Med­vét kell öl­nünk, hogy med­vénk le­gyen?

Kiolvadt az emlékezések jegébõl az a hiedelem is, hogy február másodikán, Gyertyaszentelõ Boldogasszony napján a medve kijön a barlangjából, beleszagol a levegõbe, és ha zimankós telet talál, akkor kinn marad, ha megereszkedett az idõ, akkor visszacammog a téli szállásra, és tovább nyalja a talpát. Hosszú lesz a tél. Változik a világ, módosul nem csak az ember, hanem a nála nagyobb vadak természete is: újabb megfigyelések szerint manapság a medvék egy része télen sem alszik, nem hibernál.

Z. székelyföldi fiatalember, az USA-ban él, szakmája és hivatása is a természethez köti – geológus kutatómérnök -, ismeri az én természethez kapcsolódó vonzalmaimat, és néhány hónappal ezelõtt ezért is postázta címemre az Atlantic Monthly  számát, David Quammen A medvék hóhéra címû nagy ívû esszéjével. Akinek a hóhérlás és a medve szó összekapcsolására sem ugranék be a Kárpátok Géniuszának a neve, azt eligazítja az alcím. Negyedszázados diktátorsága alatt Nicolae Ceauºescu olyan rosszul bánt Románia barnamedvéivel, mint az emberekkel. Csak a vadõrök ismerték a szörnyû valóságot.

Olvassunk bele a David Quammen írásába:

 „Románia keleti hegyeiben, észak felé, Brassó irányába haladó rémisztõ kétsávos mûút mentén található a Muzeul Cinegetic al Carpaþilor. Lazán fordítva a Kárpátok Vadászmúzeuma. Nem vonzza mágnesként a nemzetközi turistákat, és nem található meg még a jobb útikalauzban sem.(…) Lényegét tekintve alig különbözik egy koponyákkal és prémekkel megtöltött raktárhelyiségtõl. De bárki számára, akit érdekel a táj és emlékezet, az ember és a veszedelmes vadak közti bonyolult kapcsolat, a román történelem és Románia leghírhedtebb zsarnokának élete és halála, érdemes e helyet meglátogatni. (…) A trófeák egykedvû hallgatását és a román vagy bármilyen más nyelvû eligazító szövegek hiányát pótolja az idegenvezetõ fiatal hölgy, aki éneklõ, osztályterem ízû angolsággal zúdítja a magyarázatot. ’Ez egy fekete kecske’ – gesztikulál egy zerge felé. (…) 

A legtöbb itt látható rekord-könyvbeli állatot Nicolae Ceausescu lõtte, teszi hozzá ambivalens büszkeséggel. Nem kell magyaráznia, hogy ki volt. Ennek ellenére Ceauseºcu neve feltûnõen hiányzik innen. (…) Semmi információ arról, hogy ki ölt, mit. Mindezt csak szóban közli a hölgy. Igen, Ceauºescu. Igen, ismét Ceauºescu. És még van Ceauseºcu-trófeánk elraktározva is, dicsekszi (…) Minduntalan hallom a nevét emlegetni. Majdhogynem érzem a jelenlétét, a fotók, a kommentárok vagy egyéb kellékek hiánya ellenére is. Ceauºescu – mindenhol jelen van, és sehol sem létezik. Egy posztkommunista múzeum, amelynek állománya kétségtelen bizonyítéka egyrészt az ország páratlanul gazdag vadállományának, másrészt annak, hogy milyen mértékben fosztotta ki mindezt a kincset a kommunista érában egy veszedelmes perszóna, aki magát nagy vadásznak képzelte. Nem csoda, ha a fiatal nõ ellentmondásosan viselkedik. 

Idegenvezetõnk a vadkanok között kalauzol tovább, és én követem õt a legbelsõbb szobába, amelyet a látottak ragyogó betetõzésének szántak. A szoba nyugati falát egymagában betölti a kollekció dísze: egy hatalmas medvebõr.(…) Ez a trófea – legalább is a fiatal nõ állítása szerint – a legnagyobb medvebõr a világon. Az állatot, amely viselte, N. Ceauºescu lõtte. (…) Aztán a nõ hangja hirtelen dicsekvõbõl beismerõvé válik. ’El kell mondanom, hogy ezt a medvét mesterségesen táplálták. Zsákmánynak Ceauºescu számára.’ Nem én nyaggattam ki belõle. Valószínû õ érezte úgy, hogy ki kell mondania. (…)” 

David Quammen rutinosan jó érzékkel cserkészi be az önmagában is izgalmas témát. Az egész falat betöltõ hatalmas medvebõr elõbb egy hasonlattal a képzelet világába röpül: olyan, mint egy repülõ mókus. Ebbõl a magasságból hirtelen száll alá a realitások világába. Történeti dokumentációra és bennfentes adatközlõkre alapozva nyomon követi a ma Romániához tartozó Kárpátok medveállományának alakulását. 1940-ben kb. 1000 medve volt az országban, ez az egyedszám 1950-re 850-re esett vissza. 1951-re, amikor Ceauºescu még csak egy figura volt a központi pártapparátusban a medvék száma mintegy 1500-ra nõ, két év múltán, az Ursus arctos actost – a kárpáti barnamedvét – védetté nyilvánítják. Ekkor 2400 egyedet tartanak nyilván. ’960-ban 3300, 1965-ben 4014 medvét számlálnak.

„… Kezdetben Ceausescu sem mutatott érdeklõdést az erdei vadászat iránt. De a ’60-as évek vége felé, amikor az ország legfõbb vezéreként megerõsítette hatalmát, felfedezte a vadászat nyújtotta izgalmakat, és lelkesedni kezdett a vadászatért – pontosabban azért a vadászatért, amelyet csak egy zsarnok tud véghezvinni, és egy nagyzási hóbortban szenvedõ egoista képes élvezni” – írja David Quammen:

Az amerikai szerzõ esszéjének törzsanyagát az egykori – és mai – vadõrök, vadászmesterek visszaemlékezésébõl „hozza össze”, az élmények konkrét vadászatok szervezésének és lebonyolításának eseményeit is tartalmazzák. Mindannyi meghökkentõ és vérfagyasztó. David Quammen Ceauºescu egyik – késõbb könyvet is író – vadászmesterét idézi:

„(…) Criºan fõnöke (Ceauºescu) valóban egy mészáros volt és nem egy igazi vadász. Például addig lõtt vadul egy állatra, amíg az összeesett vagy elmenekült. Ha egy szarvasbikát sebzett meg, azt parancsolta Criºannak és a többi kísérõnek, hogy keressék meg és hozzák el neki a trófeát. Hogyha nem találta el, akkor azt mondták neki, hogy a szarvas megsebesült és meg fogják találni. Ilyenkor a szarvast, vagy egy hasonlót kilõttek, és odavitték neki. ’Néha több szarvasbikát találtunk meg, mint amennyit lelõtt’, írta Crisan. ’Egyszer vadászat után az egyik párttikár hívta fel és jelentette, hogy mind a hat szarvast megtalálták. ’A fenét – mondta Ceauºescu –„hogy találhattak meg hatot, amikor én csak négyet lõttem?” 

David Quammen romániai dokumentálódása seregnyi kétely megfogalmazására is alkalmat teremt. De listája, természetesen koránt sem teljes. A „guberáló medvetípus” kialakulásával kapcsolatos információk például nem jutottak el hozzá, hisz másképp elképzelhetetlen, hogy a világon elsõ ízben létesített romániai „bocsnevelési” kísérleti teleprõl esszéjében ne essék szó. A témát Sepsi Árpád etológus az Erdélyi Nimród 2003. 2.-3. számában megdöbbentõ történet feltárásával vezeti föl. A Kárpátok külsõ peremén egy Rîuºor nevû helységben 1974 – 81 között 227 medvebocsot neveltek – az „árván maradt mackók” anyját sok esetben „likvidálták” -, a „medveóvodát” azzal a céllal létesítették, hogy nagyobb pontszámú trófeák nyerésére alkalmas egyedek kitenyésztését megalapozzák. Másfél évi „nevelés” után a süldõkorú állatokat helikoptereken hordták szét az ország medvés élõhelynek minõsülõ területeire. Sepsi Árpád következtetései szerint a normálistól eltérõ viselkedésformák kialakulásában a széttelepített nagy számú „elõnevelt” egyed is szerepet játszik. Ezek és utódaik átörökítik a szülõk tulajdonságait, a vadász puskacsöve elé kerülõ medve az ember közelségét megszokva élelemre, barátságra vár – és, ehelyett golyót kap.

Romániában a civilszférában és a szakemberek körében a nagyragadozók vadászatával kapcsolatosan élénk vita bontakozott ki. Ezt az is idõszerûvé teszi, hogy a „nagy elõdök” viselkedési szokásait a mába átörökítõ posztkommunista politikai elitnek is fõ kedvtelése a vadászat. A jelenség megítélése változatos, a helyi lakosságot általában irritálja a vadállomány kártétele, az elvtársi, illetve úri passziónak minõsülõ rossz emlékû vadászat, és a mostanság is elõforduló puskás túlkapások miatt felháborodva szemlélik ezt az újra „elvaduló” világot. Az itt-ott bekövetkezõ tragédiák – a medvék néha megskalpolnak egy-egy erdõjárót –agresszív indulatokat gerjesztenek a „tetteikért” felelõsségre nem vonható állatok ellen. Bocsokat, befogott, vagy a településekre betévedt medvéket vernek agyon, kínoznak halálra, mielõtt a hatóságiak a helyszínre érkeznének. És, megtörténik, hogy õk sem kedvesnõvéri vagy mentõszolgálatot teljesítenek. Gyakoriak a vadászati balesetek is, és ha ez kétes körülmények között történik, vagy titkolózás övezi, együttérzés és részvét helyett a fél ország derül a megesett dolgokon.

Székelyudvarhelyen a Szeley-Szabó László vezette Aves Alapítvány dolgozott ki és kezdeményezett országos medvevédelmi programot a kilövési keret csökkentéséért, a zárt vadlesek használatának betiltásáért, valamint a medvék dögökkel való etetésének megszüntetéséért. „Mi, természetvédõk, a medvéinkkel együtt szeretnénk az EU-hoz csatlakozni, és remélhetõ, hogy a csatlakozásig sikerül megvédenünk a hargitai fenyvesek királyát. Az EU-ban már teljes védelmet biztosít számukra a törvény, nem lehet õket egyszerûen lemészárolni, mint manapság Székelyföldön.”

Adrian Nãstase volt román kormányfõ szerint – egyébként jelenleg is õ az Országos Vadász- és Horgászegyesület tiszteletbeli elnöke –a medvék száma Romániában szerinte 4750 körüli – mintegy fele az 1988-as állománynak. A kormányfõ a romániai medvepopuláció védelmében indított nyugat-európai okvetetlenkedõket azzal intette le, hogy „(…) hazánk az egyetlen olyan európai ország, ahol valóban jelentõs barnamedve-populáció él, és nem kell elfogadnia olyan országok szakértõinek tanácsait, amelyben ez a faj már kihalt. Pontosan tisztában vagyunk a kérdéssel, és azt akarjuk –jelentette ki Nãstase, aláhúzva, hogy a vadászatot szigorúan szabályozzák annak érdekében, hogy megteremtsék az egyensúlyt az állomány létszáma és a táplálékmennyiség között” – közölte a rompres.

David Quammen idézett esszéjében az üzleti jellegû vadásztatás romániai aspektusainak is figyelmet szentel. A bérvadászattal kapcsolatos pro- és kontra érveket a sepsiszentgyörgyi székhelyû Abies Hunting Vadásztató Társaság elnökével, ifjú Sárkány Árpád erdõmérnök-vadászmesterrel folytatott beszélgetésre alapozza.

 „Az, hogy az üzleti jellegû vadászat a legjobb útja-módja-e egy bizonyos vadállomány megõrzésének, már egészen más kérdés – írja a szerzõ. Sárkány Árpád állítja, hogy igen, érvelése szerint, ha nem létezne medvevadászat, a medveállomány pusztulásra lenne ítélve, és hamarosan eltûnne Romániából. Miért? Mert semmiféle GAZDASÁGI érdek nem fûzõdne ehhez a fajhoz. Azok nélkül a vadászati illetékek nélkül, amelyek az Erdészeti Szakosztályhoz folynak be, és azok nélkül a díjak nélkül, amelyekbõl a helyi vállalkozások részesednek (ellátás, szállás, utazás, taxi) a vadászathoz kapcsolódó ügyigazgatási, gazdálkodási egységek, üzletágak eltûnnének, az etetés megszûnne és a medvék élettere eltûnne, helyét átvennék a fakitermelés és a termõföld terjeszkedésének más formái a megkeseredett román gazdaságban. Hogy medvénk legyen, medvét kell ölnünk. (…)

Így hangzik az érvelés. Számomra ez egy fárasztó paradoxon, és nem felszabadító betekintés, nem a megvilágosodás, és akárhányszor hallom valamely csodálatos fajra vonatkoztatva a világ bármely sarkában, újra és újra tehertételnek érzem.

De az anyagilag ösztönzõ intézkedések, és a végrehajtási módszerek részletei közötti fennakadáson túl, nem tudok ésszerû ellenérvet találni.”

Az ellentmondások feloldásának igénye nélkül, éppen erdélyi tapasztalatokra alapozva mondhatjuk, hogy nem a külföldiek bérvadászata, nem is a vadászati szabályokat respektáló vadászsport hazai mûvelése veszélyezteti, hanem a homo sapiens bizonyos egyedeinek és csoportjainak deviáns viselkedésformái, az orvvadászat, a szabályok és törvények betartásának mellõzése, a társadalmat rákos áttételekkel átszövõ korrupció okozza a vadállomány mértéken felüli csökkenését, és vetíti elõre egyes fajok esetleges pusztulását.

Justinianus császár február másodikát a VI. század dereka táján vetette föl a naptárba a Konstantinápolyban kiütött ragály megfékezésére, Mária tisztulásának emlékére. Gyertyaszentelõ Boldogasszony napján vajon mikor szippanthat olyan levegõt a barlangjából kicammogó medve, hogy megérezze a közelgõ tavasz tiszta illatát, és odújába visszatérve nyugalomban szundikálva azt álmodja: kinn a Micimackó történetein nevelkedett gyermekek vették át a hatalmat, és mindenki kedveli és védelmezi a Kárpátok királyának is tekinthetõ barnamedve nemzetségét.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>