A bar­na ásó­bé­ka

 

  Az ásó­bé­ka rej­tõz­kö­dõ élet­mó­dot foly­tat, így meg­le­he­tõ­sen rit­kán látható. Fel­buk­ka­ná­sá­ra azon­ban sok­fe­le szá­mít­ha­tunk sík- és ala­cso­nyabb domb­vi­dé­ken egy­aránt, ahol a lö­szös-, ho­mo­­kos-, la­za ta­la­jú ré­te­ken, ker­tek­ben könnyen el­ás­hat­ja ma­gát éj­sza­kai táp­lá­lék­szer­zõ kör­út­jai vé­gén. Egy-egy ki­adó­sabb esõ után azon­ban árul­ko­dó­ak le­het­nek nyo­mai és a föld­ku­pac, ami alatt rej­tõz­kö­dik. Ta­vas­­szal pe­dig egye­ne­sen elõ­vi­gyá­zat­lan, ami­kor nap­pal is a pe­te­ra­kó he­lyen “han­gos­ko­dik”. Lár­vái a ha­zánk­ban elõ­for­du­ló bé­ka­fa­jok kö­zül a leg­na­gyobb ter­me­tû­ek, ese­ten­ként a 10 cen­ti­mé­tert is meg­ha­lad­hat­ják.

  A bar­na ásó­bé­ka (Pelobates fuscus) el­sõ lá­tás­ra egy zö­mö­kebb va­rangy­ra em­lé­ke­zet, bõ­re azon­ban si­ma, sze­mölcs nél­kü­li. Alap­szí­ne a sár­gás­fe­hér­tõl az olaj­bar­ná­ig vál­toz­hat, ame­lyet sza­bály­ta­la­nul el­he­lyez­ke­dõ, sö­té­tebb fol­tok tar­kí­ta­nak. A ge­rinc men­tén rend­sze­rint egy hos­­szan­ti vi­lá­gos, folt­men­tes rész fi­gyel­he­tõ meg.  A hím ál­ta­lá­ban vi­lá­gos­bar­na, míg a nõs­tény in­kább vi­lá­gos­szür­ke szí­ne­ze­tû. A fe­je meg­le­he­tõ­sen szé­les, a fej­te­te­je ki­dom­bo­ro­dó. Szi­vár­vány­hár­tyá­ja arany­sár­ga, vagy bronz­vö­rös, pu­pil­lá­ja pe­dig füg­gõ­le­ge­sen el­he­lyez­ke­dõ, rés ala­kú. A hím fel­kar­ján egy-egy nagy to­jás­dad mi­rigy fi­gyel­he­tõ meg. A hát­só vég­ta­gon nagy fél­hold ala­kú sár­ga vagy vi­lá­gos­bar­na sa­rok­gu­mót vi­sel, amel­­lyel az ál­lat kön­­nye­dén föld alá ás­hat­ja ma­gát. Föld alat­ti rej­tek­he­lyé­rõl csak ké­sõ éj­sza­ka me­rész­ke­dik elõ, ami­kor is ap­ró ge­rinc­te­len ál­la­tok­ra (gi­lisz­ták­ra, csi­gák­ra, ro­va­rok­ra) va­dá­szik. Ha meg­fog­juk, az ál­lat bõ­re fok­hagy­ma­sza­gú mér­get kezd ter­mel­ni, ese­ten­ként pe­dig vé­de­ke­zõ pózt ve­het fel és tü­de­jét le­ve­gõ­vel fel­fúj­va ci­ri­pe­lés­re em­lé­kez­te­tõ han­got hal­lat. Az el­en­ge­dett ál­lat rö­vi­de­sen meg­pró­bál­ja is­mé­tel­ten el­ás­ni ma­gát. A te­let ugyan­csak a föld­ben töl­ti, ami­kor is na­gyobb mély­ség­be ás­sa be ma­gát.

 

  A pe­te­ra­kás­ra rend­sze­rint  már­ci­us má­so­dik fe­lé­ben, áp­ri­lis ele­jén ke­rül sor. Ez az egye­dü­li al­ka­lom, ami­kor az ál­la­tok víz­be me­rész­ked­nek. A hí­mek ilyen­kor halk ko­tyo­gó han­got hal­lat­nak (hang­hó­lyag­juk nincs). A pe­ték a vas­tag, ko­cso­nyás zsi­nór­ban sza­bály­ta­la­nul he­lyez­ked­nek el és a lár­vák már a pe­te­ra­kást kö­ve­tõ 5-6 nap után ki­kel­nek. A lár­vák gyor­san nö­ve­ked­nek és rö­vid idõ alatt re­kord­mé­re­te­ket ér­het­nek el. A lár­va­ál­la­pot 3-4 hó­na­pig tart, nagy­rit­kán az át­ala­ku­lás csak a kö­vet­ke­zõ év­ben kö­vet­ke­zik be.

  Ro­má­nia dél­ke­le­ti ré­szén elõ­for­dul a zöld ásó­bé­ka (Pelobates syriacus) is. Az ál­lat vi­lá­gos­szür­ke ala­pon olí­va­zöld fol­tok­kal min­tá­zott. A hát­ge­rin­ce men­tén a bar­na ásó­bé­ká­val el­len­tét­ben so­ha  nem ta­lá­lunk vi­lá­go­sabb folt­men­tes te­rü­le­tet, sem egy­be­ol­va­dó na­gyobb, hos­­szan­ti szim­met­ri­kus fol­to­kat. A hí­me­ken a fol­tok­kal bo­rí­tott te­rü­le­te­ken élénk­pi­ros sze­möl­csö­ket is ta­lá­lunk, míg a nõs­té­nye­ken ezek rend­sze­rint hi­á­nyoz­nak. Szi­vár­vány­hár­tyá­ja arany­sár­ga, fe­ke­te pon­tok­kal. A sa­rok­gu­mó szí­ne pe­dig fe­hér. Ez a faj is mes­­sze el­ke­rü­li a szik­lás te­rü­le­te­ket és csak ki­mon­dot­tan éj­sza­ka jár táp­lá­lék után. Dob­ru­dzsá­ban gya­ko­ri, míg észak­nyu­ga­ti irány­ban csak né­hány he­lyen lé­pi át a Du­na vo­na­lát.

Rit­ka­sá­guk mi­att, mind­két ásó­bé­ka-faj a Ber­ni Egyez­mény vé­del­me alatt áll, amely­hez Ro­má­nia a 13/1993-as tör­vény alap­ján csat­la­ko­zott.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>