Vadon. 2012 : 2 : 31.

  A rejtélyes teknőshalál tulajdonképpen nem is téli téma lenne, de munkatársaimmal mostanában hozunk végső formába egy tudományos munkát a rétisas táplálkozásáról, ennek kapcsán vetődött föl, hogy a szóban forgó madár ölte-e meg ezeket a bizonyos teknősöket? Majd három éve próbálok feleletet kapni a kérdésre, föltettem személyes levélben, szétküldtem a képeket ismert hüllőszakértőknek, ragadozómadarakkal foglalkozó ornitológusoknak, sőt, köztudomásra került az igen sikerült magyarországi természetbarát-lap, a közben sajnálatosan megszűnt VADON egyik utolsó számában is, de mindeddig nem kaptam semmi határozott választ vagy biztos magyarázatot.
   Hasonló visszajelzés reményében teszem fel ismét az immár három éve nyitott kérdést, talán valaki többet tud erről, mint én. S hogy ne legyen csak a rejtélyes teknőshalálról szó, még kiegészíteném két altémával, de már az értelmetlen teknőshalál gondolatkörében. De előbb a rejtély.

   2011 márciusának elején valahol a Duna-delta majdnem földrajzi középpontján, egy magas töltésen két fiatal mocsári teknős (Emy orbicularis) frissen föltört teknőjét találtuk. A zsigerek eltűntek, de a visszahúzott fej, lábak és farok ott árválkodtak megfelelő anatómiai helyükön. E mellett a szarúlemezek ill. bordák olyanszerűen álltak ki, minha valami (mondjuk, az Idegen Lény a Nyolcadik utas a halál c. filmből) tört volna ki belülről. Sok évtizedes duna-deltai tapasztalataim nem segítettek fölismerni a nyilvánvalóan nem földönkívüli tettest. Míg a vaddiszó egyszerűen szétmajszol egy ekkorka hüllőt, valami ragadozó emlős – mint pl. az itt gyakori aranysakál, nyestkutya vagy akár róka – beroppantotta volna a teknőt. Itt viszont a hátpáncél törése a belső szervek nagy erővel való kirángatását föltételezi, valószínűleg egy erős csőr segítségével.
Nehéz elképzelni, hogy, mondjuk, a szürke gém, esetleg valami korábban visszatért gólya szétkalapáljon egy teknőst, s lábujjai közé szorítva kiráncigálja a házából, legfeljebb egészben elnyelné, ha elég öblös torka van hozzá. Kizárásos eljárással inkább valami nagy ragadozómadár jöhetne számításba, elsősorban a rétisas.

   A rétisas igen változatos zsákmányszerzési stratégiái és ennek kapcsán roppant széles táplálkozási spektruma szakemberek előtt ismeretesek. Amint számos forrásmunka fölsorolja, e sas zsákmányállatai között teknősök is szerepelnek. Viszont arról nem találtam leírást, hogyan jut prédája ehető részeihez? Három klasszikus román kézikönyv (amelyből kettő tulajdonképpen a harmadik, múlt század eleji mű megállapításait veszi át) szerint a rétisas magasba viszi, s onnan leejtve töri föl a teknőspáncélt. Amennyiben ezen – főleg a saskeselyűre valló – magatartásmódról lenne szó, elképzelhető, hogy a földgátra megfelelő magasságból leejtett teknős szétpattan. De kevéssé valószínű, hogy mindkettőnek egyforma módon, a hátán lenne föltörve a teknője, s a szilánkok is befele kellene forduljanak.
   Ismert magyarországi, rétisasos ügyben szaktekintélynek számító ornitológus közlése szerint, e madár rendszerint csak kicsipegeti a az állatot a hát- és haspáncél közötti réseken, ritka esetben szakítja föl a teknőt, de akkor is oldalról, erre majd évszázados irodalmi utalást is találtam. Viszont jelenlegi vizsgálataink szerint, egyes deltai sascsaládok tápláléklistája lényegesen különbözik a többiétől, még akkor is, ha azonos ökoszisztémában vadásznak-fészkelnek. Kutatásaink során egyes fészek körül csupán halpikkelyeket találtunk, más, ugyanolyan élőhely esetében viszont a halakon kívül pl. különféle madarak és emlősök maradványait is. Tehát nyilvánvaló, hogy a családok táplálékszerző stratégiája is különbözik, amit a fiatal madarak szüleiktől tanulnak el, s a különös táplálékszerzési mód csak egyes egyedekre jellemző. A mi tettesünk talán valami egyéni magatartásmintát kapott, vagy fejlesztett ki?
   Megjegyzendő, hogy a leírt teknősevés esetében nem állítottunk valamit, csupán egy reálisnak tűnő hipotézist vetettünk föl. Kívánatos volna, ha olvasóink közül valaki már találkozott volna hasonló helyzettel, s ezt ismertetné, vagy megfelelő szakirodalmi forrásra tudna hivatkozni.

   Ami sajnos, már delta-szerte általános jelenség, a mocsári teknősök vízbefullása a varsákban. Míg a más típusú halászeszközökből még ki tud szabadulni, a varsa belsejébe jutott teknős rendszerint már halálra van ítélve. Kivételes szerencséje kellene legyen, hogy fogságba esése után aránylag rövid idő múlva kiszabadítsa a halász, és kidobja, vagy a varsa oldala legalább picit maradjon a vízszint fölött, ahol lélegzetet vehet a következő varsaellenőrzésig.
   Május volt, a halászati tilalom ideje. Mikor majd félévszázaddal ezelőtt idekerültem a Delta kapujába, a tilalom még erkölcsi jelentőségű volt, nekem is öreg halász magyarázta el, hogy az Isten megparancsolta az élőlényeknek, szaporodjanak és sokasodjanak, s aki ezt megakadályozza, illetve nem engedi a halat szapordni, a parancsolat ellen vét. Ez a tabu manapság már elévült, a felvilágosult generációk legfeljebb a törvény szigorától tartanak. De tekintve az irdatlan távolságokat, a nádrengeteg rejtekeit, valamint a törvényt képviselő hét (!) intézmény hatásosságát, nem csodálkoztam, amikor tilalmi időben csónakommal Caraorman egyik homokpartjába torkolló keskeny csatornát eltorlaszoló varsára bukkantam. Ami gondba ejtett, a körülötte lebegő néhány teknőshulla volt, hisz a fölbomló szövetek gázai bizonyos idő után kiemelhetik a vízből az elhullott tetemeket. Jobban körülnézve még féltucat varsa karói látszottak. Tehát valami törvényszegő halászóhelyére bukkantam, amit csak nagyobb időközökben ellenőriz, erre vallanak az elpusztult teknősök. Az állatok minden bizonnyal a homokos partra igyekeztek napozni, vagy tán tojásrakni, így kerültek a hálócsapdába.
Idegen halászeszközök körül forgolódni nem nagyon ajánlatos, az utóbbi időkből is több eset ismeretes, amikor egyes személyek nyomtalanul eltűntek, elnyelte őket a delta csónakostól-mindenestől. A suttogó hírek szerint az illetők hálófosztogatók voltak, s a jogos tulajdonosok, akik tetten érték őket, igazságot szolgáltattak. Így aztán a bűnösök most valami úszó nádsziget alatt, vagy a derekukra kötött csónaklánccal a víz fenekén várják a végítélet harsonáját. Igaz-e vagy csak halászpropaganda, de én sem időztem tovább a tetthelyen, hanem maroktelefonon leértesítettem az egyik közelben portyázó ökofelügyelőt, aki történetesen tanítványom és hajdani munkatársam volt a Deltaőrségben, úgy, hogy mintegy félóra múlva tanúja lehettem a törvénytelenül alkalmazott halászeszközök kiemelésének, elkobzásának. Megdöbbentő volt látni a rengeteg teknőst, ami a varsákban szorongott, hisz kettő-három kivételével rég eldöglöttek. A szomorú számlálást 18-nál hagytam abba, mind egyetlen, stratégiailag elhelyezett varsában voltak ill. körülötte szétdobálva.
   Hogy milyen mértékben veszélyeztetheti a varsahasználat a duna-deltai teknősállományt, legfeljebb valami komoly tanulmány segítségével lehetne fölmérni. Megjegyzendő, hogy jogszabályzatunk szerint ez a faj szigorúan védett, amelynek nemcsak egyedeit, hanem élőhelyeit is védetté kellene tenni. Tekintve, hogy az egész Duna-delta bioszféra védterület, továbbá a bioszféra-rezervátumok világhálózatának alapító okirata szerint a rezervátumok „elő kell mozdítsák, és mutassák be az ember és a bioszféra között létrejövő kiegyensúlyozott kapcsolatot”, a teknősök védelmében a halászatot nem lehet leállítani. Különösen, hogy a különféle varsatípusok a deltaszerte legelterjedtebb halászati eszközök közé sorolhatók, számuk óvatos becsléssel több tízezerre vethető, betiltásuk gyakorlatilag keresztülvihetetlen. Az illető orvhalász sem állítaná más szögben a fogóeszközt, ha így remél zsákmányt, csak azért, hogy ne fogjon teknőst is. Ki okosítaná föl, hogy ne tegye, ha még kényszeríteni sem lehet? És mert a teknősöknek sem tudjuk megparancsolni, hogy ne másszanak varsába, minden marad a régiben. Amíg még lesz teknős. Meg hal, aminek varsát állítsanak.
   A másik típusú, egyetlen pici ponton észlelt, de roppant sajátságos teknőshalál elsősorban értelmetlen fölöslegessége miatt volt elgondolkoztató.
   Erdős hegyoldalban, a Dobrudzsai Fennsík egyik több évtizede elhagyatott kőbányája szélén táboroztunk munkatársaimmal, a hegy ormáról figyeltük a szélturbinák működésének hatását a vonuló madarakra. Estefele, a főzéshez szükséges gallykeresés közben bukkantunk rá egy mélyedésre, ahol több mór teknős besüppedt maradványai látszottak. Jobban megfigyelve kiderült, hogy néhány nagy kőkolonc között, kb. egy m²-es, pillanatnyilag már megdermedt szuroktócsáról van szó, ahol összesen 11 teknőspáncélt számlálhattunk meg, bizonyára mélyebben még több is lehetett. Most már kideríthetetlen, hogyan került ide a talán hordónyi szurok, de amint az illető hüllők különféle megtartású maradványai igazolták, már sok éve működött, mint teknőscsapda. A forgatókönyv világos: nyáridőben az arra baktató páncélos belelépett a megpuhult ragacsba, és menthetetlenül ottrekedt, hogy napok vagy hetek múlva nyomorultul elpusztuljon, hisz a teknősök roppant szívós állatok. A testek idővel lassan, milliméterenként besüllyedtek a szurokba, jöhetett a következő áldozat. Míg a vízben levő mocsári teknőshullák legalább táplálékot nyújtottak az életközösségben levő férgeknek, rákoknak, halaknak, a szurokkoporsó távoltartotta a dögevőket is, kirekesztve a táplálkozási lánc következő szemeit.
Ezen egyedi esetben csak annyit tehettünk, hogy a teknőstragédiák helyét alaposan meghordtuk kővel, eltűntetve a szurokteknőt. És ezen írásban figyelmeztetni az Olvasót az egyedi eset jellemző erejére, vízcseppben a tengerre, konkrétan a Természetbe felelőtlenül kihurcolt hulladék okozta károkozás lehetőségére.

   Végezetül, kívánatos volna, ha megoldódna a táplálékul szolgáló teknősök rejtélye. Bármi is falta föl őket, csak a Természetben a számára kiosztott szerepet töltötte be mind a ragadozó, mind pedig zsákmánya. Viszont a varsás teknőspusztítást fölvilágosító környezetvédelmi neveléssel, szigorúbb ellenőrzéssel lényegesen mérsékelni lehetne. Hasonlóképpen a hegyoldalba fölhurcolt és kitett szurok esetében. De aki a világosságot terjeszteni szegődött, vajon legalább próbál is fölvilágosítani, és az ellenőr ellenőriz-e?