Hazánkban az õz vadászatának idénye június 1 és szeptember 15 között van engedélyezve.
Az õzállomány szabályozását (a helyes ivararány és a kívánt kormegoszlás beállítását) valamint vadászszenvedélyünk kielégítését az õz okszerû vadászatával érhetjük el.
A csíki vadászterületeken elõbbre a bakok selejtezése folyik, majd augusztus 15-tõl az érmesek vadászata következik. (Ennek az intézkedésnek a helyességén már nagyon sokat vitatkoztak a szakemberek.).
  Milyen új tanácsokat adhatnánk az õz vadászatára, hiszen ezek szakdolgozatokban, folyóiratokban és nagyon sok szakkönyvben már megíródtak. Ezen irodalomból emelném ki Bölcsházy — Szécsi — Illés: „A vadászati ismeretek kézikönyve”, c. háromkötetes mûvét amelyet 1892-95-ben adtak ki Budapesten. Hogy mit is tudtak több mint 100 éve az õz vadászatáról, hadd derüljön ki az alábbi közlésbõl, amelyet a közel tíz oldalas anyagból próbáltam összeállítani. Úgy gondolom napjainkban sincs szüksége egy vadásznak ennél több ismeretre.
Abban az idõben a vörös vad legkisebbjének nevezték és azt tartották, hogy ha õzcsoport nyugodtan vonul legelõre, vagy erdõbe, mindig a suta megy elõl, a bak hátul. Törvényeik szerint az õzbakra szabad a vadászat április elejétõl január tizenötödikéig, sutára csak október tizenötödikétõl december végéig.
Hadd nézzük az akkori vadászati módokat.
Az õz cserkészése
Az õzbak nem olyan szemes ugyan, mint a szarvas, de igen éber, minden legkisebb neszre figyelmes s észrevétlenül el tud osonni. A cserkészés legjobb ideje az ‘ esti és a reggeli szürkület. Kiadós esõ után nappal is lehet szerencsét próbálni, mert akkor a vad a sûrûbõl a lábas erdõbe, utakra, tisztásokra vált át, hogy a lombozatról lehulló vízcseppek elõl meneküljön. Napközben, máskor azért nem lehet vele találkozni, mert a hõség, de különösen a legyek és szúnyogok elõl sûrûkben vagy vetésekben húzza meg magát. Kisebb tisztások, gyér állású serdülõ vágások, égeres, füzes mocsár a kedvenc tartózkodási helye. Erõs bakok nem mutatkoznak szívesen nyitott területeken. Ha szembetûnik a vad s az netán suta volna, nem árt kissé várakozni, mert a bak gyakran közel lehet. Ha kiderül, hogy a bak nincs jelen, a sutát vagy meg kell kerülni szél alatt, vagy nyíltan kell megmutatkozni, mert ilyenkor nem riaszt.
Ha õzbak lövési távolságon kívül, vagy a sûrûben riaszt, bizonyára nem ismerte fel a vadászt, csak gyanakszik valamire. Ilyenkor legjobb a puskát lövésre készen tartva várakozni, mert a bak gyorsan közelebb jön, kíváncsi lévén arra, ami gyanúját felébreszté. Ilyen esetben a fejet annyira meg kell hajtani, hogy a kalap karimája a szemeket eltakarja a. vad elõl. A vadász ilyenkor a vad lábaira s testének alsó részére figyeljen, hogy mozdulatait láthassa, s a lövésre alkalmas pillanatot kileshesse.
Ritkás erdõben néha közelébe lehet jutni a baknak, ha mintegy nem is figyelve rá, dúdolgatva vagy fütyörészve oldalog felé a vadász, félkörben. A lövésnek gyorsan kell történnie, mert a bak azonnal megfutamodik, amint a vadász megáll s az eddigitõl eltérõ mozdulatot tesz.
Az õzbak vadászata csalogatással
Üzekedés idején, július és augusztusban az õzbak könnyen enged a hívásnak, amennyiben a bak által szorongatott suta hangját utánozzuk. Tapasztalt dolog azonban, hogy oly vadasokban, amelyekben a bakok számához képest sok a suta, nem nagyon eredményes a hívás.
A csalogató hang elõidézésére eredetileg falevelet használtak. Mások: „a nyírfa cigarettapapír vékonyságú felsõ bõrét tartják legjobbnak”. Manapság jó csalogató sípokat lehet kapni, de ezekkel is meg kell tanulni bánni.
A hívást legjobb akkor megkezdeni, amikor az üzekedés javában folyik (július közepe táján), mert akkor a bakok nem olyan óvatosak, mint annak kezdetén. A hívásra legalkalmasabb idõ reggeli 5 órától 9-ig és délután 4 órától estig. Július végétõl kezdve a bak egész nap jól jön a hívásra. Meleg, szélmentes idõ legkedvezõbb a vadászat ezen módjára. A hívás ideje eltart augusztus 10-ig, ez idõ vége felé az öregebb bak már nem ugrik a hang irányába, hanem lopózkodva és a földet szimatolva közeledik.
A vadászat módja a következõ. A vadász, amennyire csak lehet szél alatt legalább félig szél ellenében cserkészve bejárja azon erdõrészeket, amelyekben az õzbak tartózkodni szokott. Majd jól elrejtõzik olyan helyre ahonnan jó kilátása van. 5-10 perc várakozás után szerencsét próbál a hívással. Teszi azt háromszor-négyszer, vár néhány pillanatig, figyel, ismétli a hívást, s ha a bak nem ugrik, más helyet keres magának. Ha a hívásra suta jelenik meg, abból arra következtethetünk, hogy a bak is a közelében tartózkodik, tehát még kis ideig türelemmel várni kell rá. Ha a bak a sutát kergeti s a hívásra nem figyel, akkor a gida hangját utánozva a sutát, s vele a bakot közel lehet csalni.
Ha a hívásra a bak nem mutatkozik, mégis várni kell 10-15 percig, mert sok esetben óvatosan lopakodik, keresget, figyel, szimatol s ‘ha semmit sem vesz észre, mégis elõkerül. Olyan helyeken, hol nincs meg a kellõ nyugalom, csak virradatkor és alkonyat vége felé lehet a hívásnak sikerét remélni. Az a bak, amelyik híváskor a vadászt észrevette és tõle megugrott, abban az esztendõben többet rászedni magát nem engedi.
A les õzre
Ha valamely elõre kiszemelt bakot kíván a vadász kézre keríteni, legbiztosabban lesen érheti el célját.
Mindenek elõtt azt kell kitanulni: hová és mely úton jár legelõre a vad, mert az idõt és a váltót pontosan meg szokta tartani. Zárt erdõben elegendõ, ha a leshely fölé szúrt gallyakkal van eltakarva, hogy a vad a lesõt ne láthassa. Fonott takaró könynyen szemébe tûnik a baknak. Fonadék csak tisztásokat szegélyezõ sûrûségek szélére való, s akkor ugyanazon fa- vagy cserjenemek ágaiból készüljön. Nyílt helyeken a legjobb a földbe ásott leshely. Vágásokban, kisebb tisztásokon levõ források közelében legjobban a magas les felel meg. Magányosan álló fákon is célszerûen lehet ilyeneket elhelyezni. A leshelyet napkelte vagy napnyugta elõtt egy órával elõbb kell elfoglalni, ügyelvén arra, hogy a vad csapását ne érintsük.