Válasz egy főszerkesztői fölkérésre, avagy semmi sem új a nap alatt

   Kicsit meglepett, hogy Főszerkesztőnk furcsállotta az esetet, amikor is a sajtó szerint a Nemzeti Környezetvédelmi Hivatal Tulcea-i kirendeltségének parancsnokát elkapták orvvadászat közben, és az eseménnyel kapcsolatban kért egy írást.

   Az eset hirtelenében két gondolatot gerjesztett bennem.
Mivel Főszerkesztőnk nem tudományos, vagy legalább is népszerűsítő cikket kért, megengedhetem magamnak, hogy egy régi viccel nyissak.
   Egy hallgató megkérdezi az Ereváni Rádiótól, igaz-e a hír hogy Iván Ivánovics egymillió rubelt nyert a lottón? Erre a válasz: lényegében igaz, de nem pont így történt. Nem Iván Ivánovicsról van szó, hanem Vaszil Vasziljovicsről. Nem nyerte az egymilliót, hanem elvesztette. S nem is a lottón, hanem a ruletten, és eközben ellopták a biciklijét.
   Kicsit ilyenszerű a fenti eset. A híranyag eredeti címe:Situaţie incredibilă la Tulcea. Şeful Gărzii de Mediu din „Delta Dunării” a fost prins cu peşte braconat.
   Ugyanis a román braconaj szó mind a vadorzásra, mind pedig a halorzásra érvényes, itt ez utóbbi értelmezésről van szó. A derék parancsnok mintegy félmázsa halat szállított a szolgálati kocsi csomagtartójában, amit nem ő fogott ki, de a rakomány eredetéről nem tudott érvényes dokumentumot fölmutatni. Magyarázata az volt, hogy egy halotti torhoz kellett a hal, az ilyen érvre pedig a hithű ortodox lélek mindig érzékeny szokott lenni. Mindazonáltal a törvénysértő ellen vádat emeltek, a hal elkoboztatott, a kocsit is lefoglalták, de jegyzőkönyvileg a delikvensnek adatott át.
   A helyi viszonyok ismeretében rögtön arra gondoltam, hogy megrendezett lebuktatásról van szó, hisz ha a szolgálati kocsit nem is, de a deltai környezetvédelmi parancsnokot minden bizonnyal ismerték a kollégák, úgy rendőrség, mint a környezetvédelmi őrség szárazföldi kirendeltségének ellenőrei, s a Tv riporter sem volt véletlenül a kamerájával pont akkor és pont azon helyen. Valóban, mind a hivatalos hírforrások, mind az utólagos személyes tájékozódás arra mutatott, hogy a mintegy féléve kinevezett tisztviselőt a kibuktatott elődje próbálja szintén kibuktatni. Különben az új főnök civilben földrajztanár a Dorobanţu-i I-VIII osztályos iskolában. Hogy milyen ismeretei ill. erélyei birtokában emelte a pártérdek ezt a jeles férfiút ebbe a különösen kísértéseknek kitett állásba, nem tudnám megmondani, elvégre csak szerény vidéki biológus vagyok, nem pedig orákulum. Gondolom, a Mikszáth-leírta urambátyám idők elve is közrejátszhatott, ami szerint, akinek az Úr hivatalt ad, annak észt is ad hozzá. Tény, hogy az illető úriember mindeddig megőrizte állását, tagadja a vádat, s ha minden igaz, később fölmutatott egy 18 kg halról szóló kifizetett nyugtát is, egy kis segítséggel talán a többire is kerül igazolás. Minden azon múlik, kinek áll nagyobb támogatás a háta mögött, a régi vagy az új őrségparancsnoknak? Az országos jelenség marad: itt is, most is, a kecskére bízták a káposztát. Sokmilliós sikkasztásokról, félmegyényi területek elharácsolásáról, mammutvállalatok bagóért való elherdálásáról harsog a Tv, s ugrálnak az írott sajtó araszos betűi. És mi történik? Rendszerint kiderül, hogy rosszakarók politikai rágalmazásáról van szó, az illetők tisztábbak a patyolatnál, minden megy tovább a régi rendben. Csoda lenne-e, ha a mi komiszárunk is megtalálna még egy halasnyugtát, s bebizonyítaná, hogy ártatlan? S ha mindez nem történik meg, akkor mi van? Csak piciny halacska került horogra az óriáscápák vízeiben. Elvesztheti az állást, s jöhet egy hasonlóképp fölkészült tanárbácsi. És még ezen csodálkozik a Főszerkesztő? De meddig tart ez még, Uramisten?
   A másik gondolat, hogy valóban fejlődik, alakul a demokráciánk. Lám, egy tényleges tettenérés érdekében komoly erőfeszítéseket kellett tenni, a célszemély kifigyelésétől kezdve négy hivatalos ellenőrzőszerv bevonásáig, a sajtó megdolgozásáig. Viszont engem annak idején, amikor a deltaőrség igazgatója voltam, még csak telefonon buktattak ki. Igaz, ehhez legalább három telefon kellett, de a telefonkagylók közül az egyiket a deltakormányzó fogta, a másikat az illetékes miniszter. Az történt ugyanis, hogy legényeim elkapták vadorzás közben az akkori parlamenti elnök kabinettfőnökét, aki a szigorúan védett területen lődözte a hattyúkat, az értesítette a gazdáját, amaz szólt a miniszternek, hogy miket enged meg magának ez a kisbotond, ezután megcsördült a telefon a kormányzó íróasztalán, én meg leadhattam a raktárban az egyenruhát s a különleges ellenőrjelvényt. De a baj nem ez volt, hanem az, hogy nem jött jobb-szebb-okosabb-ügyesebb a helyembe. Még jó, hogy legalább vannak fölös tanáraink…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>