A hiúz

 

  Európa legnagyobb macskafélék családjához (Felidae) tartozó ragadozója, amely korábban szinte az egész kontinensünkön élt. Életterének és vadászterületének drasztikus csökkenése, valamint a kíméletlen vadászata oda vezetett,  hogy mára csak néhány elszigetelt állománya maradt fenn a Kárpátokban, a Balkáni-félszigeten, az Ibériai-félszigeten és Északkelet-Európában.

  Kontinensünkön 3 alfaja él: az északi hiúz (Lynx lynx lynx) Skandináviát, Oroszországot és ÉK-Lengyelországot lakja. A párduchiúz (L.I. pardina) csak az Ibériai-félszigeten fordul elõ. A Kárpátokban is elõforduló hiúzt szlovák kutatók egyértelmûen a kaukázusi hiúz (L.I. orientalis) kárpáti földrajzi csoportjába (natio carpathicus) sorolják. (Dr. Faragó Sándor: Vadászati enciklopédia). A kárpáti hiúz fõként méreteiben és színezetében különbözik a Balkánon elterjedt alfajtól. A leírt alfajainak száma elég vitás még napjainkban is. Ahogyan Szederjei Ákos írja (1961): “Több természetbúvár a hiúz színezõdése, koponyacsontozatának változata és egyéb, kisebb különbség alapján két vagy esetleg több fajtát vél megkülönböztetni a Kárpátokban élõ hiúzok között. Az Északkeleti-Kárpátokban több hiúzt és hiúzbõrt megvizsgáltam… Mindent összevetve, a legrészletesebb vizsgálat alapján sem tudtam két különbözõ változatot felismerni.”

Dr. Josef Reichholf az Emlõsök (1983)  címû könyvében (amelyet a magyar könyvklub Természetkalauz sorozatában 1996-ban adott ki) az európai hiúz két alfaját tárgyalja: a közönséges hiúzt (Felis lynx) és a párduchiúzt (Felis pardina). 

  Meglepõdve olvastam az 1943-as Vadászújság 6. számában: Ismerik-e Erdélyben a “kutyahiúz” elnevezést? címû cikket. Ebbõl kiderül, hogy egy csíki vadász kétféle hiúzt ismer: a párduchiúzt és a kutyahiúzt, sõt úgy az édesapja mint õ is lõtt az utóbbiból. Ez az állat kutyamódra csaholva hajtja az õzet és nagyon vérengzõ. A rókánál magasabb, de a farkasnál alacsonyabb, farka rövid, rókatest hosszúságú és színe a farkas és a rókáé között van. Feje a rókáénál rövidebb, de a macskafajnál, tehát a hiúzénál nyúltabb. Dr.Nagy Jenõ a rovat szerkesztõje kéri az erdélyi vadászokat, akik ezt az elnevezést ismerik, tudassák, hogy mirõl is van itt tulajdonképpen szó. Szerinte a csíki vadász az aranysakált nevezi “kutyahiúznak”.

Alkatára jellemzõ: erõs, nehéz testû, arányos, viszonylag hosszú, zömök, vaskos lábakkal, kerekded fejjel, háromszögletû, hegyes fülekkel, amelyeken hosszú szõrpamacsok vannak, rövid farok 12-24 cm, középhosszú bajusz, egyenletesen tömött szõrzet. A hosszú lábak miatt a hiúz tér el leginkább a macskafélék általános testfelépítésétõl. A végtagok erõs mancsokban végzõdnek. Fõként télen, amikor ezek szõrzete a legerõsebb és a legtömöttebb, a hóban úgy halad, mintha csak hótalpakon járna. Mellsõ lába a hátsó hosszának kb. 80 %-át éri el, így már alkatra is arra enged következtetni, hogy a hiúz gyors vágtára és hatalmas ugrásokra képes. Hátsó lábán a karmok kevésbé görbültek, mint a mellsõn, ahol a 4 cm-es karmok sarlószerûen hajlanak hátra. Futás közben visszahúzza õket hüvelyükbe. Nyári bundája vörösesbarna, a téli szürkés színárnyalatú, apró sötét foltokkal pettyezett, esetleg enyhén csíkos. Általában a fiatal egyedeké élénkebb színû de idõsebb korra kissé megfakul. Lábának színe világosabb, csak úgy mint pofaszakálla az úgynevezett “barkó”. Testhossza 80-115 (130) cm, marmagassága 60-75 cm, testtömege 18-32 (40) kg  ÿ(a hímek kb. 15 %-kal nehezebbek a nõstényeknél). Fogképlete 3121/3121=28. Hangja: a mély nyávogás, kurrogás, dorombolás de szorongatott helyzetben fúj és prüszköl.

  A hiúz óvatos állat és olyan rejtetten él, hogy még az élõhelyén lakó vadászok jó része sem találkozik vele. Szereti a fedett terepet, fák és bokrok takarását, ahol észrevétlen maradhat. Érzékszervei közül a hallása és a látása kitûnõ. (A pofáján  a szemek egészen elõl ülnek így lehetõvé teszik, hogy egy széles mezõben a térben is lásson). Felderítõ útjain használt váltói hangsúlyos terepalakulatok: nyomvonalak, sziklaperemek, erdõszegélyek, de különösen nedves, esõs idõben kedveli a szárazabb cserkészutat vagy erdei utat. Zavartalan erdõségekben nagyon ragaszkodik megszokott élõhelyéhez, amit csaknem naponta bejár. Gyakran megtörténik, hogy saját nyomain megy vissza. A hiúz ritkán hagyja el élõhelyét, de azért elõfordul, hogy új területre vándorol. Megjelenését a vadállomány viselkedésébõl is észrevehetjük (nyugtalanság). Túlnyomórészt éjjel tevékeny, de napközben is lehetnek aktív periódusai, különösen ha éhes. A vadászterületének nagysága 20-60 km2 lehet, de egyetlen éjszakán akár 20 km-t is be tud barangolni. Többnyire magányosan jár, territóriumát vizeletének szaganyagával jelöli meg. Zsákmánya elsõsorban õz, szarvasborjú, nyúl, egér, de lehetnek madarak (siketfajd, császármadár) sõt 10-12 %-ban találtak már növényi eredetû táplálékot is. A hiúz napi táplálékszükséglete 1-1,5 kg hús. A kisebb állatokat hosszú ugrásokkal üldözi és mancsával üti le õket. A nagyobb vadakra rendszerint fáról vagy szikláról ráugrik. Mivel gyakran vadászik lesbõl, így áldozatát nyaktõnél kapja el. A hiúztáplálék maradványai a farkaséhoz és a vadmacskáéhoz hasonlóak. Ürüléke rendkívül erõs, csípõs szagú, többnyire szõr-, bõr-, és csontmaradványok találhatók benne.

  Párzását pacsmagolásnak hívjuk amely februárban, márciusban történik. Ilyenkor néha több kandúr is kíséri a nõstényt. Heves párharcok nyomait is megtalálhatjuk ilyenkor. A kandúr amikor utoléri a nõstényt, összeverekednek, igen erõs hangon torokból, mélyen nyávognak, köpdösnek, prüszkölnek. Annyira heves a párzási harc, hogy többször véres lesz az összetiport hó (de a szõrcsomók is jelezhetik). A nõstények a párzási idõ után kb. 10 hétre (65-75 nap) 2-3 (4) kölyköt hoznak a világra. Az újszülött apróságok 250-300 grammosak és vakon jönnek a világra. Szemüket a 12. napon nyitják ki. Néhány nappal késõbb kezdenek kinõni tejfogaik, és már ki-kijárnak a vacokról (ami megközelíthetetlen hely). Egy fél évig szopnak, de a második hónap végétõl már a zsákmányból is fogyasztanak. Anyjuk csaknem egy egész évig, a következõ szoptatási ciklusig vezeti õket. Két éves korukig is együtt vadásznak, ilyenkor gyakran libasorban, egymás nyomába lépve haladnak. A nõstény 22, a kandúr 33 hónapos korban ivarérett. Maximális kora 18 év. A fiatalok a populáció 30-40 %-át teszi ki. 

  A kultúra terjedésével a Kárpátok koszorúján belül a hiúz felszorult a ma gas hegyekbe. Az Északkeleti – és a Keleti-Kárpátokban felment a havasi véderdõ széléig. A Déli-Kárpátokban zergére is vadászik. 

A vadásztrófeának koponyája illetve gereznája számít. A koponya bírálata: a koponyahossz + a koponyaszélesség összeadva és cm-ben kifejezve. A koponyahossz mérését tolómércével végezzük a koponya hossztengely vonalán, a nyakszirti taréjtól az orrcsont hegyéig, az alsó állkapocs nélkül.

A koponyaszélesség mérését a koponya fõtengelyére merõlegesen végezzük.

A díjazási határértékek cm-ben a következõk:

23,00 – 24,49 bronzérmes (III. díj); 24,50 – 25,99 ezüstérmes (II. díj) és 26,00 felett aranyérmes (I. díj).

A hiúzbõrök bírálatát a következõ képlet alkalmazásával végezzük:

(AB)x[(CD)+(EF)]+SZ

   200

ahol (AB) a bõr hossza, az orrhegytõl a farok végéig mérve;

(CD) a bõr szélessége, a legkeskenyebb helyen mérve;

(EF) az ölelés nagysága (a két mellsõ talp közepétõl a hossztengelyre merõlegesen mérjük, karomtól karomig);

(SZ) szépségpontok. A képlet segítségével számított érték 25 %-áig adhatók, a következõ arányokban.

  • a pettyezettség (a pontok 5 %-áig)
  • a fülpamacsok és a bajusz (a pontok 5 %-áig)
  • a szõrzet hosszúsága, szabályossága és színezete (a pontok 5  %-áig)
  • az oldalszakállak (a pontok 10 %-ig) értékelhetõk.

A díjazási pontértékhatárok:

 105,00 – 114,99 III. díj;

 115,00 – 124,99 II. díj;  
 125,00 fölött I. díj.

 A csíkkörzeti 126.000 ha-os vadászterületen végzett 2000/2001-es vadszámlálás alkalmával a hiúzok számát 39 példányra becsülték. Erre a kilövési keret 6 db. volt, amelybõl 3-at ejtettek el a csíki vadászok. A 2001-2002 vadász évadra a kilövési keret 7 db. amelybõl eddig egyet sikerült zsákmányolni, tudósított Bencze István igazgató.

  A vadállomány élõhelyérõl és oltalmazásáról 1996-ban megjelent 103-as törvény 2. melléklete értelmében vadászata tilos egész évben, mégis külön engedéllyel vadászható szeptember 15-e és március 31-e között. 

 A hiúz a természetvédelmi és nemzetközi jogszabályok értelmében fokozottan védett állat. Nyugat-Európa egyes területeire mesterségesen telepítették vissza a hiúzt, igen nagy költségekkel. 

Nagyobb figyelmet és védelmet érdemelne Romániában is a Kárpátok ökoszisztémáinak csúcsragadozója. 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>