Fe­hér cso­por­tos pe­resz­ké­nek (Ve­ress 1982: 191) meg fe­hér­csok­ros ál­pe­resz­ké­nek (Rimóczi 1995: 46) szin­tén ne­ve­zi a szak­iro­da­lom. Elõb­bi ehe­tõ­nek ír­ja le, utób­bi pe­dig mér­ge­zõ­nek. Nem szo­kat­lan ez, bár fur­csá­nak fur­csa. Más né­pek gom­bás­köny­ve­i­ben is kü­lön­bö­zõ­ek a vé­le­mé­nyek. Így egy ame­ri­kai gom­bás­könyv mér­ge­zõ­nek tün­te­ti fel (Laessoe-Lincoff 1998: 42), egy ro­mán pe­dig ehe­tõ­nek (Sãlãgeanu 1985: 188).
Cso­por­to­san, õs­­szel (már au­gusz­tus­ban is meg­je­len­het), lomb­hul­la­tó és fe­nyõ­er­dõ­ben egy­aránt ter­mõ, a hegy­vi­dé­ki ös­vé­nyek, ned­ves he­lyek men­tét ked­ve­lõ, il­la­tos, fe­hér, több­nyi­re kis és kö­ze­pes mé­re­tû gom­ba. Ka­lap­ja (5–10 cm) ele­in­te félgömbölyû, majd sza­bály­ta­la­nul hul­lá­mos, alá­haj­ló ka­lap­szél­lel, fény­te­len, si­ma, vé­gül ki­te­rül. A fel­szí­nén le­võ ham­vas be­vo­nat le­tör­lé­se­kor szür­ke fol­tok ke­let­kez­nek. Le­me­zei kez­det­ben fe­hé­rek, majd sár­gás ár­nya­la­tú­ak, kes­ke­nyek, elég sû­rûn áll­nak. Tönk­jei (ma-gasságuk 4–10 cm, vas­tag­sá­guk 1–2 cm) a ta­la­jon bo­kor­sze­rû­en ös­­sze­nõt­tek, fel­sõ ré­szü­kön liszt­sze­rû szem­csék van­nak, le­fe­lé csu­pa­szok, el­kes­ke­nye­dõk, bel­se­jük ele­in­te telt, ké­sõbb csak­nem üre­ges és kis­sé fel­fújt. Spó­ra­szí­ne fe­hér. Jel­leg­ze­tes a hús (fõ­leg a le­me­zek) ké­kes-li­lás el­szí­ne­zõ­dé­se vas-szul­fát ha­tá­sá­ra. A töb­bi fe­hér szí­nû pe­resz­ké­nél vál­to­zat­la­nul zöld szí­nû ma­rad a re­a­gens. Il­la­tát pél­dá­ul a kel­ti­ké­é­hez ha­son­lít­ják.
  
A fe­hér­csok­ros pe­resz­két a ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten csak a Szé­kely­föl­dön is­me­ri a nép­ha­gyo­mány, a ro­má­nok­nál sincs né­pi ne­ve ed­di­gi ada­ta­ink alap­ján. Nem­rég a Mycologia Europea nem­zet­kö­zi gom­bász­tár­sa­ság élén­ken vi­tat­ta, hogy ehe­tõ-e ez a tá­ja­in­kon elég gya­ko­ri és ki­adós pe­resz­ke­fé­le. Azt a kö­vet­kez­te­tést von­ták le, hogy ta­pasz­tal­tak jót is, ros­­szat is ve­le kap­cso­lat­ban, egye­sek­nek íz­lik, má­sok­nak nem, köz­vet­len mér­ge­zõ ha­tást nem vált ki, egye­sek sze­rint hu­za­mo­sabb fo­gyasz­tást kö­ve­tõ­en sem, má­sok vi­szont ál­lít­ják, hogy hos­­szabb idõn át va­ló fo­gyasz­tá­sa meg­árt­hat, tar­tal­maz olyan anya­got, mely fel­hal­mo­zód­va rák­kel­tõ­ként is­mert (konnitin). Má­sok­ at­tól is óv­nak, hogy ál­ta­lá­ban utak, ös­vé­nyek men­tén te­rem és így in­kább ki van té­ve a szen­­nye­zõ­dés­nek, ne­héz­fé­mek is ke­rül­het­nek be­le.
  
No, de olya­nok is van­nak, akik rég­óta él­nek e gom­bánk­kal, és sem­mi pa­na­szuk rá, kö­zé­jük tar­to­zik a hí­res fran­cia mi-kológus, Marcel Bon is. Ez utób­bi­ak kö­rét bõ­ví­ti a szé­kely­föl­di ma­gyar­ság­nak az a ré­sze, ame­lyik ha­gyo­má­nyo­san eszi ezt a gom­ba­fé­lét, sõt té­li­re is el szok­ták ten­ni (sa­va­nyú­ság­nak) pél­dá­ul a há­rom­szé­ki Kom­man­dón és Zágonban.
  
Né­pi ne­vei Há­rom­szé­ken: fõdi las­ka, fõdi lasa, Csík­ban: õszi lasa, lasapisztiric, Gyergyóban pe­dig ta­lán a har­mat­gom­ba (?) nevet is használják. 

Iro­da­lom

Laessoe, Thomas – Lincoff, Gary
1998 Mushrooms. DK Publishing, New York
Rimóczi Im­re
1995 Gom­ba­vá­lo­ga­tó 3. Tu­do­mány Ki­adó, Ka­pos­vár
Sãlãgeanu, Gheorghe – Sãlãgeanu, Aniºoara
1985 Determinator. Editura Ceres, Bucureºti
Ve­ress Mag­da
1982 Gom­bás­könyv. Kriterion, Bu­ka­rest