Guberáló medvék

A ci­vi­li­zá­ció át­ka a gyak­ran nem kul­tú­rált mó­don fel­hal­mo­zott sze­mét­men­­nyi­sé­gek tá­ro­lá­sa, és az ez­zel já­ró gon­dok. 

  Az em­be­ri tár­sa­da­lom tér­hó­dí­tá­sa és a ná­lunk túl­sza­po­ro­dott med­ve­po­pu­lá­ció bi­zo­nyos há­nya­dá­nak a spe­ci­fi­kus élet­tér­bõl va­ló ki­szo­ru­lá­sa ered­mé­nyez­te a ki­ala­ku­lá­sát a kár­pá­ti bar­na­med­vé­nél egy olyan iden­ti­tás­za­var­ban szen­ve­dõ ré­teg­nek, ame­lyik sze­mét­te­le­pe­ken ke­re­si ma­gá­nak a fenn­ma­ra­dá­sá­hoz szük­sé­ges élel­met.

 Ta­lán meg­sze­mé­lye­sí­tés­nek hang­zik a „gu­be­rá­ló medvék“ el­ne­ve­zés, de szá­nal­mas lát­vány a sze­mét­te­le­pen élel­met ke­re­sõ nagy­vad, ahogy ver­seny­re kel az ar­ra rá­szo­ru­ló em­ber­tár­sa­ink­kal, kó­bor ku­tyák­kal, macs­kák­kal a meg­él­he­té­sé­ért. Iden­ti­tás­za­var­ban szen­ve­dõ, mi­vel a ter­mé­sze­tes élet­kö­rül­mé­nye­ket biz­to­sí­tó élet­tér­bõl ki­szo­rul­va a faj­ra nem jel­lem­zõ­en pró­bál­nak fenn­ma­rad­ni. Nem­csak a fi­a­tal (ra­ga­do­zás­ra még kép­te­len) és a ki­öre­ge­dett (ra­ga­do­zás­ra már kép­te­len) egye­dek foly­tat­ják ezt az élet­mó­dot. Az ezer­ki­lenc­száz­nyolc­va­nas évek vé­gé­re a kö­rül­be­lül nyolc­ezer pél­dányt szám­lá­ló med­ve­né­pes­ség Ro­má­ni­á­ban majd­nem két­sze­re­se volt a meg­en­ged­he­tõ lét­szám­nak. A meg­él­he­tés­hez fel­tét­len szük­sé­ges egye­di ter­ri­tó­ri­um le­szû­kü­lé­se nem lép­het túl egy bi­zo­nyos ha­tá­ron (az egyed­sû­rû­sé­get ma­ga a faj ha­tá­roz­za meg spe­ci­fi­kus igé­nyei függ­vé­nyé­ben), a ren­del­ke­zés­re ál­ló te­rü­le­tek nagy­sá­ga vi­szont nem nõtt, így elég sok med­ve a ne­ki meg­fe­le­lõ élet­tér pe­ri­fé­ri­á­já­ra kény­sze­rült, és al­kal­maz­ko­dó­ké­pes­sé­gé­nek kö­szön­he­tõ­en más­fé­le táp­lá­lék­szer­zés­re tért át. Két­ség­kí­vül  nagy­mér­ték­ben hoz­zá­já­rult a le­sek­nél túl­zás­ba vitt ete­tés idõ­le­ges vagy vég­le­ges el­ma­ra­dá­sa is. Az ete­tõk­höz szo­kott anya­med­ve bo­csa­it oda­szok­tat­va ne­ve­li fi­a­it, azok pe­dig az õ uno­ká­it és egyéb le­szár­ma­zot­ta­it a pus­ka­csõ-elé­já­ru­lás­ra. A kár­pá­ti bar­na­med­vé­nek nincs szük­sé­ge ete­tés­re a túl­élé­sé­hez. Ez a  be­avat­ko­zás a vad­po­pu­lá­ció élet­vi­te­lé­be elõ­re­lát­ha­tó, ká­ros mó­do­su­lá­so­kat idé­zett elõ. A sze­mét­ku­kák­hoz, sze­mét­te­le­pek­hez já­ru­ló pe­dig er­re az élet­mód­ra ta­nít­ja, és õk ezt az élet­for­mát ad­ják to­vább ge­ne­rá­ci­ó­ról-ge­ne­rá­ci­ó­ra. Az ilyen „ovódát“, „iskolát“ ki­járt bo­csok csak en­­nyit tud­nak, más­hoz nem ér­te­nek. A té­len is élel­met biz­to­sí­tó, egy­re zú­du­ló új sze­mét­ra­ko­má­nyok­hoz já­ru­ló med­vék (akár­csak az ál­lat­ker­ti faj­test­vé­re­ik) nem min­dig hú­zód­nak té­li álom­ra.

  A la­kott te­rü­le­tek ház­tar­tá­si hul­la­dé­ka­i­ban ke­res­gé­lõ med­vék rég­óta is­me­re­te­sek. El­vét­ve min­dig elõ­for­dul­tak, de nem ilyen nagy szám­ban. Fé­lénk va­dak mód­ján a sö­tét­ben lo­pa­kod­va egé­szí­tet­ték ki ét­rend­jü­ket ház­tá­ji ma­ra­dé­kok­kal, de ku­tya­uga­tás­ra, em­ber kö­ze­led­té­re to­vább­áll­tak. Év­ti­ze­dek óta más­fé­le, szo­kat­lan vi­sel­ke­dés­for­má­nak va­gyunk ta­núi. Már az ezer­ki­lenc­száz­hat­va­nas évek­ben a Szent An­na-tó mel­lett sá­to­ro­zók fel­fi­gyel­tek a sze­mét­le­ra­kat­ban ko­to­rá­szó med­vék­re. Sõt, a sá­tor mel­lett tar­tott élel­met gyak­ran el­lop­ták.  

Tus­nád-für­dõn az üdü­lõk rég­óta szó­ra­koz­nak es­tén­ként a szál­lo­dák sze­mét­ku­ká­i­tól el­ma­rad­ha­tat­lan med­vék ete­té­sé­vel. Be­me­rész­ked­nek  a há­zak kö­zé, az ut­cán kó­szál­nak. Egyik es­te, mi­u­tán a vas­úti ál­lo­más ku­ká­já­ban nem ta­lált ele­gen­dõ élel­met egy med­ve, be­sé­tált a vá­ró­te­rem­be, rá­cso­dál­ko­zott a ki­füg­gesz­tett me­net­rend­re, utá­na ki­bal­la­gott és el­cam­mo­gott. Faj­tár­sa a sí­ne­ken vesz­teg­lõ vo­nat va­gon­jai mel­lett ül­dö­gélt a fü­vön, nem ké­re­ge­tett, va­ló­ság­gal les­te és a le­ve­gõ­ben kap­ta el az élel­met (mint a cir­kusz­ban), amit az uta­sok do­bál­tak ne­ki. Több mint két év­ti­ze­de a Har­gi­ta me­gyei er­dé­szet igaz­ga­tó­ja la­kó­te­lep­re be­já­ró med­vé­ket fo­ga­tott vas­ket­rec­be és je­löl­te­tett meg. Tus­nád­tól öt­ven-hat­van ki­lo­mé­ter­re en­ged­ték sza­ba­don, pár nap múl­va is­mét meg­je­len­tek ott, ahon­nan el­vit­ték õket. Va­ló­szí­nû, ha sok­kal na­gyobb tá­vol­ság­ra ke­rül­nek el, és nem ta­lál­nak vis­­sza, ugyan­ezt az éle­lem­szer­zé­si for­mát vá­lasz­ta­nák.  Bras­só­ban, a Ra­ko­dó-völ­gyi ne­gyed med­véi tu­ris­ta­lát­vá­nyos­ság­nak szá­mí­ta­nak bel- és kül­föl­di­ek­nek már ko­ra szür­kü­let­tõl. Szánalomraméltó  jám­bor nagy­va­dak, nem is­me­rik a fé­lénk­sé­get, kéz­bõl esz­nek, az em­be­rek és az au­tók kö­zött jár­kál­nak, oda sem fi­gyel­nek a zaj­ra, ze­né­re, du­dá­ra, ref­lek­tor vagy vil­la­nó­fény­re. Az er­dõ fe­lé san­dí­ta­nak, a na­gyobb faj­társ kö­ze­led­té­re odébb­áll­nak, egy má­sik ku­ká­hoz já­rul­nak. Má­sod­éves, már meg­ter­mett bo­csok ját­sza­doz­nak, bir­kóz­nak, han­cú­roz­nak a jár­dán, úton, szó­ra­koz­tat­va a bá­mu­ló tö­me­get. 

  A Bras­só-me­gyei száz­hat­van­ezer-hek­tár­nyi va­dász­te­rü­le­ten kö­rül­be­lül negy­ven med­vét tar­ta­nak nyil­ván. Az idén négy hi­va­ta­los va­dász­en­ge­délyt osz­tot­tak a me­gyé­ben. Dãneþ Tu­dor úr, a bras­sói Va­dász­tár­sa­ság el­nö­ke, te­le­fon­nyi­lat­ko­za­ta sze­rint szep­tem­ber (2002) utol­só he­té­ben négy kö­ze­pes nagy­sá­gú med­vét lõt­tek ki. Hár­mat a Ra­ko­dó-völg­­gyel pár­hu­za­mo­san ren­de­zett haj­tó­va­dá­sza­ton, ahol ti­zen­hat pél­dányt si­ke­rült ös­­sze­szá­mol­ni. A ne­gye­di­ket rönk­szál­lí­tó au­tó gá­zol­ta el éj­jel a vá­ros­ban  (Schei) és ki kel­lett lõ­ni. Ez­zel csök­ken­tet­ték ugyan nég­­gyel az ur­ba­ni­zá­ló­dó med­vék szá­mát, de ko­ránt­sem ju­tot­tak kö­ze­lebb a meg­ol­dás­hoz. Meg­pró­bál­ták a vá­ros­ba be­szo­kott med­vé­ket pár száz mé­ter­rel odébb, az er­dõ­ben etet­ni, hát­ha si­ke­rül el­csa­lo­gat­ni a ku­kák­tól õket. Nem nagy ered­mény­­nyel. Igaz, az ete­tõk­höz nagy, ki­fej­lett hí­mek is jár­nak. Vagy ezek­tõl va­ló fé­lel­mük­ben, vagy csak amúgy cse­me­géz­ni az ete­tõi ele­del után, az al­só- és kö­zép­osz­tály, meg a fi­a­ta­lok rend­sze­re­sen lá­to­gat­ják a vá­ros­szé­let.

  A rend­ha­gyó­an, el­szi­ge­tel­ten meg­je­le­nõ, em­bert vagy há­zi­ál­la­to­kat zak­la­tó egy-egy med­vét ki­lõ­ni a prob­lé­ma el­in­té­zé­sét je­len­ti, de en­nek a tö­me­ges je­len­ség­nek, a már eto­ló­gi­a­i­lag ki­ala­kult sze­mét­ben kaj­ta­tó ré­teg­nek nem, mint ahogy a be­fo­gá­suk és el­szál­lí­tá­suk sem. Sok­kal bo­nyo­lul­tabb, hos­­szú tá­vú, tu­do­má­nyo­san meg­fon­tolt meg­ol­dást igé­nyel a szak­em­be­rek ré­szé­rõl.  

Az em­ber­kö­zel­ben élel­met ke­re­sõ med­vék egy má­sik, ész­re­ve­he­tõ­en el­kü­lö­nít­he­tõ ka­te­gó­ri­á­ja a la­kó­he­lye­ken kí­vü­li sze­mét­te­le­pek lá­to­ga­tói. Szin­tén hul­la­dé­kon él­nek, de a la­kott te­le­pü­lé­se­ket, az em­bert el­ke­rü­lik. Va­dab­bak, fé­lén­keb­bek, még­is kó­bor ku­tyák­kal oszt­ják meg a te­rí­tett asz­talt, köl­csö­nö­sen meg­szok­ták egy­mást, jól meg­fér­nek. A Sinaia-i sze­mét­le­ra­kat a te­le­pü­lés­nél jó­val ma­ga­sab­ban, el­ha­gyott bá­nyá­ban ta­lál­ha­tó, aho­va har­minc-negy­ven med­ve jár a kör­nye­zõ er­dõk­bõl, és ugyan­an­­nyi kó­bor ku­tya la­kik itt, meg több macs­ka. Ki­fej­lett med­vék, fi­a­ta­lok, bo­csos anyák egy­aránt, és nem is kü­lön-kü­lön lá­to­gat­ják az üdü­lõ­te­lep­rõl na­pon­ta ton­na­szám­ra ide­szál­lí­tott sze­me­tet. Meg­je­le­né­sük­kor a fris­sen ho­zott ra­ko­mányt ve­szik szem­ügy­re, mint a törzs­ven­dé­gek. Éj­fél után áll­tunk be a sze­mét­domb kel­lõs-kö­ze­pé­be a mikrobusszal. Fe­let­tünk tisz­ta, csil­la­gos ég, alat­tunk és kö­rü­löt­tünk ren­ge­teg sze­mét, tá­vo­labb fe­ke­tél­lett a feny­ves, a csend­ben csak a ku­ta­ko­dó med­vék za­ját hal­lot­tuk. A fel­hal­mo­zó­dott mû­anyag­pa­lac­kok ro­pog­tak, a mû­anyag-, pa­pír-, ce­lo­fán- és szta­ni­ol­hul­la­dé­kok zi­zeg­tek min­de­nütt. Az au­tó- és egy kézireflektor fé­nyé­ben fo­tóz­tunk, anél­kül, hogy za­var­tuk vol­na a med­vé­ket. He­lyen­ként ku­tyák alud­tak egye­sé­vel vagy cso­por­to­san, nem za­var­tat­ták ma­gu­kat, nem za­var­ták a vad­ál­la­to­kat sem, és for­dít­va. El­sõ­éves med­ve­bocs kö­ze­lí­tett meg, len­cse­vég­re le­he­tett kap­ni. Az anya­med­ve má­sik bocsával tá­vo­labb ma­radt és hí­vo­gat­ta fi­át, ame­lyik el­len­kez­ve nyö­ször­gött, ke­res­te az ele­delt. Vé­gül meg­un­ta a vil­la­nó­fényt és az any­ja fe­lé vet­te az út­ját. Bár­mer­re néz­tünk, vi­lá­gí­tot­tunk ma­gunk kö­rül, med­vék jöt­tek és men­tek, ott­ho­no­san mo­zog­tak, alig fi­gyel­tek egy­más­ra, a ku­tyá­kat sem­mi­be vet­ték. (A pász­to­rok ku­tyái és a med­vék kö­zöt­ti el­len­té­tes vi­szony is­me­re­tes.) Kü­lö­nös lát­vány, ugyan­ak­kor el­gon­dol­kod­ta­tó a vad­med­ve-po­pu­lá­ci­ó­tól, a ter­mé­szet­tõl el­ru­gasz­ko­dott, más, nem ép­pen be­csü­le­té­re szol­gá­ló el­fog­lalt­sá­got ûzõ nagy­va­dat lát­ni. Mi nem ko­to­rász­ni jöt­tünk a sze­mét­ben, csak né­ze­lõd­tünk és ámul­tunk ezen a fur­csa­sá­gon, míg­nem haj­na­li há­rom óra kö­rül egyi­künk­nek eszé­be ju­tott, hogy épp a szü­le­tés­nap­ja van (szep­tem­ber ti­zen­ne­gye­di­ke!). Em­lé­ke­ze­tes lesz szá­munk­ra a sze­mét­dom­bon ün­ne­pelt nagy nap.

  C. Nicolae, a sze­mét­te­lep haj­lék­ta­lan­ja és ura, hos­­szú botrakötött lán­dzsa­heg­­gyel fel­sze­rel­ve vá­lo­gat­ja a még hasz­nál­ha­tó hul­la­dé­kot, üve­ge­ket. Bó­dét tá­kolt ma­gá­nak a sze­mét szé­lén. Ál­lí­tá­sa sze­rint az ide­já­ró med­vék (ki­csik és na­gyok) mind va­kok és sü­ke­tek, mert sem tõ­le, sem a ku­tyák­tól nem fél­nek, a kö­ze­lük­ben ko­to­rász­va rá­juk se néz­nek, a zaj­ra el nem fut­nak. Egy itt fo­gott egy­éves bocs Sinaia-n tu­ris­tá­kat meg­örö­kí­tõ fény­ké­pész tu­laj­do­ná­ba ke­rült. Em­lék­ként med­ve­boc­­csal fény­ké­pez­tet­he­tik ma­gu­kat az errevágyó sza­bad­sá­go­lók. Med­ve­tán­col­ta­tók, cir­ku­szok, akár­mi­lyen (bár­mi áron!) tró­fea­vá­gyók sze­rez­het­nek itt bo­csot har­minc, nagy­med­vét alig száz dol­lár el­len­ér­ték­ben, le­het az anya­med­ve is. A Ro­má­ni­á­ból szár­ma­zó, fe­ke­te­pi­a­con kí­nált med­ve­bõ­rök és a hús kül­föld­ön a sze­mét­te­le­pek ál­do­za­ta­i­ból ke­rül ki. Már ezer­ki­lenc­száz­ki­lenc­ven­ben, köz­vet­len a po­li­ti­kai vál­tás után, ud­var­he­lyi el­sõ osz­tá­lyú ven­dég­lõ­ben bo­csot kí­nál­tak el­adás­ra. Ér­de­kes len­ne ta­nul­má­nyoz­ni ezek­nél a med­vék­nél pél­dá­ul a Trichinella, a ve­szett­ség, a szo­por­nyi­ca (a ku­tyák mi­att!) stb. fer­tõ­zött­sé­get.

  Ide kí­ván­ko­zik, mint kü­lön­le­ges­ség, a sze­mét­te­lep­tõl a völgy fe­lé lég­vo­nal­ban alig száz-száz­öt­ven mé­ter­re ál­lí­tot­ták fel év­ti­ze­dek­kel ez­elõtt Ceauºescu egyik fû­tött medvelesét, amit né­hány éve fel­gyúj­tot­tak, he­lyé­be sze­ré­nyebb vadászlest épí­tet­tek nem­rég bel­föl­di vagy kül­föl­di, a va­dá­szat­ra mint sport­ra kü­lö­nö­seb­ben nem igé­nyes, pén­zes va­dá­szok szá­má­ra. Pon­to­san ki­nek volt a zse­ni­á­lis öt­le­te ép­pen ide ál­lí­ta­ni fel, ma már nem an­­nyi­ra fon­tos, de beete­tés­sel a sze­mét­te­lep­rõl csa­lo­gat­ták le a med­vé­ket a les­hez ami­kor szük­ség volt. Húst ke­ve­set ta­lál­nak a va­dak a sze­mét kö­zött, mert a nap­pal szál­lí­tott sze­me­tet sö­té­te­dé­sig az éhes ku­tya­fal­ka át­ku­tat­ja. Ezt na­gyon jól tud­ják a beete­tés­sel fog­lal­ko­zók és ki is hasz­nál­ják. 

 

 

A je­len pil­la­nat­ban szin­tén ha­son­ló a hely­zet, nem egy ér­mes med­ve a sze­mét­te­lep lá­to­ga­tói kö­zül ke­rül ki.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>