Újabb adatok a pásztormadár (Sturnus roseus) fészkelésérõl Dobrudzsában

Korábbi leírások szerint a pásztormadarat rendszertelenül megjelenõ és nagyon ritkán költõ inváziós fajnak tekintettük, de a 2003-as és 2004-es kutatások igazolták, hogy a pásztormadarak már 1996 óta rendszeresen fészkelnek Dobrudzsában.
Ezen a területen, amely Bulgáriától északra, a Fekete-tenger és a Duna között terül el, a pásztormadarak rend-szerint kõbányákban alakítják ki a fészkelõtelepeket, és sziklafalak repedéseiben vagy a kõrakások üregeiben fészkelnek (Szeley-Szabó 2002, 2003, 2004).
Az általam gyûjtött adatok és információk alapján a következõ táblázatban ismertetem a pásztormadarak fészkelését Romániában 1992–2004 között. A táblázatban közölt adatok egy részét pásztorok és mezõgazdasági munkások szóbeli közlései alapján regisztráltam, ezért egyes adatok számbeli pontosságát illetõen nem tudok teljes mértékû felelõsséget vállalni.

Év Helység Leírás Költõpárok Forrás
1992 Periboinea nádrakások között 450–500 Petrescu, E., Petrescu, D. 2002
1993 Canaraua-Fetei aktív kõbánya 100–150 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
1996 Sitorman elhagyott kõbánya 200–250 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
1996 Baneasa aktív kõbánya 100–150 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
1997 Piatra elhagyott kõbánya 80–100 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
1997 Sitorman elhagyott kõbánya 150–200 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
1998 Enisala kõrakások között 400 Petrescu, E., Kiss, J. B., Szeley-Szabó L. 2002
1998 Salcioara löszfal 100–150 Szeley-Szabó L., Kiss J. B., 2002
1998 Sitorman elhagyott kõbánya 500–600 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
1998 Capul Iancia löszfal, törmelékek 110–120 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
1999 Sitorman elhagyott kõbánya 1000–1200 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
2000 Sitorman elhagyott kõbánya 1500–2000 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
2000 Mahmudia aktív kõbánya 500 Petrescu, E.
2001 Sitorman elhagyott kõbánya 1500–2000 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
2001 Mahmudia aktív kõbánya 500–600 Petrescu, E., Szeley-Szabó L.
2001 Târgu Lapus korakások között 80–100 Munteanu, D. szóbeli közlés
2002 Mahmudia aktív kõbánya 5500–6000 Szeley-Szabó L., Kiss J. B., Baczó Z. 2002
2002 Dobromin aktív kõbánya 6500–7000 Szeley-Szabó L., Kiss J. B., Baczó Z. 2002
2002 Somova elhagyott kõbánya 1800–2000 Szeley-Szabó L., Kiss J. B., Baczó Z. 2002
2002 Tasaul aktív kõbánya 100–120 szóbeli közlés alapján: Szeley-Szabó L. 2003
2003 Sitorman elhagyott kõbánya 11.000–12.000 Szeley-Szabó L. 2003.
2003 Movila Goala aktív kõbánya 950–1000 Szeley-Szabó L. 2003.
2003 Tulcea-Bididia aktív kõbánya 4800–5100 Szeley-Szabó L. 2003.
2004 Tasaul aktív kõbánya 2800–3000 Szeley-Szabó L. 2004

A költõtelepek elfoglalása

A fészkelésre alkalmas költõtelepek kiválasztása a felderítõ csapatokra, az idõsebb és tapasztaltabb madarakra hárul, amelyek a beözönlést is vezetik. A költõtelepek kiválasztását megelõzõen a csapatok egy kisebb része már a kiszemelt kõbányákban éjszakázik. (Szeley-Szabó 2003).

A pásztormadarak kisebb csapatokban érkeznek, és az inváziós területen csoportosulnak, elõször az éjszakázó helyeken, majd késõbben a fészkelõtelepeken. A csapatok együtt érkeznek a kajtár példányokkal, és csak a költés kezdetén válnak el a költõ madaraktól. Olyan években, amikor a beözönlés alkalmával nem találnak ele­gendõ mennyiségû táplálékot, mint 1998-ban Enisala és 2004-ben Tasaul környékén, az inváziós területen sokkal kevesebb példány költ és a madarak zöme eltávozik. Ez a jelenség valószínûleg azt igazolja, hogy fel tudják mérni a táplálékbázis nagyságrendjét, vagyis azt, hogy a táplálékmen­nyiség körülbelül hány család számára elegendõ.
Romániában az elsõ pásztormadár-csapatok május 14. és 20. között jelennek meg. Az még nem ismeretes, hogy milyen irányból érkeznek Dobrudzsába, északról, Ukrajna felõl, vagy délrõl, Bulgária irányából. A fészkelõtelepeket csak a beözönlést követõ 10–15. napon foglalják el, rendszerint június elsõ napjaiban. A telepek elfoglalása és a költés idõzítése nagy részben függ az idõjárástól és a sáskák szaporodásától. Költõtelepek alakítására mindig azokat a kõbányákat választják, amelyek közelében biztosított a fiatalok számára szükséges táplálék, igazolván, hogy a pásztormadarak leginkább a sáskák által elárasztott területek közelében fészkelnek. A fészkelõteleptõl távolabb esõ táplálékbázis több energiát és idõt igényel, amely kedvezõtlenül befolyásolja a szülõmadarak kondícióját és a fiatalok növekedését egyaránt. (Szeley-Szabó 2003).

Párzás, fészeképítés, költés
A telepek elfoglalását követõen, az elsõ napokban történik a fészkelésre alkalmas üreg kiválasztása, a párzás és a fészeképítés. Rendszerint mindig több hím érkezik a telepekre, mint tojó. A párzást heves, önfeledt udvarlás elõzi meg. Udvarlás jeleként a hímek bóbitájukat és toroktollaikat fölborzolva, félig kiterjesztett szárnyaikat és farkukat rezgetve a tojó felé fordulnak. A pásztormadarak a költõtelepen párzanak.
A kopuláció nagyobb kövek tetején és a földön, általában a fészek közvetlen közelében történik. A pár nélkül maradt hímek különálló csoportot alkotva a kõfalak és kõrakások tetején énekelnek bóbitájukat felborzolva.
A 2003-as és 2004 megfigyelések szerint a Sitorman és Tasaul költõtelepeken a párzás, a fészeképítés a tojások lerakása 2-3 nap alatt ment végbe, egyszerre az egész telepen. Mind a költés, mind az ivadékok felnevelése is pontosan szinkronizálva történik. Nem tudtam megállapítani a kotlás pontos idõtartalmát, de megfigyeléseim szerint valószínüleg 14–16 napig tart. Korelov becslése szerint a költés 15 napig tart, de ez nem bizonyított (Korelov et al. 1974, in: The Complete Birds of Western Palearctic 1998).
A kikelést követõ 9–10. napon a fiókák nagysága egyforma volt, ami a fénykép és videofelvételeken is jól érzékelhetõ, ezért lehetségesnek tartom, hogy a kotlás csak a teljes fészekalj lerakása után kezdõdik. A költésben és a fiókák táplálásában mindkét szülõmadár részt vesz, mind a hím, mind a tojó (Szeley-Szabó 2004).
A fészeképítés a párzás ideje alatt és ezt követõen történik. A Sitorman költõtelepen, de más telepek esetében is nagyon gyakran elõfordult, hogy azonos fészekbejáratot több pásztormadár család is használt, mert a bejárati rés több fészek felé ágazódott el a kõrakások labirintusában. A sziklafalakon lévõ természetes résekben, repedésekben épített fészkek leginkább különállóak, a bejáratot csak egy család használja. A kõrakásokban gyakran 2–3 pár is fészkelt közös bejáratú, majd szerteágazó üregekben. Felmérések szerint egy négyzetméternyi területen 2–5 fészek volt. A Sitorman telepen 2003-ban az átlagarány 3,2 fészek volt négyzetméterenként.
A fészkek építéséhez, a telepek közelében elõforduló növényzetet használják, ezért a fészekanyagok a telepek helyétõl függõen változhatnak. 2003. július 11-én, a fiókák kirepülése után több fészket is begyûjtöttünk a Sitorman teleprõl, amelyekbõl a következõ növényfajokat sikerült meghatározni: rozsnok (Bromus sterilis), szúrós szerbtövis (Xanthium spinosum), vadmurok (Daucus carota), fekete üröm (Artemisia vulgaris), selymes üröm (Artemisia austriaca), pusztai árvalányhaj (Stipa joamnis), búza (Triticum vulgare), mezei szarkaláb (Delphinium consolida), pázsitfûfélék (Gramineaceae sp.) és libatopfélék (Chenopodium sp.). Egyes növények vastagabb szárai 45 cm hos­szúságot is meghaladtak, amelyeket a fészek elõterében helyeztek el, csak ezután következett a vékonyabb szárakból épített csésze alakú fészek. A vastagabb és hos­szabb szárú növényeket a fészkelõüreg elõterében helyezték el, ahol a hímek szoktak éjszakázni. A fészek belsejét finom növényi szárakkal vagy pásztormadár-tollakkal (Sturnus roseus) és ürömfélékkel (Artemisa sp.) bélelték. Figyelemreméltó az ürömfélék (Artemisa sp.) gyakorisága a fészekanyagban, amelyeket valószínûleg parazitaellenes hatásuk miatt építenek a fészekbe.
A fészekben lévõ tojások számát nem regisztráltam, mivel nem akartam zavarni a költést. Elõreláthatatlan károkkal járt volna a kõtömbök elmozdítása és a fészkek felkutatása a kõlabirintusokban. Késõbben, csak miután a fiókák elõjöttek a fészekbõl, vettem számba a fészkek szerint a fiatalokat. 2003. július 7–8. között, a Sitorman költõtelep egy kisebb elszigetelt részében, 59 fészekalj fiókáit tudtam azonosítani és számbavenni a leshelyrõl. Az ellenõrzött 59 fészek a telepen lévõ fészkek 0,51%-át alkották. A fiókák száma fészkenként a következõ volt: 5 fészekaljnak 6 fiókája, 9 fészekaljnak 5 fiókája, 42 fészekaljnak 4 fókája, 2 fészekaljnak 3 fiókája, 1 fészekaljnak 2 fiókája volt.
2004-ben a Tasaul telepen is hasonló felméréseket végeztem. Július 9-én 37 fészekalj fiókáit vettük számba. A 37 vizsgált fészek a telepen lévõ fészkek 1,27 % képezték. Fészkenként a fiókák száma a következõ volt: 21 fészekaljnak 4 fiókája, 15 fészekaljnak 3 fiókája, 1 fészekaljnak 2 fiókája volt. A felmérések, ha kisebb mértékben is, de bizonyítják, hogy a sáska-gradációs évben magasabb a költési arány.
A költések dinamikája
Rendszeres terepmegfigyelések igazolták, hogy sáska-gradációs esztendõkben a pásztormadarak fészkelése és költése nagymértékben fokozódik (Szeley-Szabó 2003). Fészkelésükkel kapcsolatban említést érdemel Glutz tanulmánya, miszerint a pásztormadarak ázsiai költési területének kedvezõtlen ökológiai körülményei és fõleg a táplálékbázis csökkenése az állomány vis­szafejlõdéséhez vezettek, ami a faj Európa délkeleti irányába való terjeszkedésének fõ okát képezi (Glutz, 1993). Valószínüleg az utóbbi évek rendszeres dobrudzsai fészkelésük ezt a megállapítást bizonyítják.
A pásztormadarak fészkelési és ivadékgondozási periódusa teljes összhangban áll az Acrididae félék (sáskák) szaporodásával. A sáska-gradációs években nagyobb létszámú beözönlés és fészkelés figyelhetõ meg, mint a normális években. A fészkelés dinamikája is ös­szefüggésben áll a sáskák szaporodásával. 2002-ben és 2003-ban, amikor az olaszsáska (Callip-tamus italicus) rendkívüli elszaporodása volt észlelhetõ Dobrudzsában, sokkal magasabb költési arányt eredményezett, mint a sáskák nélküli esztendõk. Figyelemreméltó hogy a sáska nélküli években a kajtár (nem költõ) példányok száma a költõ párok 10–15%-át is elérheti, míg a sáska-gradációs években a kajtár példányok a fészkelõ populáció alig 1–2%-át képezik. A mellékelt táblázatban ismertetem a pásztormadarak fészkelési dinamikáját amely érzékelteti a sáska-gradációs években történõ irruptív költést.

A pásztormadarak költési dinamikája 1992 és 2004 között

Ivadékgondozás
A megfigyelés alatt lévõ fészekaljaknál leginkább sáskákkal etették a fiókákat, és mind hím, mind a tojó, külön-külön hordták a táplálékot. Átlagosan számolva 18–20 percenként etetnek felváltva. Csõrükben minden alkalommal 3–6 sáskát hoznak, melyek lábai rendszerint hiányoznak. A hímek általában 1–2 sáskával többet hordanak, mint a tojok. A fiókákat mindkét szülõ táplálja és az elsõ 9–10 napon csak a fészekben etetik õket. A kikeléstõl számított 10 nap után a fiókák elõjönnek a fészekbõl és a közeli köveken, sziklaperemeken várják a táplálékot. A kirepülést megelõzõ napokban egész nap kint tartózkodnak a fészek közvetlen közelében. Ebben az idõszakban a szülök mindig kint táplálják õket, és csak veszély esetén, vagy éjszakára húzódnak vis­sza a fészkelõ-üregbe. A kõrakásokon ös­szegyûlt fiókák nemcsak a szüleiktõl, hanem más felnõtt madaraktól is kérték a táplálékot és néhány esetben megfigyeltem, hogy a fiókák idegen madaraktól is kaptak táplálékot.
A megfigyelés alatt álló fészkelõtelepeket július 9–18. között hagyták el a madarak, kivéve a pótköltésbe kezdett családokat. A telep elhagyása után a madarak kisebb-nagyobb csapatokban gyülekeznek a sáskák által elözönlött területeken, de éjszakázni mindig ös­szegyûltek a nagyobb nyárfákon (Populus sp.). A röpítést követõ 6–8. napon az adult madarak magukra hagyják a fiatalokat. A költõterületet elõször mindig az adult példányok hagyják el. A fiatalok csak 12–18 nap múlva távoznak, mindig külön csapatokban. A fiatal madarakból álló néha 40.000–50.000 fõs nagyságrendû csapatot néhány vezetõ szerepet betöltõ adult példány vezeti el az inváziós területekrõl. (Szeley-Szabó 2003).
Táplálékszerzés
A vándorló sáskarajokat a pásztormadarak kisebb létszámú, felderítõ csapatai azonosítják, majd 1–2 óra múlva akár több ezer madár is megjelenik a kiszemelt vadászterületeken. Általában 100–300 példányszámú csapatokban, alacsonyan repülve érkeznek, és gyakran 2000–3000-es csapatokká fejlõdve vadásznak, állandóan követve a vonuló sáskarajokat. Az újonnan érkezõ csapatok és a hátulról felrepülõk mindig a vadászó csapatok élére szállnak, hengerszerûen mozognak. Hatékonyan, szervezetten vadásznak. Alacsonyan repülve a növényzet fölött, gyors, szitáló szárnycsapásokkal zavarják fel a sáskákat. Leginkább a levegõben kapják el a felzavart rovarokat, mert a sûrû növényzet között nehezebben tudják megragadni õket.
A táplálékra vadászó madarak állandó mozgásban vannak, a csapatok percenként 15–20 métert haladnak elõre. Általában 3–4 darab, ritkábban 5–6 darab sáskát zsákmányolnak. A sáskákat gyors csõrmozdulattal többször a földhöz ütögetik, hogy azok elpusztuljanak és letörjenek a lábaik. Lábak nélküli sáskával táplálkoznak és etetik a fiókákat, mert a kemény és hos­szú, fûrészfogas lábak megakadnak a madarak nyelõcsövében. Miután csõrüket teletömték sáskával, kisebb csoportokra oszolva repülnek vis­sza a telepre, lehetséges, hogy ugyanolyan kötelékben, mint ahogyan érkeztek.
A pásztormadarak leginkáb kulturültetvényekben, búza (Triticum vul-gare), napraforgó (Helianthus annuus), takarmánylucerna (Medicago sativa), szójabab (Glycine hispida), repce (Sinapis arvensis), répa (Beta vulgaris) szerezték a táplálékot.
Az alacsonyabb növényzetû a sztyeppi legelõkön a földre szállva szerzik táplálékukat, fürgén szaladnak vagy ugrálnak a kiszemelt zsákmányrovarok után. Sokkal fürgébben mozognak, és gyorsabban is repülnek, mint a seregélyek (Sturnus vulgaris). Esetenként legelészõ juhok vagy szarvasmarhák közelében szerzik táplálékukat. Az állatok körül szaladgálva fogdossák ös­sze a felzavart sáskákat. A gyümölcsféléket rendszerint az ágakról leverve, a földön fogyasztják el.
A költõ madarak az ivadékgondozás periódusában mindig különálló homogén csapatokban vadásznak, elkülönülve a kajtár példányoktól, amelyek gyakran keverednek a seregélyekkel (Sturnus vulgaris). A fészkelõ madarak sokkal intenzívebben, egész nap szünet nélkül vadásznak és hordják a táplálékot, nem pihennek, nem üldögélnek a fákon, mint a kajtár példányok.
A költõhelyek és a táplálékszerzési területek közötti távolság 350–8200 m között változott. Az élelemszerzési hely és a madarak éjszakázó helyei között 7500– 28.000 m között változott a távolság, ami arra utal, hogy a fészkelés után nagyobb távolságokra kóborolnak táplálékért. A távolságokat GPS segítségével mértem meg.
A táplálkozó területeken 2002 és 2004 között a következõ madárfajokat azonosítottam, amelyek szintén Acri-dae-félékkel táplálkoztak és ugyanúgy, mint a pásztormadarak, mindig a sás-karajok közelében voltak megfigyelhetõk: fehér gólya (Ciconia ciconia), vörös vércse (Falco tinnunculus), fehérkarmú vércse (Falco naumanni), kék vércse (Falco vespertinus), kabasólyom (Falco subbuteo), szerecsensirály (La-rus melanocephalus), dankasirály (La-rus ridibundus), sárgalábú sirály (Larus michahellis), sztyeppi sirály (Larus cachinas), kacagócsér (Sterna nilotica), hantmadár (Oenanthe oenanthe), pusztai hantmadár (Oenanthe isabellina), tövisszúró gébics (Lanius collurio), kis õrgébics (Lanius minor), seregély (Sturnus), sárgarigó (Oriolus oriolus), házi veréb (Passer domesticus), mezei veréb (Passer montanus), spanyolveréb (Passer hispaniolensis).
Igaz, hogy ezek madárfajok a pásztormadár csapatoktól különállóan szerezték az élelmet, de táplálék konkurensként könyvelhetõk mivel azonos területeken táplálkoztak.
Táplálék
A pásztormadarak legfontosabb táplálékát a sáskafélék és különbözõ rovarok képezték. A fészkek körül a következõ maradványokat találtuk: Callyptamus italicus, Decticus verru-civoros, Sphingonotus coerulans, Acri-didae sp., Chortippus sp.
2002. június 7-én 3 elgázolt pásztormadarat találtunk Tulcea közelében az országúton, amelyek gyomortartalmában Bibio marci, Callyptamus italicus, Dolycoris baccarum, Mezocerus margi-natus példányokat mutattunk ki.
A vizsgálatok igazolták, hogy leginkább a nõstény sáskákat fogyasztották. Ez a tény azt érzékelteti, hogy táplálkozásuk befolyásolja a sáskafélék szaporulatát azáltal, hogy közvetett módon csökkentik a nõstények által lerakandó petéket (Kiss – Zenatello – Szabó- Szeley – Marinov 2004).
A 2002 és 2003-as fészkelés idején a pásztormadarak táplálékának nagy részét az olaszsáskák (Callyptamus itali-cus) képezték, ezt igazolta a fészkek közelében lévõ köveken a gyakori vöröses színû ürülék. Az ürülék színe a nagy men­nyiségben fogyasztott sáska-táplálékra utalt és a sáskák kitinjében levõ canthaxanthin pigmensnek tulajdonítható.
A táplálkozási területeken 2003-ban 1 négyzetméteren 70–90 olaszsáskát számoltam, míg 2004-ben alig 6–8 sáska volt észlelhetõ ugyanakkora területen. 2004-ben az imádkozó sáska (Isophya sp.) elszaporodását észleltem, és a madarak leginkább ezekkel a sáskafélékkel táplálkoztak. (Szeley-Szabó 2004)
Az inváziós terület elhagyása
Az ellenõrzött telepeket a pásztormadarak rendszerint július 9. és 18. között hagyták el. A költõtelepek elhagyása szinkronizálva történik (1998: Enisala, 2002: Somova, 2003: Sitor-man), 1–2 nap leforgása alatt. Kivételt képeznek a pótköltésbe kezdett párok, azokon a telepeken, ahol a robbantások és a kitermelés tönkretették az elsõ fészekaljakat: 2002: Mahmudia, Dobromin, 2003: Movila Goalã, Tul-cea, 2004: Tasaul. A pótköltésbe kezdett családok 4–6 napot is késhetnek a költõtelepek elhagyásával.
A telepek elhagyása után a fiatal és az adult példányok több ezres nagyságrendû vegyes csapatokká fejlõdve elárasztják a táplálékdús ültetvényeket. Az adult példányok 4–6 napig még etetik a fiatalokat és vadászni tanítják, de általában a 6–8. napot követõen fokozatosan elhagyják õket.
A csapatok számbeli csökkenésével arányosan változott a madarak életkor szerinti ösz­szetétele is. A 2002-es megfigyelések szerint a Mahmudia és Somova telepekrõl származó csapatokban július 24–29. között az adult példányok aránya 0,8–1%-ra csökkent. Az inváziós területeket elõször az adult példányok hagyják el, és a fiatalok csak késõbben távoznak. A fiatal madarakat néhány adult, vezetõ szerepet betöltõ példány vezeti el az inváziós területekrõl. (Szeley-Szabó 2003).

Köszönetnyílvánítás:

Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni dr. Kiss J. Botond, Bartha Tibor, Baczó Zoltán és Kovács Szabolcs uraknak, akik önzetlenül segítették munkámat a kutatások során.

Irodalom

  • Bartha T. (2003): Pásztormadarak nyomában. Erdélyi Nimród. 4: 12–13.
  • Bezzel, E. (1993): Kompendium der Vögel Mitteleuropas. Passeres.
  • Aula Verlag, Wiesbaden. 580–583.
  • Dumitrescu, M. – Orghidan, T. (1959): – Beiträge zum Studium der Biologie von Pastor roseus. Vogelring. 28. 1 : 5–13.
  • Dombrowsky, von R. (1946): Pãsãrile României. Ornis Romaniae I.
  • Fundaþia Regalã pentru Literaturã ºi Artã, Bucureºti. 89–94, 145–146, 427–428.
  • Glutz von Blotzheim, N. U. – Bauer, K. M. (1993): Handbuch der Vögel Mitteleuropas. Aula Verlag, Wiesbaden. 13: 2115 – 2144.
  • Hagemeijer, W. J. M. – Blair M. (1997): The EBCC Atlas of european breeding birds: their distribution and abundance. T & A.D. Poyser, London. 691.
  • Ionescu, V. (1968): Vertebratele din Romania. Editura Academiei RSR. Bucuresti. 380
  • Klemm, W. – Kohl, S. (1988): Die Ornis Siebenbürgens. Band III.
  • Böhlau Verlag, Köln – Wien. 356–357.
  • Kiss J. B. – Szabó-Szeley, L. (2002): Példátlan méretû pásztormadár-invázió. Erdélyi Nimród. 4 : 18–21.
  • Kiss J. B. – Zenatello, M. – Szabó-Szeley L. – Marinov, M. jr. (2004): Data on breeding ecology of the Rose-coloured Starling- Sturnus Roseus (L.) in Dobrudja (Romania) in 2002–2003. Scientific Annals of the Danube Delta Institute for Research and Development. Tulcea – Romania, 2003–2004. 32–37.
  • Kovács G. (1995): Adatok a pásztormadár 1995-ös hortobágyi inváziójáról. Aquila. 102 : 227–229.
  • Munteanu, D. (1998): The status of birds in Romania. SOR. Cluj. 26.
  • Munteanu, D. – Papadopol, A. – Weber, P. (2002): Atlasul pãsãrilor clocitoare din România. II. Publicaþiile SOR. Cluj. 126.
  • Petrescu, E. (2002): Câteva observaþii asupra unor pãsãri din nordul Dobrogei. Raport SOR Biroul Tulcea. Manuscris. 2–4.
  • Salmen, H. (1982): Die Ornis Siebenbürgens. Band II. Böhlau Verlag, Köln – Wien. 818–821.
  • Szabó-Szeley L. (2002): Rose-coloured Starling Invasion of 2002 in
  • Romania. Birding World. 15 (7) : 284–285.
  • Szabó-Szeley L. (2003): A pásztormadár legnagyobb inváziós fészkelése Európában.
  • Erdélyi Nimród. 4: 6–11.
  • Szabó-Szeley L. (2003): Rose-coloured Starligs breeding in Romania.
  • Birding World. 16 (8): 327–330.
  • Szabó-Szeley L. (2003): Invazie de lãcustari. National Geographic Romania. 9 : 14.
  • Vasiliu, G. D. (1968): Systema Avium Romaniae. Alauda. Paris. 16.
  • Weber, P. (2000): Aves Histriae. Editura Aves, Odorheiu Secuiesc. 103.
  • Weber, P. – Petrescu, E & D.(2003): Der Rosenstar Stunus roseus in Rumänien und dessen letztjahriges Brüten in der Dobrogea. Ornithologische Mitteilungen 55 (10): 336–370.
  • * * * (1998): The Complete Birds of Western Palearctic. CD–Rom. Version 1.0. Oxford University Press. Opimedia.
  • * * * (2000): The Red List of plant and animal species from the Danube Delta Biosphere Reserve Romania. Editura Aves, Odorheiu Secuiesc. 118.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>