A tövisaljagomba (Entoloma clypeatum) a magyar néphagyományban

Mátyus István 1787-ben mindjárt a császárgalóca és a csiperke után ismerteti: „Ez után való kedvességet érdemlett majd mindenütt édes leves húsával és kedves szagjával a Tövisaly-gomba (…) Terem ez a verőfényes száraz erdők és berkek szélein a tövis-fák alatt”(Mátyus 1787: 478)
Veress Magda így ír róla (1982: 70): „Ma jóval kevesebbre becsülik, mint akár Mátyus, akár – kétszáz évvel korábban – Clusius idejében: könnyen összetéveszthetőnek tartják. Mégis dimbes-dombos, kökény- és galagonyabokros tájaink, kiskertes, szilvafás, libalegelős falvaink kedves tavaszi gombája; nagyanyáink ezt hozták estefelé a kötényükben, amikor megtértek a gyomlálásból-kapálásból, s ez kerül ugyanúgy most is kert végéből, sövény mellől, árokpartról a család elé friss ételnek a vacsoraasztalra. Olykor városi piacokon is felbukkan : érdemes megismerni.”

Nagyon kell vigyáznunk, hogy össze ne tévesszük a hozzá hasonlító nagy döggombával, mely súlyos mérgezést okozhat.

 

Népi nevei (többnyire saját gyűjtés alapján): szilvaalj(a)gomba (Kézdiszék, Sepsiszék,), szilvafagomba (Kézdiszék, Kalotaszeg, Moldva, ? Nagybánya vidéke, Orbaiszék,), szilafagomba (Moldva), szilvafaaljgomba (Kézdiszék, Marosszék), szilvafaalja (Vas m.) szilvafaaljú (Kis-Küküllő mente), szilvagomba (Kézdiszék, Moldva, Udvarhelyszék), ?tövisalja (Felvidék, Bódva mente, Varga 1993), tövisaljagomba (Kárpátalja), tövis(ke)gomba (Szilágyság), koarz (Alsó-Fehér), tüsökalja (Baranya, Ormánság), ? szagosgomba (Felvidék, Bódva mente, Varga 1993). Megemlítem egy román népi nevét is: burete de pârlitură (Sepsiszék).

  Különösen tojásos gombának megkészítve ajánlja Veress Magda (1982: 252):

„Kockára vágott hagymát üvegesre párolunk, beledobjuk a megfelelően előkészített gombát, enyhén megsózzuk, és fedő alatt 8-10 percig főzzük (ha szükséges, kevés vizet is adunk hozzá). Végül levesszük a tűzről, tetszés szerinti mennyiségű tojást ütünk rá, sót, borsot adunk hozzá, egyenletesen összekavarjuk, s kavargatás mellett nem túl keményre sütjük. Forró pirítóson is tálalhatjuk.”

 

Mátyus István a következő receptet adta közre több mint 200 évvel ezelőtt (Veress 1982: 244):  „A szakátsok ezeket a kényes gombákat, kényesen így szokták megkészíteni: friss korokban száraiktól és motskoktól megtisztítva, és jól kimosva, elébb borral, egressel, etzettel, hagymával, sóval, fűszerszámokkal, narantsal, tzitrommal és jó szagú füvekkel, vagy laurus levéllel együtt megfőzik, azután a lévből is keveset töltvén reá, mint legfőbb tsemege ételt úgy adják fel. Nálunk rövedebben hús-lévben megfőzve, téj-fellel megöntve, és sóval, fű-szerszámokkal meghintve, s így is kevéssé főve viszik asztalra. Többire mindazonáltal tsirkék és egyéb húsok mellé készítik. Ugyan ezen végre, tzérnákba felfűzve meg is szárasztják…”

 

Irodalom

Mátyus István 1787 A Gombákról. In: O és Uj Diaetetica. Pozsony III.könyv IX.rész 471-488.

Varga Bernadett:1993 Gombák. In: Bódva menti dolgozatok. Szerk. Bodnár Mónika, Utánpótlás 3. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kiadványa, 57-60.

Veress Magda 1982 Gombáskönyv. Kriterion, Bukarest

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>