A Hargita hegység áthatolhatatlan erdőrengetegeiben sokfelé süppedő ingovány veszélyezteti az óvatlan turista épségét. A népi hiedelemvilág számos történetben örökítette meg a süppedő lápok gonosz tündéreit, akik örökre fogvatartották az elővigyázatlanul arra tévedő embereket. Az ilyen „gonosz tündérek” által lakott lápok a csapadékos klímájú területeken, kialudt vulkánok krátereiben, tölcsérekben, suvadásokban, lefolyástalan mélyedésekben alakultak ki.

A vulkáni kőzetek vízátnemeresztő tulajdonsága következtében a felszínen meggyűlt víz miatt, a talaj oxigénhiányossá válik, elszegényedik. Ezáltal a lebontó folyamatok lelassulnak, a szerves anyagok felhalmozódnak, a felszín savanyúvá válik, baktérium-flórája kicserélődik. E folyamat eredményeként alakulnak ki a dagadólápok. Nevüket arról kapták, hogy a feltételekhez kiválóan alkalmazkodott tőzegmoha telepeinek növekedése során a láp felszíne domborúvá válik, mintegy kibuggyanni készül a medréből. Ezekben a lápfoltokban uralkodó hűvös, páradús mikroklíma sajátos növényvilág fennmaradását tette lehetővé. Az egykori hideg éghajlat hírmondói ezek, legtöbbjük máshonnan már régen kipusztult. Maradványfajoknak vagy más néven reliktumoknak nevezzük őket. Ez a speciális növényzet speciális rovar-, és lepkevilágot tart el, ezért nem csoda, ha a tőzegmohalápok mindig is a természetbúvárok, rovarászok és más tudós szakemberek által sűrűn látogatott területek voltak.
A Hargita híres dagadólápjainak növényzetéről sok érdekes leírás született. A Lucs , a Szent Anna tó melletti Mohos tó, vagy az Ördögtó, mára a Hargita hegység legjobban ismert és talán legféltettebb területei. A hegységben azonban sok kisebb láp is meghúzódik, melyekről csak kevesen hallottak. Így például a Kirulyfürdőt borvize miatt fölkereso üdülők általában nem is tudják, hogy a közelben sokarcú, különleges virágoktól pompázó ingovány húzódik meg.
A Székelyudvarhelyt Csíkszeredával összekötő főúttól délre, a Hargita ligeten végig folyó Tolvajos patak bal partján, az egykori Festő malom borvízforrásához közeli andezitsziklák árnyékában húzódik meg ez a helybéliek által csak Szortyogóként vagy Festőmocsárként emlegetett szénsavas borvízláp. A kirulyfürdői letéro felől érkezők rövid időn belül megpillanthatják, hiszen a kitunő ásványvizéről ismert Festőforrás szomszédságában terül el. Nemhiába épült itt a Festőmalom, éppen a borvíz hozza föl a mélyből azt a vasat melyből limonit képződik és ezt régen festékgyártásra használták.
A néhány hektárnyi területet kiváló botanikusok keresték fel folyamatosan már a század elejétől fogva, és nem is hiába. A lápot felfedező Bányai János erdélyi paleobotanikus itt találta meg a kőtörőfüvek egyik ritka lápi képviselőjét, a Saxifraga hirculust. Boros Ádám, a kiváló növénytudós és mohaszakértő egy szubarktikus-glaciális elterjedésű lombosmoha fajt talált itt, a Paludella squarossa-t, amely a Kárpát medencében nagyon ritka. A Hargitán is csak itt található meg. Dolgozott itt Nyárády Erasmus Gyula is, így 1940-ben Soó Rezső „A Székelyföld előmunkálatai” című ismert monográfiájában már részletesen tárgyalja flóráját.
A láp mindig mozaikos, gazdagon növi be a sások népes családja. Foltról foltra más faj válik uralkodóvá. Gyakori a töviskés sás — Carex echinata , a csőrös sás —Carex rostrata-, máshol a szürkés sás —Carex canescens-. A fekete sás — Carex fusca-, virágainak fekete murvaleveleiről kapta a nevét. A sások tövében gazdag mohaszőnyeg található. A lombos mohák mellett vastag réteget képeznek a tőzegmohák. Párnái — sajátosan — nemcsak kiterjedésben, hanem mélységben is növekszenek: a mohanövényke emeletesen gyarapodik, míg az alsó részek elhalnak, vastag tőzeg- réteget képezve, a felső rétegek tovább nőnek. Minél vastagabb a tőzegréteg, annál messzebbre kerülnek a növények gyökerei az eredeti aljzattól, így lassan megszűnik a szervetlen só utánpótlás is. A baktérium flóra elszegényedésével a talajnak alig nevezhető felszíni tőzeg nitrogén hiányos lesz. A megváltozott feltételek miatt sok növény elpusztul, helyüket más, speciálisan alkalmazkodott növények veszik át, és a láp egy új foltja alakul ki. A tőzegmoha párnáiban a sárgavirágú vérontó pimpó —Potentilla erecta- heverő hajtásai között felfedezhetjük a kereklevelű harmatfű —Drosera rotundifolia — aprócska fehér virágait is, amelyek vékony virágkocsányokon igyekeznek magasra nőni, hogy a tömött tőzegben a megporzó rovarok észrevegyék. A növénynek érdekessége valójában a rovarcsapdává módosult ragacsos levele, amelyekkel a rászálló rovarokat fogja meg. Ezen speciális alkalmazkodási formát a talaj nitrogénhiánya váltotta ki: a rovarok testének megemésztésével jut a növény a fennmaradásához szükséges nitrogénhez.
A lápot ligetes erdő övezi. Az erdőt alkotó luc és bükk mellett a fokozatosan gyakoribbá váló nyírfák, a közönséges nyír —Betula pendula- és a szöszös nyír — Betula pubescens — a láp vonalát jelzik. A hamvas éger — Alnus incana — foltjai inkább a víz folyását követik. A cserjetermetű füzek közül a láp jellegzetes fajai a hamvas fűz —Salix cinerea — és a babérlevelű fűz — Salix pentandra. Ritka jégkorszaki maradványfaj ez utóbbi is. Termetes példányai láthatók errefelé, csillogó bőrnemű levelei miatt nyáron akár örökzöld növénynek is vélhetnénk, de gyönyörűen sárguló lombozatát ősz végére elveszíti. Az északi tundra vidékén honos törpenyír, a Betula humilis — a Kárpát-medencében csak néhány helyen látható. Alacsony termete, apró levelei miatt az avatott szem számára könnyen felismerhető, annak ellenére, hogy szinte teljesen beolvad a zöld sástengerbe.
Az égerekkel, nyírfákkal övezet lápfoltra lépve azonnal érezzük, hogy süpped a talaj, de a csodálatos virágszőnyeg egyre beljebb csalogat, és észre sem vesszük, hogy lábunk már bokáig süllyedt a szortyogó tőzegben. Tavasztól őszig pompás virágszőnyegben gyönyörködhetünk. A láp mindig más-más arcát mutatja a látogatónak, mert minden időszakban más-más növények tömeges virágzásának lehetünk tanúi.
Tavasszal a vidrafű — Menyanthes trifoliata- rojtos szirmú, kecses fehér virágai virítanak. A fehér bojtra emlékeztető keskenylevelű gyapjas sás — Eriophorum angustifolium —, virágzatai között már május elején megjelennek a gyönyörű orchideák is. Először a ciklámenszínű ujjas kosborok nyitnak. A hússzínű ujjas kosbor —Dactylorrhiza incarnata — magas termete, dús virágzata miatt igen feltunő. A foltos kosbor — Dactylorrhiza maculata — már később, a csüngő virágú fehéres mocsári nőszőfűvel — Epipactis palustris — , virágzik együtt. A foltos kosbor sokféle színváltozata a fehértől a rózsaszínen át a liláig terjed, azt a látszatot keltve, hogy más-más növényt látunk. Valójában, az un. lusus-ok ugyanannak a fajnak a színváltozatai.
Nyár közepétől virágzik a sárga fészkes virágú szibériai hamuvirág — Ligularia sibirica. Már a nevéből sejthető, hogy ez is egy jégkorszaki maradványnövény, amely Európában csak a hűvös mikroklímájú lápokban maradt fenn. Magas kórós virágzati szára elegyedik a hölgypáfrányok buja leveleivel. A fehér májvirág — Parnassia palustris — apróbb virágai inkább a tőzeget kísérő foltokban nőnek.
Ősszel a kékvirágúaké a láp. A magasra növő, elágazó hajtású ördögharapta fű —Succisa pratensis — dús virágzatát már belepi a szeptemberi harmat. Késő őszig csodálhatjuk a láp szélein virító fecsketárnicsok — Gentiana asclepiadea — enciánkék virágait. Ez a Kárpátokban mindenhol gyakori tárnics a népi gyógyászatban — sárga virágú rokonához hasonlóan — kedvelt gyógynövény. Sokfelé gyűjtik a Hargitán is, bár nem árt az óvatosság, hiszen nem megfelelő mennyiségben fogyasztva bizony mérgező lehet.
Az úthoz visszakanyarodva még megcsodálhatjuk az andezitsziklák hasadékaiban meghúzódó sziklalakó növényeket is. Feltűnő szépségű Európa hegyvidékeinek ritka primulaféléje, a nyakperecfű — Cortusa matthioli. Lilás rózsaszín virágai közé gyakran elegyedik az élénksárga ibolya — Viola biflora — is. Az árnyékos oldalakon dúsan növő páfrányokat láthatunk: az édes gyökerű páfrányt — Polypodium vulgare, a törékeny páfrányt — Cystopteris fragilis-, a hármas levelű pajzsikát —Gymnocarpium dryopteris — ritkábban a buglyos páfrányt — Phegopteris connectilis. Gyakoriak a szilikátkedvelő fodorkák is. A gazdag mohabevonat fajait Boros Ádám írta le annakidején.
A láp rejtőző növényritkaságai ellenére sem kap a helybéliektől kellő figyelmet. Gyakran látni birkalegeltetés nyomait is benne. Az állatok taposása a láp törékeny egyensúlyát veszélyezteti, hiszen a tőzeg felszíni tulajdonságait megváltoztatja, ami a speciálisan alkalmazkodott növényfajok mozaikjának megváltozását, a zavarást nehezen tűrő növényfajok gyors eltűnését vonja maga után. A Festő mocsár reliktumokban gazdag flórája a Kárpátok növényvilágának egyik érdekes színfoltja, sokféleségének, szépségének megőrzése mindannyiunk feladata kellene legyen.