Sylvester Lajos: Halak, vizek, sziklaszirtek

 Rendhagyó könyvet forgatok, a Sylvester Lajos: Halak, vizek, sziklaszirtek c. kötetét. Elsősorban talán azért rendhagyó, mert szegényes irodalmi ismereteim miatt nem tudom határozottan besorolni semmilyen, általam ismert irodalmi műfajba. Képtelen vagyok eldönteni, vajon irodalmi és publictisztikai riportgyüjtemény-e, válogatás egy több évtizedes munkásság termékeiből? Talán esszé sorozat? Helyzetjelentés tájakról, földrajzi egységekről? Irodalmi portrék gyűjteménye? Emlékírat-mozaik egy gyászos történelmi korszakról és annak folytatásáról majdnem napjainkig? De ez nem is lényeges. Leginkább talán abban tudok megállapodni, hogy mindezek megkapó összesége, mert nyilvánvalóan Sylvester Lajos is ugyanazt vallja a könyvről, mint saját magam: a jó könyv olyan, mint a jó bolt, minden van benne, mindenki talál magának valami olvasót. Azonban tény, hogy a vezérgondolat, amely végigkíséri az egész kötetet, aggódás a Természetért, amelynek mi, emberek is szerves részei vagyunk, s a Természet védelme önmagunk védelme, bár ezen elvvel sajnos egyre kevesebben értünk egyet. És ami közelhozza az egészet, kötete Előszavában magáról a könyvről s céljáról így vall a Szép Szavak Mestere, a Szerző:

  „Az egész emberi nem végső menedéke a természet, amelyet manapság a földgolyó egészén a legbarbárabb módon kihasznál, rongál és pusztít. Az ember maga alatt vágja a fát. A szó konkrét és képletes értelmében is.

 Erről szólnak ennek a könyvnek az írásai, de ebből a rettenetből, remélem ki is ráncigálnak ezek a régi és friss eszmefuttatások és élmények, mert a természet, ha megkötöttük és megtarjtuk vele a szövetséget, kikapcsol, menedéket, akár búvóhelyet is biztosít lelki és testi nyavalyáink elviselésére, elfeledésére. És szolgál nekünk, eltart bennünket.”

 A fenti jelző számomra nem üres frázis, a saját darabos, tudományos tárgyilagosságra törekvő korlátozottságomban értékelni tudom a szavak játékát és esztétikáját, az irodalmi szinten sugallt érzelmi töltetet és információt. Máskülönben is, több évtizedes nyelvi elszigeteltségemben meglepően hangzanak a magyar nyelvközösségekben élők számára talán már megszokott kifejezések, mint pl. Deltaszentgyörgy, csórékolbász, pillepalack stb.

 És szintén szubjektiv módon, a kötet általam legtöbbre értékelt részei a Duna deltájára vonatkoznak, a Deltára, amelynek saját magam is alkotóképes életem egészét szenteltem. Annál is inkább, hogy Sylvester Lajos ismételten méltatja szerény próbálkozásaimat, amelyet e terület tudományos feltárásában, de jóval látványosabban a megőrzéséért próbáltam tenni. Erre vonatkozóan, kényelmességből saját magam idézem egy régebbi deltás könyvemből: “… A Dunadelta Védterület tervezése, bábáskodás fölötte álom-kora óta. Életművem, a Védterület Őrtestületének szervezése, fecske módon, szakmaszálanként való összehordása, amíg hathatós természetvédelmi intézménnyé nem nőtte ki magát. Lelkemből lelkedzett magzatom – az ország első ökorendőrsége, egy új hivatás kialakítása százegynéhány legényem számára, a kezdetek lelkes mindent beleadása, kemény őrjáratok. Aztán a hideg zuhany és kitanácsolás az általam felépített intézményből…”

 Ez volt, aztán meghalt egy kétlábon járó legenda, a megszervezett elit alakulat, a Védterület Őr- és Ellenőrszolgálata, amely e hatalmas területen volt hívatott védőintézkedéseket folyamatosítani, s amelynek létrehozása, megszervezése és vezetése látszott életem főművének, a legfontosabb szakmai megvalósításnak – mindez ma már csak emlék. Elhervadtak reményeim virágai s maradt a frusztráció, hisz ahogyan engem eltávolítottak a a Testület éléről, nem volt már aki kiálljon azon esetekben, amikor szorítóba került az őrszemélyzet valami kisebb-nagyobb törvényszegő potentát reklamációja eredményeképp, s összeomlott az egész. És ahogy a legények nagy része néhány keserves lecke után más hivatás után nézett, a megmaradtak s újonnan felzárkózottak blazirt közönybe burkolóztak, az intézmény pedig kifejezetten bürokratikus jelleget kapott. Napjainkban talán harminc főnyi az egész volt Őrtestület, a Védterület Természetkezelőségének legárvább részlege, a Duna-delta ellenőrzését pedig egymás lábára állandóan rátaposó, maguk között következetesen rivalizáló, hét külön intézmény végzi. És, hogy mennyi eredményességel, sugallja pl. az a tény, hogy a halorzás nálunk legelitélendőbb formája, az elektromos orvhalászat, vagy félmegyényi nádégetések miatt a dobrudzsai ítélőbíróságokon mindeddig egyetlen, határozottan elmarasztaló ítélet sem született. Igaz, ezért nem csak az illetékes ellenőrzőszervek lennének felelősek…

 De a saját- és deltasors további sajnálkozása helyett kanyarodjunk vissza a Halak, vizek, sziklaszirtek c. kötethez.

 Habár az indító fejezetek erről szólnak, Sylvester Lajos könyvében nem csak a deltavidékről ír, hanem szívének kedves más vidékekről is, elsősorban a Kárpát-kanyarról, a székelységről. A Brăila Nagysziget mellett, ennek van szentelve a kötet második ciklusa, a harmadik pedig határozottan a Székelyföldi vizeken címet viseli. Annál is inkább, hogy a Szerző itt is elsősorban a természetvédő, de ezen belül a szenvedélyes sporthorgász szemével nézi a vidéket és annak problémáit. Megállapít, elmarasztal vagy dicsér, utat keres és megoldást sugall – csak legyen, aki mindezeket érti és értékeli. A lejegyzett beszélgetések a Duna-deltai magyar panziótulajdonosokkal, erdélyi tógazdákkal, pisztrángtrenyésztőkkel, városatyákkal, vadásztató társaságok vezetőjével mind-mind gondolatébresztőek. De különálló s mégis összeséget adó írásaiban helyet kapnak akár a természeti katasztrófák és annak eredményei, érdemleges, természetközeli gazdasági próbálkozások ismertetése, észak-amerikai medvetalálkozások élményei, a női evezősport méltatása és sok egyéb téma is, mindez sajátos, “sylvesterlajosi” stílusban. Ez pedig hol lírai, hol anekdóta jellegű hangvételű, míg egyes, frusztrációs elményekből kisüt a még mindig földolgozatlan keserűség, de ellenpontként a fölcsillanó reménysugarak is, hogy nem mindenki csak önző-harácsoló, nincs minden véglegesen elveszve, volna kiút környezetünk és önmagunk számára. Szóval, sok gondolat, érzés és információ van ebben a szépen megírt, Halak, vizek, sziklaszirtek c. könyvben, amit az Erdélyi Nimród olvasóinak csak ajánlani merek.

 Ami a könyvhöz kapcsolódó technikai részt illeti, a kötet a vasszilvágyi Magyar Nyugat Könyvkiadó gondozásában jelent meg, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Abies Hunting Vadászati Iroda és a Magyar Könyv Alapítvány támogatásával. Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi Litera Könyvesházban, a Háromszék napilap standjain és a város horgászboltjaiban szerezhető be, Magyarországon pedig internet útján, a Magyar Nyugat Könyvkiadónál (Vasszilvágy) lehet hozzáférni.

 Kellemes olvasást!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>