A szalakóta

A szalakóta, v. kékcsóka (Coracias garrulus), a gyurgyalag mellett a legexotikusabb, legszínesebb madarunk, tollai a legszebb azúr- és indigokékben tündökölnek. Mintegy szajkó nagyságú, erre a madárra emlekeztet erõs

 

csõrformája és testtartása is. A két nem meglehetõsen hasonló, az ivari hovatartozást csak viselkedésükrõl ismerhetjük föl.
Kedveli az erdõszéleket, parkszerû, alacsony növényzettel borított területeket, ahol öreg, odvas fák is vannak, ezeket leshely- és fészkelõhelyként használja.

A szalakóta táplálékát fõleg nagytermetû rovarok (lótetû, szöcske- és sáskafélék, csere- és vincellérbogár, ganajtúrófélék stb.) alkotják, köztük számtalan a mezõgazdasági kártevõ. Néha egeret, kisebb hüllõket (gyíkot,

kígyófiat) is fog. Majdnem mindig lesbõl, száraz ágról, villamos vezetékrõl lecsapva vadászik. A kisebb táplálékállatot helyben lenyeli, a  nagyobbakkal leshelyére vonul vissza.
 A Földön élõ 11 szalakótafajból csupán ez az egy fészkel Európában. Melegkedvelõ faj lévén, kisebb számban az ország nyugati részén, de elsõsorban Munténiában és Dobdudzsában él. Ezen színpompás madár állományát Romániában mintegy 3.000 párra becsülik, erõsen csökkenõ tendenciával. Kevenc fészkelõhelye az öreg fák odvai, de elfoglalja a feketeharkály és a hüllõk fészkeit, valamint a kitett mesterséges fészkelõodukat. A felelõtlen erdõírtás, fõleg az odvas, öreg fák eltávolítása, kitermelése, fészkelõhelyeit semmisítik meg, ez egyik oka az állomány megritkulásának Párban fészkel, a partnerek évenként változnak. A fészekalj 4—6, fehér, fényeshéjú, enyhen ovális tojásból áll, amelyeket a tojó két napos idõközben rak le. A 18—20 napig tartó kotlás az utolsó tojás lerakása után kezdõdik.

 

Mindét szülõ kotlik és eteti majd a fiókákat. Ezek jó hónapig maradnak a fészekben, de a szüleik még hetekig táplálják õket kirepülésük után, amíg megtanulnak önállóan vadászni.  A sarlósfecske, a gyurgyalag mellett, a szalakóta tölt legkevesebb idõt Európában, április végén, május elején érkezik s már szeptember közepén

elvonul, egyenlítõafrikai telelõhelyeire. Ilyenkor a kelet-európai madarak a Fekete-tenger nyugati majd a Földközi-tenger keleti partjait követik, átkelve a sivatagos Észak-Afrikán  a szavannazónákig.

A szalakótának gyakorlatilag kevés természetés ellensége van, viszont a fertõzött rovarokat fogyasztva gyakorta szenved másodlagos mérgezést. A fakitermelés, elsõsorban az öreg fák kivágása szaporodási lehetõségeit szûkíti be. Sajnalatos, hogy egyes „vadászok“ manapság is lövik „kitömni“, pedig tudniuk kellene, hogy a szalakóta a Berni és a Bonni Egyezmény védelme alatt áll, amelyhez Románia a 13/1993-as, ill. 13/1997-es törvény alapján csatlakozott. Így e faj vadászatát, elpusztítását a 103/1996-os vadászati törvény bûnténynek minõsíti. Óvására fészkelõodukat rakhatunk ki, de a természetvédelemre való neveléssel, környezetvédelmi népszerûsítõ tevékenységgel, az engedely nélkül mûködõ „kitömõmûhelyek“ ellenõrzésével, valamint a

környezetvédelmi és vadászati törvények szigorú betartásával segíthetünk. Ezen intézkedések nélkül a szalakóta fennmaradása, állományának megõrzése gyorsan változó, átalakuló világunkban kilátástalan

 

 

 

 

 

 

0 Responses to A szalakóta

  1. Incze Éva szerint:

    Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a csodálatosan szép madarat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>