A kései laskagomba (Pleurotus ostreatus)

Az általánosan ismert gombák egyike, fõleg mert termesztett változata gyakran kerül a piacra és az üzletekbe. Jelenleg évente kb. egymillió tonnát állítanak elõ belõle, fõként Kínában, Németországban. A XX. század hatvanas éveiben Tóth László és Heltai Imre dolgozta ki a gomba szalmatáptalajon való mesterséges termesztésének nagyüzemi módszerét.

 Életmódja szerint lehet szaprofita (korhadéklakó) és parazita (élõsködõ) egyaránt. Kétségtelenül legfontosabb farontó gombáink a laskagombák. A kései laskagomba többnyire beteg lombhullató fákon, illetve elhalt példányaikon, fatuskókon él, egyféle csokrot alkotva, ún. fehérkorhadást okoz, ugyanis a fa lignintartalmát bontja le, s ennek következtében annak színe elhalványodik. Valószínûleg a környezetvédelem szempontjából nõni fog jelentõsége, mert elõfordulhat, hogy használni lehet a szenynyezett talajok feljavítása, rekultiválása során, hisz enzimei más bonyolult szénhidrátokat is lebontanak, így alkalmas lehet az olajjal, kátránnyal szennyezett talaj megjavítására.

Csoportosan nyelvszerû, levelesen öszszetett, felfelé fordított kagyló alakú, színe kékesszürke, barna vagy fekete, és erre, valamint termõhelyére, termésének az idejére utal legtöbb népi neve: fehér lasa, /Gyergyó/, feketehátú (gomba) /Moldva (Bahána)/, bükkfagomba  /Bánság, Csík/, bükkfalasa /Kászon/, bükkgomba /Beregi járás/, fagygomba /Zemplén/, kék törzsök / Máramaros (Péterfalva)/, õszi lasagomba /Sóvidék/, szürke lasa /Gyergyó/. Más elnevezései nálunk: lasa(gomba)/, Csík, Háromszék, Marosszék, Nyárád-mente, Sóvidék, Udvarhelyszék/, géva v. gíva  /Zselic/, gilvagomba /Baranya/, hlává /Máramaros (Felsõróna)/, szleme / Máramaros (Visk)/. Név nélkül is ismerik például Kolozsvárt, az üzletbõl tudnak róla. Máramarosban, a kárpátaljai Técsõn lejegyzett fokhagymázó neve az étkezésben való felhasználására utal.

Ehetõ, sõt fiatalon nagyon ízletes (az idõsebb termõtesteknek rágós a húsuk). Általában tokánynak, paprikásnak, illetve tojásosan (például kirántva) készítik meg a magyar nyelvterületen. Ismert levesnek, savanyúságnak, és ledarálás után fasírtnak és újabban még gombakolbásznak való felhasználása is. Lelley János számol be róla, hogy a krefeldi (Németország) gombatermesztési kutatóintézetben egy alkalommal az újságíróknak kóstolóként egyidejûleg borjúhúst és rántott laskagombát, „borjúhúsgombát” tálaltak fel. A résztvevõk semmilyen minõségi különbséget nem észleltek.

A továbbiakban ismertetek néhány gyûjtõutamon lejegyzett laskagombás receptet.

A megfelelõen elõkészített (megtisztított, apróra szeletelt) gombán kívül – ajánlottak: szárított vargánya (tinóru), illetve fagygomba (kései laskagomba, Pleurotus ostreatus), potypinka (gyûrûs tuskógomba, Armillaria mellea) – borsot, sót teszünk a fövõ vízbe. Jó, ha kolbászt is (füstöltet) karikára vágva. Meg szoktuk abálni a szárított vargányát úgy, hogy vízzel felöntjük a felaprózva olajban kissé megsütött gombát.

Egy óra körülig tart a fõzés. A rizset csak akkor tesszük bele, mikor a gomba majdnem megfõtt, 4 literes fazékba félmaréknyit.

Hordós káposzta levébõl felfõzünk, s veszünk belõle egy keveset a gombalevesbe (van aki káposztát is).

Elmondta Koritár Gyuláné (72) a Zemplén megyei Mogyoróskán 1999 októberében.

Van aki háznál vagy pincében termesztette a fokhagymázót. A levest belõle fokhagymás rántással készítjük. Oda a zsírt, benne mikor a liszt megpergelõdik utána az apróra vágott fokhagymát beléöntjük. A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, külön megfõzzük, és hozzá tesszük a vízzel feleresztett rántást. Ecetet, sót, tejfölt is teszünk belé. A végén összefõzzük az egészet s megvan a fokhagymázó leves.

Elmondta Bartosné Román Jolánka (65) a kárpátaljai Técsõn 1997 októberében.

 Gombasalátához valók: 2 kg gomba, 5 kg káposzta, 1 kg murkó (sárgarépa) 1 kg hagyma, 1 kg (zöld) paprika, 1 liter olaj, ½ liter ecet, só bors, babérlevél. Miután a gombát megabároltuk, ezeket összesütjük, utána forrón üvegekbe, dunsztba tesszük. Ha kihûlt, kész. Ecetesen savanyúságnak használjuk. Ekkor ecetes szirupot öntünk a megabárolt gombára, teszünk belé borsot, babérlevelet is.

Elmondta a gúti (Beregi járás, Kárpátalja) gombakirály, Antal Irma (80) 1997 októberében.

A feketehátú gombát legtöbbszö kisütik forró olajba, mint a húst.

Elmondta Kozsokárné Józsa Anna a Bahánán (Moldva) 1995 októberében.

Kivételes gyógyhatását elismeri a népi és a hivatásos gyógyászat egyaránt. A laska szárazanyagának mintegy negyede fehérje és ötven százaléka szénhidrát. Zsírtartalma alig 1-2 százalék, 6-10 százaléka ásványi só (fõképp kálium és foszfor). Jelentõs C- és B-vitamin tartalma. Fontos folsavforrás. 100 grammos adagja a napi szükséglet 25 százalékát képes kielégíteni. A folsavhiány vérszegénységet és a vérkép kóros elváltozását okozza. Japánban a laskagomba vizes kivonatával elérték a daganatok növekedési sebességének a csökkentését. A kísérleti állatokon végzett vizsgálatok igazolták koleszterincsökkentõ hatását. Az embereknél naponta 3-9 gramm szárított és porított gomba elfogyasztását ajánlják.

A hagyományos kínai gyógyászatban  a vénák erõsítésére és az inak lazítására használták.