen ehető galóca, amely fogyasztása a magyarságnál – legalábbis egyes helyeken, így a Székelyföldön – jelentősnek mondható, a selyemgombákat általában nem eszik, mérgezőeknek tartják, amennyiben egyáltalán tudnak róluk.

Közismert hiedelem magyaroknál, románoknál s másoknál is, hogy amit a csiga szeret, megkezd, az jó gomba. Továbbá azt tartják, hogy a színváltó húsú gombák nem jók. Ez utóbbi kifogásolható vélekedéseket szerencsére a megkérdezettek általában nem veszik készpénznek. És ez elsősorban a gyilkos galóca meg a párducgalóca esetében nagy szerencse. Egy tréfás, de biztos és általánosan érvényes felismerési módja a mérgező gombáknak mégis van. Az a bolondgomba, amelyik áll az erdő szélin, s veri a földhöz a kalapját! – hallottam többektől Sepsikőröspatakon.

Olyanok is vannak, akik a nagyon megfőzött gombáról azt tartják, hogy az, ha „mérges” is volt, ehetővé vált. Íme elrettentő példának egy a világhálóról (oda pedig folyóiratból került!), címe: Biztonságos gombaevés (http://www.ujszo.com/clanok.asp?vyd=20030118&cl=47467).

„Ha szereti a gombát, de nem biztos benne, hogy mind ehető-e, elkészítésük előtt tegye a gombákat egy hideg vízzel teli edénybe, és tegyen bele egy pucolt hagymát. A vizet forralja fel. Ha a hagyma szép fehér marad, a gomba nem mérgező, de ha elszíneződik, szürke vagy fekete lesz, ez már figyelmeztetés. Ezt a gombát semmiképp se fogyasszák el.” Az ilyen rossz tanács egyenesen büntetendő kéne legyen, mert nagyon veszélyes.
A gyilkos galóca kalapja különféle zöld (olajzöld, sárgászöld, zöldes, néha csaknem fehéres), gyakran benőtten szálas, selymesen fénylő, de akár barnás vagy teljesen fehér példányai is lehetnek. Figyeljük meg, hogy a kalapbőre sugarasan selymes szálas, mert finom vonalak húzódnak rajta a kalap széle felé. Félig húzható le, alatta néha halovány zöld csíkok láthatók a kalaphúson.

Lemezei mindig hófehérek, a színűket nyomásra, törésre nem változtatják. Tönkjén fehér, finom márványozott minta látható.

Tönkjén fehér gallér és a gumós tövén bő, elálló szélű, fehér bocskor van. Sajnos, a bocskorra nem mindig figyelnek fel az amatőr gombászok, mert a gomba leszedésekor levágják a gombát, nem emelik ki tövestül. Pedig a bocskor fontos meghatározó jegye a gyilkos galócának. A gallért lerághatják a csigák, de akkor is marad nyoma a tönkön. Húsa fehér. Nincs igazán markáns illata, szaga.

Mérete változatos, található belőle alig tíz centi magas apróság és hatalmas, majdnem tenyérnyi kalapátmérőjű óriás is.
Nyári és őszi gomba, júniustól novemberig terem, fákkal él együtt gyökérkapcsolatban. Gyakorinak mondható, felénk majdnem mindenfele előfordul, leginkább lomberdőkben, tölgy, nyír, bükk, de néha fenyőfák alatt is.

A gyilkos galóca hasonlít más galócákhoz, de összetéveszthető néhány ehető gombával is. Fiatal és fehérebb példányai különösen az erdőszéli csiperkéhez hasonlítanak. De a csiperkének rózsaszínűből megfeketedő lemezei vannak, bocskora nincsen. A tarlógomba tönkje a kalapból csuklósan kifordítható, bocskora nincsen. A zöld galambgombának és a sárgászöld pereszkének sem gallérjuk, sem bocskoruk nincs. Ezen felül a sárgászöld pereszke lemezei és tönkje sárgás, a zöld galambgombák húsa pedig pattanva törik. A fiatal, burokba zárt gomba esetleg a bimbós pöfeteggel és a mezei csiperke fiataljaival is összetéveszthető. Az átmetszett gombán természetesen a tévedés azonnal szembeötlik. A ki nem fejlett gomba burokban van, tojás formájú, kettévágva látható benne a kalap és a tönk.

Hasonlít hozzá a citromgalóca, amelynek kalapja ugyancsak halványzöldes, zöldessárga színű, de pettyes, tönkje tövén pedig bocskor nem marad, csak a gumó felső szélén van meg a nyoma, mint körbefutó párkány, ránc vagy perem. Nyersen mérgező gomba. Nem sokban hasonlít hozzá, de felületesen gombászó akár a varas galambgombával is összetévesztheti.

Olyan is előfordulhat, hogy valaki egy nagyobb, barna kalapszínű példányát nagy őzlábgombának véli.
Az Amanita phalloides (gyilkos galóca) és néhány rokon fajának (A. phalloides var. verna, A. virosa) egyetlen termőteste egy négytagú család számára elegendő halálos dózist tartalmaz.

Halálosan mérgező! A gomba elfogyasztása után 8-24 óra múlva csillapíthatatlan hányás kezdődik, majd átmeneti javulás után a mérgezett néhány napon belül máj- és veseelégtelenség következtében meghalhat.
1953 nyarán Magyarországon több mint száz ember halt meg gombamérgezésben. Az ezt követő években szigorították a gombaárusítás feltételeit, megszervezték a piaci gombaellenőrzést. A felvilágosító munkának, az orvosi ismeretek fejlődésének és a speciális toxikológiai kórházi osztályok létrehozásának köszönhetően lényegesen csökkent a tragikus kimenetelű mérgezések száma. Napjainkra a mérgezések forrása a sajátszedésű gomba, az ezzel kapcsolatos könnyelműség és tudatlanság.

Ugyancsak az anyaországban a halálos kimenetelű mérgezések több mint 90%-át a gyilkos galóca okozza, ezért ezt a gombát mindenkinek ismernie kell.

Ugyanolyan súlyosan mérgező a teljesen fehér színű fehér gyilkos galóca. A gyilkos galóca és a fehér gyilkos galóca falloid típusú mérgezést okoz. A mérgezést két csoportra osztható toxinok okozzák: a fallotoxinok és az amatoxinok. Ez utóbbiak felelősek a súlyos emberi mérgezésért. Egy-egy gyilkos galócában 12 mg amatoxin található. Egy ember életét mindössze 0,25 mg amatoxin is képes kioltani. Nem létezik olyan konyhatechnológiai művelet, ami közömbösítené ezt a halálos mérget. A lappangási idõ hosszú, a mérgezési tünetek csak 824 óra elteltével mutatkoznak. Az első stádiumban hasi görcsök, csillapíthatatlan hányás, hasmenés jelentkezik. A beteg a nagy mennyiségű folyadék- és sóveszteségtől könnyen kiszáradhat. Ha a mérgezett ezt az első fázist túlélte, akkor 12 napos jóllét után mutatkoznak a májártalom jelei, amit az amatoxin okozott. Sárgaság, májtáji fájdalom alakul ki, majd a májelégtelenség, vese és szívszövődmények okozzák a beteg halálát.
Az Amanita phalloides var. verna (fehér, vagy ragadós galóca) a gyilkos galócához nagyon hasonló, teljesen hófehér, valamivel kisebb termetű, hegyesebb kalapú, enyhén ragadós felszínű. Melegkedvelő faj, szelídgesztenyésekben, tölgyesekben, kora nyártól őszig terem. Nálunk csak helyenként gyakori. Szintén halálosan mérgező!

Az A. virosa (hegyeskalapú galóca) főleg észak-európai elterjedésű, és ott hegyvidéki lucosokban terem. Minkét utóbb említett galóca amatoxin-koncentrációja a gyilkos galócáéhoz hasonlóan magas.
Amatoxin-tartalmú fajokat találtak még a Galerina, Lepiota, Pholiotina és Conocybe genuszban. E fajok toxinkoncentrációja alacsonyabb, ugyanakkor csekélyebb nagyságuk és ritkaságuk miatt kevésbé veszélyesek. A Galerina nemzetség egyik gyakoribb magyarországi képviselője a fenyő tőkegomba (Galerina marginata), apró termetű, barna spórás, főleg korhadó fenyőfán előforduló faj.

A kis termetű őzlábgombák között számos (kb. 10) amatoxin-tartalmú fajt írtak le. Ilyenek például a húsbarnás (Lepiota brunneoincarnata), a vörhenyes (L. helvella vagy a rózsás (L. subincarnata) őzlábgombák. Ezek az apró őzlábgombák nehezen határozhatók, ajánlatos ezért valamennyit, de különösen a vöröses, barnás vagy lilás képviselőiket elkerülni! (A szakirodalomban főleg Franciaországban és Olaszországban írtak le ilyen mérgezési eseteket.)

A gyógyulás esélye nagymértékben a felszívódott toxin mennyiségétől függ. Az első szimptómák megjelenésétől kezdve azonnali, energikus beavatkozás szükséges. Az alkalmazott terápia: a toxin eltávolítása a béltraktusból és a vérből, a májsejtek toxinfelvételének gátlása, a szervezet víz- és elektrolit-háztartásának helyreállítása. A vér detoxikálását hemodialízissel, plazmaferezissel végzik. A kemoterápiás kezelés különböző májvédőszerek (tioktsav, citokróm-C, szilibin, szilimarin) és nagy dózisú antibiotikumok s C-vitamin alkalmazásából áll. Az erőteljes orvosi beavatkozásnak köszönhetően napjainkban a letalitás  10-15 %-ra csökkent. Súlyos esetben az utolsó lehetőség a májátültetés marad, amelyet az elmúlt években többször is alkalmaztak.

Általánosságban elmondható, hogy annál súlyosabb mérgezésre lehet számítani, minél hosszabb volt az ételfogyasztás és a tünetek jelentkezése között eltelt idő.

Már egyetlen gomba képes végezni több emberrel. Mérgei nem bomlanak le hő hatására. Különösen veszélyessé teszi, hogy a mérgek lassan fejtik ki hatásukat, és mire a mérgezés tünetei jelentkeznek, addigra már súlyosan károsodhatott a máj, vese, szív. Orvosi segítség nélkül, 4-6 nap alatt áll be a halál a fájdalmas haldoklás legvégén. Kórházi kezeléssel is maradhatnak nyomai a mérgezésnek, például elhal az egyik vese, vagy a májnak csak egy része marad működőképes, vagy a szívritmus lesz szabálytalan, hamarább kifullad az ember terhelés hatására.

Minden tévedés tragikus véget érhet!!!

Ahogy dr. Jakucs Erzsébet írta a Természet Világában (1999) nem elijeszteni kell az embereket a gombáktól, hanem felhívni a figyelmet a valódi veszélyekre. Az igazi gyilkos nem a galóca, hanem a tudatlanság. Valódi áttörést a mérgezések elleni küzdelemben csak türelmes és jól szervezett felvilágosító munkával lehet elérni. Már az általános iskolában tanítani kellene a gyermekeket arra a néhány alapvető szabályra, amelyek betartásával a gombamérgezés biztosan elkerülhető anélkül, hogy le kellene mondani a gombának mint értékes és ízletes tápláléknak a fogyasztásáról. A vadon élő gombák megismerése, gyűjtése a természet szeretetére és a környezeti érzékenységre nevelésnek is kiváló eszköze, de ezen felül egészséges, kellemes és hasznos időtöltés.
Végezetül, hadd tréfálkozzunk egyet gyilkos galócásan. Kérdésem az, hogy ki az abszolút rendőr. A válasz pedig: az, aki letartóztatja a lopótököt és a gyilkos galócát…

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>